Történeti jogi iskola

Jogtörténet-tudományi iskola, melyet a 19. század első felében Hugo, Puchta és Savigny által alapított jogtudományi iskola, mely a szokásjogban tükröződő népszellem termékének tartotta a jogot, így a jogtörténet elsődleges célja a jogi hagyományok, feltárása és feldolgozása. Magyarországon az iskola elsőnek Wenzel Gusztáv munkásságában jelent meg a 19. század közepén.

A magyar magánjog tudományában a szokásjog teljes mérvű elismertséget az 1850-es évektől, a történeti jogi iskola uralkodóvá válásával szerzett. Németországban a történeti iskola akkor érte el a sikerei tetőpontját, Magyarországon pedig ekkoriban az osztrák jog kényszerű recepciójával szembeni ellenállást segítette. Az idegen jog kényszerű térfoglalásával szemben Savigny elméletére hivatkoztak. A nacionalizmus és romantika korának felfogása szerint a jog történetileg, organikus módon fejlődik. Herder nyomán meghirdette a romantika korának sajátos elméletét – “népszellem” (Volksgeist) gondolatát. A gazdasági jogi és kulturális hagyományokat kell figyelembe venni. A jogot nem lehet teljesen önkényesen alakítani. Figyelembe kell venni annak történeti kötöttségeit, a nemzeti sajátosságokat, gazdasági, társadalmi, politikai kulturális… stb. viszonyait. Savigny szerint a jognak nincs létezése önmagában, “lényege sokkal inkább az emberek élete maga egy különös oldalról nézve”. A “népszellemből” származó jogi meggyőződés két formában jelent meg: törvény és szokásjog formájában. Az előbbi esetében a népképviselet, az utóbbinál pedig a nép cselekményei közvetlenül juttatják kifejezésre a nép jogi meggyőződését. A két jogforrás elvileg teljesen egyenrangú, sőt a szokásjog fölényben van a törvénnyel szemben, mint a nép közmeggyőződésének eredeti és közvetlen megnyilvánulása. A jogtudósnak és a bírónak a feladata mindennek a felismerése és a következtetések levonása.