A váltó rövid lejáratú, rendeletre szóló értékpapír, amelyben egy később esedékes fizetés testesül meg; fizetési ígérvény vagy fizetési felszólítás. Olyan okirat, amelyet a szigorú váltójogi szabályoknak megfelelő formában állítottak ki. Szabályozója a váltójog.
Magyarországon a váltóhitel hiányát már a 18. század vége felé is érzékelték, de az ősiség lehetetlenné tette a váltóadós nemesi ingatlanának végrehajtás útján való lefoglalását. Ennek tudata sokáig megakadályozta a váltójog kodifikálását. Az 1790–1791. évi és az 1825–1827. évi országgyűlés is csak országgyűlési bizottságot küldött ki a törvény előkészítése érdekében. Ezért a kereskedők számára "ideiglenesen" az 1792:17. tc. tette lehetővé, hogy a váltókövetelések felett az osztrák bíróságok ítélkezhessenek, amelyet a magyar hatóságoknak végre kellett hajtaniuk.
Az 1839–1840. évi országgyűlés Deák Ferenc javaslatára elfogadta a váltótörvényt (1840:15. tc.), amelyet a korábbi bizottsági munkálatok, valamint német és osztrák minták alapján Wildner Ignác állított össze. A törvény váltóképessé tette a magyar nemességet, az ősi földet is a váltótörvényszékek hatálya alá vonta. Akárcsak a csődtörvényt, a váltótörvényt is módosították a következő országgyűlésen (1844:6. tc.), kijavították hibáit, pótolták hiányosságait.
A neoabszolutizmus idején császári nyílt paranccsal (1850) a német általános váltótörvényt vezették be, majd az Országbírói Értekezlet állította vissza a magyar szabályozást.
Az 1867 után a megváltozott forgalmi igényeknek megfelelően mindjárt a kereskedelmi törvény megalkotását követően megtárgyalta az országgyűlés és elfogadta az új váltótörvényt (1876:27. tc.), amelyet a német minta alapján szintén Apáthy István készített.
A váltótörvény sikerére jellemző, hogy megugrott a váltóforgalom, szinte mindennapossá vált a váltóval való fizetés, amely a magyarországi hiteléletet egészen a II. világháborúig uralta.
A váltó pénzkövetelésre jogosító értékpapír (áruváltó nem létezik) és mint ilyen, gazdasági rendeltetésének megfelelően külön szabályok alá esik. A szabályok legfőbb célja az, hogy a váltókon feltüntetett összeget a váltó birtokosa a lejáratkor hiány nélkül megkapja attól, aki erre magát a váltóban kötelezte. A fizetési kötelezettség lehetőleg akadálytalan és pontos végrehajtását segíti elő a váltószigor. Ez az alapja a váltó iránti bizalomnak.
A váltónak kétféle fajtája alakult ki, az idegen és a saját váltó.
A váltó kiváló hiteleszköz, a közönséges kölcsönnél sokkal előnyösebb.