Az osztrák telekkönyvi rendtartás

Az osztrák telekkönyvi rendtartás két részből állt. Az első rész előírta a telekkönyvek közzétételét, a második rész a telekkönyvek vezetését. A Telekkönyvi Rendtartás 175. §-a írta elő a telekjegyzőkönyvek telekkönyvekké történő továbbfejlesztését. Ebben a vonatkozásban telekkönyv alatt az egy községre (városra) vonatkozó telekjegyzőkönyvek összességét értették.

A telekkönyv így az állami hatóságok által vezetett olyan nyilvános és közhiteles adatgyűjtemény lett, amely az ország földjét és házait területileg nyilvántartja, főként azzal a céllal, hogy azoknak tulajdonosáról és az azokat illető jogokról és kötelezettségekről bárkit, minden kétséget kizáró módon tájékoztasson (Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 913. §).

A telekkönyvbe bejegyezték minden darab földnek, minden felépítménynek a területét, rendeltetését, valamint tulajdonosának a nevét. Ezen kívül mindazokat a terheket is beleírják, amelyek az adott ingatlanhoz kapcsolódnak (például jelzálog, szolgalom). A nemesi és úrbéri ingatlan közti különbségeknek, – a 20. században az ún. úrbérrendezés után is – volt még jelentősége és ezért a telekkönyvbe még a 20. században is mindig be volt jegyezve, hogy valamely ingatlan nemesi vagy úrbéri jellegű-e, aminek az a magyarázata, hogy a volt nemesi ingatlanhoz különös jogviszonyok fűződtek (például királyi kisebb haszonvételek, kegyuraság), a volt úrbéri telkekhez pedig külön úrbéri illetmények.

A telekkönyv mindenki által megtekinthető (nyilvános), belőle a hivatalos órákban jegyzetek készíthetők és róla bárki kívánságára hivatalos másolatokat készítenek. Az itt bejegyzett jog közhitelességel rendezik, mindenki megbízhat a benne feltüntetett jogok fennállásában, valamint hogy az ingatlannak a benne feltüntetetteken kívül nincs más terhe. Ám a rosszhiszemű jogszerző (aki a telekkönyvtől eltérő valóságos helyzetet ismeri) és az ingyenes jogszerző (aki ellenszolgáltatás nélkül jutott valamely telekkönyvi joghoz), a közhitelességből eredő védelemben nem részesül. A telekkönyv hat alapelv mentén működött: a telekkönyvi kényszer, a telekkönyvi publicitás, a bejegyzés, a legalitás, a specialitás és a prioritás elve alapján.