A klasszikus büntetőjogi iskola garanciális rendszeréből folyó követelmény volt, hogy a tettet a lehető legpontosabban meghatározza. Ezért munkálta ki a büntető jogtudomány és jogalkotás a tényálladék fogalmát. A tudomány és a törvényi tényálladék alapvető kereteinek kimunkálásánál a jogalkotó is alkalmazza az általános törvényi tényálladék fogalmát, magában a büntető törvénykönyvben fogalmazza meg a törvényhozó a törvényi tényálladékot, a bíró feladata pedig a konkrét, történeti tényálladék vizsgálta és egybevetése a törvényi tényálladékkal. Az általános tényálladék alapján a bűncselekmény képlete a következő: A beszámítási képességgel rendelkező alany bűnös (szándékos vagy gondatlan) magatartása (cselekvése vagy mulasztása) következtében (okozat) olyan eredmény következik be, mely kimeríti a különös rész valamely törvényi tényálladékát.

Az elkövető (az alany) megléte alapvető feltétele a bűncselekmény megvalósulásának. A polgári büntetőjog elutasította a dolgok, illetve állatok jogi felelősségét, ugyanakkor vitatta a jogi személy alannyá válásának lehetőségét. A századforduló büntetőjog-tudománya ugyan elvileg nem zárta ki a jogi személy felelősségét sem, a törvényhozás azonban azon az állásponton volt, hogy a bűncselekmény alanya a jogi személy nevében cselekvő fizikai személy.

A bűntetőjogi felelősség alapvető feltétele a bűnös elkövetés, vagyis a beszámítási képesség birtokában megvalósított magatartás, melynek során a büncselekmény alanya képes cselekményének jelentőségét felismerni és azt akarni. Ami jelenti, hogy a kellő értelmi és erkölcsi fejlettség fokán álló alany elkövetéskor tettének tudatában, szabad elhatározási képességgel akarja a cselekmény elkövetését. A büntetőjogi felelősség alsó határa a Csemegi kódex szerint a cselekmény elkövetésekor betöltött 12. életév volt feltéve, hogy az elkövető beszámítási képességének birtokában volt. A 12. évet túlhaladott, de a 16. évet még be nem töltött személy büntethetősége akkor állott fenn, ha az illető a cselekmény bűnös mivoltának felismerésére szükséges belátással bírt. Az indeterminista álláspontra épülő individuál-etikai felelősség alaptétele a bűnösség. A bűnösség a szabad akarat koncepcióján és az okozatiság tételén nyugszik. Eszerint a bűncselekményért akkor vonható a magatartás tanúsítója felelősségre, ha a tevékenység és eredmény visszavezethető az elkövető akaratára. A polgári büntetőjogban ennek szándékos vagy gondatlan alakzatai vannak. A véletlent (ha ti. az elkövető akarta ugyan a tevékenységet, de nem tudta, nem kívánta az eredményt, s nem is láthatta előre) a büntetőjog irrelevánsnak tartja, ekkor a tettet nem számítja be az elkövető terhére. A szándékosság és a gondatlanság és azok fokozatai fontos szerepet játszanak a beszámításnál, ennek következtében nem csupán a törvényalkotó, de a tudomány is intenzíven elemezte ez intézményeket. Hazánkban pontosan a Csemegi-kódex kiadásának időszakában alakulnak ki az elfogadott meghatározások. Ennek megfelelően a kódex szerkesztője sem a szándék, sem a gondatlanság fogalmát nem definiálta, csupán rögzítette létüket, a praxisra, és a tudományra bízva azok kimunkálását.

A bűncselekmény elkövetésében részt vevőket a törvény a konkrét történeti tényállás megvalósításának közelsége szerint definiálta. Eszerint különböztetett tettes és részes (felbujtó, bűnsegéd és társtettes) között.

A bűnelkövető magatartása lehet tevőleges illetve passzív, nemleges, lényege hogy e tevés vagy nemtevés az általa okozott jogsértéssel, eredménnyel összefüggésbe legyen hozható, vagyis azz érdek-és jogsérelem általa okozott legyen. A magatartás végeredménye a cselekmény hatása, okozata, a jogtárgy (illetve a fizikai tárgy, passzív alany) sérelme.

A bűncselkmény tényállásának megvalósítása szempontjából lényeges az un. stádiumok kérdése. A bűncselekményi tényállás realizálása tekintetében ugyanis különböztet a büntetőjog előkészület, kísérlet és befejezett bűncselekmény között.

Több alkalommal előfordulhatott, hogy a bűnelkövető tettével valóságosan vagy látszólagosan több bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósította. Ezt tárgyalta a Büntető törvénykönyv a bűnhalmazat címszó alatt.

A tudomány tárgyalja még az un. tényálladékon kívüli feltételeket, mint a  büntethetőség előfeltételeit, a büntethetőséget megszüntető okokat, perjogi előfeltételeket és büntetési tételeket.

A kódex III. fejezete szerint a büntetések nemei a következők: 1. halálbüntetés, 2. fegyház, 3. államfogház, 4. börtön, 5. fogház, 6.pénzbüntetés. Továbbá "A jelen törvényben meghatározott esetekben, a szabadság-vesztés büntetésen fölül hivatalvesztés, és a politikai jogok gyakorlásának ideiglenes felfüggesztése, mint mellékbüntetés, együtt vagy külön állapítandó meg.". A pénzbüntetés mellékbüntetésként is kiszabható volt.

Siralomház

A kódex különös részében nem követte a korban oly divatos hármas csoportosítást, vagyis az állam elleni, a. közvetlenül a társadalom ellen, és a  közvetlenül az egyesek ellen intézett bűncselekmények szerinti kategorizálását. A kódex a német büntető törvénykönyv mintája után indult, mely a precíz, mélyre hatoló meghatározási szándékokat valóra váltotta, s a bűncselekmények csoportosításának sokkal finomabb, árnyaltabb szempontjai szerint megoldását választotta. A különös részben az egyes bűncselekményi kategóriák esetében  számos figyelemreméltó megoldást alkalmazott a törvényhozó.