1803. október 17-én született Söjtörön, 1876. január 28-án hunyt el Budapesten. Államférfi, igazságügy miniszter, jogtudós, az MTA tagja (t. 1839, ig. 1855).
Deák egy Zala vármegyei középbirtokos család leszármazottja. Jogi és bölcsészeti tanulmányait 1817-21 között Győrben folytatta. 1823-ban szerzett ügyvédi oklevelet. Zalában először vármegyei szolgálatot teljesít, majd helyettes alispán lesz, 1833-ban pedig követté választják. Az országgyűlésben hamarosan az ellenzékiek vezetői között tartják számon. 1840-re elérte Kossuth és a Lovassy-per elítéltjeinek szabadon bocsátását. A büntetőtörvénykönyv tervezetének kidolgozását előkészítő bizottság elnöke. Javasolták a testi és a halálbüntetés mellőzését, az úriszék eltörlését, az esküdtszékek és szakbíróságok bevezetését. Javaslatuk a főrendi ház ellenzése miatt megbukott. 1843-44-i országgyűlésen a Zalában kirobbant zavargások miatt lemondott követi tisztéről. A konzervatívok így akarták megakadályozni a közteherviselésre vonatkozó követutasítások megváltoztatását. 1848-ig visszavonult a politikától, márciusban újra Zala vármegye követeként vett részt az országgyűlés munkájában. Igazságügy miniszter a Batthyány-kormányban ápr. 7-től szept. 11-ig. Alatta dolgozták ki a hűbéri maradványok felszámolását célzó törvényjavaslatokat, melyek azonban csak javaslatok maradtak. Tagja az augusztus végén Bécsből eredmény nélkül (szerbek fegyverkezése) visszatért delegációnak. Jellasics támadásának a hírére lemondott. Az országgyűlés munkájában továbbra is tevékenyen részt vett. A Windischgrätzhez hiába menesztett követségnek is tagja. A küldöttek nem egyeztek bele a feltétlen megadásba. A január 3-i bicskei találkozót követően visszavonult kehidai birtokára. Schmerling osztrák igazságügy miniszter meghívását egy magánjogi kérdésekkel foglalkozó értekezletre udvariasan elutasította. A passzív rezisztencia élő példájaként tisztelték az országban. 1854-ben az „Angol királynő” szállóba Pestre költözött. Itt vitatta meg barátaival politikai nézeteit. Részt vett az országbírói értekezleten 1861-ben, és képviselőként a megnyíló országgyűlésen is. Felirati Pártja fokozatosan hódította el a képviselőket Teleki László Határozati Pártjától. A csoportosulás az alapján történt, hogy Ferenc József uralkodását elfogadva vagy sem intéznek hozzá tájékoztatást. Deák Ferenc amellett állt ki, hogy a kialakult viszonyokat tényként kell elfogadni. A szavazás Teleki öngyilkossága után Deák pártja számára alakult kedvezően. A felirati javaslat elutasítása és az országgyűlés feloszlatása után 1865-ig ismét visszavonult. Egy államjogi tanulmánnyal és a „húsvéti cikkel” tért vissza a közéletbe. A Pesti Naplóban 1865. ápr. 9-én megjelent írásában a 48-as törvények mellett a Pragmatica Sanctióból levezetve Ausztriával közös hadügyről, külügyről, illetve pénzügyekről ír. 1865-ben az országgyűlést ismét összehívták. Deák a katasztrofális kimenetelű osztrák-porosz háború után sem akart több engedményt kizsarolni Bécstől. 1867. február 17-én Andrássy Gyula gróf miniszterelnök kormánya megalakulhatott. Deák nem akart kormánytag lenni, megelégedett az országgyűlésen való részvétellel. 1873. június 23-án szólalt fel a diétán utoljára, állam és egyház elválasztását, a polgári házasság bevezetését sürgetve. Ekkor már kritikusan szemlélte az egyre zavarosabbá váló politikai életet. Élénken érdeklődött az irodalom iránt, többek között Vörösmarty, Arany és Kemény Zsigmond barátságát bírta.
Fő művei: Követjelentés az 1839-40-ki országgyűlésről (Hertelendy Károllyal közösen, Pest, 1842, közreadta Ferenczi Zoltán); D. F. és Hertelendy Károly két követjelentése az 1832/36. és 1839/40-iki országgyűlésről (Bp., 1904); Az 1847-i Ellenzéki Nyilatkozat (Kossuth tervezetének Deák által javított szövege, kiadta Barta István: Kossuth Lajos összes munkái, XI., Bp., 1951); Adalék a magyar közjoghoz (Pest, 1865); Deák F. húsvéti cikke és a kiegyezést védő beszéde (bevezette Fayer Gyula, Bp., 1916); Deák válasza Kossuth Cassandra-levelére (Pesti Napló, 1867. május 30. sz.; a Kossuth-levél: Magyar Újság és Pesti Napló 1867. május 26. sz., valamint röpiratként: Pest, 1867); D. F. Beszédei (Összegyűjtötte Kónyi Manó, I-VI. Bp., 1882-97); D. F. emlékezete (I. Gondolatok, 1833-1873, II. Levelek, 1822-75, Bp., 1889-90).
Irodalom: Csengery Antal: D. F. emlékezete (Bp., 1877); Pulszky Ferenc: D. F. (Bp., 1879); Ferenczi Zoltán: Deák élete (I-III. Bp., 1904); Eötvös Károly: D. F. és családja (I-II, Bp., 1905); Gyulai Pál: Emlékezés Deák Ferencre (Bp., 1906); Halász Imre: Egy letűnt nemzedék. D. F. (I-V. Nyugat, 1910-11); Wlassics Gyula: D. F. (Bp., 1923); Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim D. F: politikai és magánéletéből (Bp., 1926); Egry Irén: D. F. (Történeti arckép, Bp., 1941); Dányi Károly: Kossuth és a Deák-párt hírlapi vitája 1867-ben (Kolozsvár, 1941); Magyarország története (II. Bp., 1964); Szabad György: Forradalom és kiegyezés válaszútján (Bp., 1967).; Szépirodalom: Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Bp., 1904)
Deák Ferenc