Kötelmi jog fogalma

A kötelem elnevezést a magyar jogi terminológia a németből kölcsönözte, illetve a római jogból - iuris vinculum. Viktor Hasenöhrl szerint: “Az adós egy kötelékben van, melynek végét a hitelező tartja a kezében”. Grosschmid Béni azonban rosszallását fejezte ki a terminológia miatt: “Nem magyar nyelvből fakadt, mondvacsinált, mesterséges szó, amely miatt szorongás fog el, ahányszor tollamra jön.” Mégis Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből (Bp., 1898-1901. I-II. kötet) című műve teremtette meg az önálló magyar kötelmi jogot, amely aztán a fogalom-meghatározással is megpróbálkozott. Eszerint: kötelem minden olyan jogviszony, amely meghatározott személyek között jön létre, és ahol az egyik fél (az adós, debitor) a másik félnek (a hitelezőnek, creditor) a javára bizonyos magatartásra (tevésre vagy nem tevésre) van kötelezve, és a kötelező az adóst jogi eszközökkel szoríthatja arra, hogy ezért a magatartásért helytálljon. A kötelem tehát egységbe foglalja a követelést és a tartozást.

Az “adós” tehát a kötelmi jogban nem csak az, aki másnak pénzzel tartozik, hanem az is, aki más irányában bárminő dolognak vagy munkateljesítménynek a szolgálatára, vagy passzív magatartásra van kötelezve.

A glosszátorok és a kommentátorok kezdték elhatárolni a kötelmeket a dologi jogtól. A humanisták a jus ad rem-ből vezették le a kötelmeket. Ezt a kategorizálást fogadta el Hahn (1605–1668) német jogtudós is, aki kijelentette, hogy a dologi jogok abszolút, a kötelmi jogok pedig relatív szerkezetű jogok. Az abszolút jellegű dologi jognál a kötelezett nincs személy szerint meghatásozva, míg a kötelem mindig meghatározott személyek között áll fenn (jogosult és kötelezett). A kötelmi jog tehát természetére nézve dinamikus jelenség, amely meghatározott cél elérésére irányul, és ha ezt a feladatát betöltötte, megszűnik. Ez lett a kötelmi és a dologi jog elhatárolásának mindmáig érvényes alapelve. A következő lépés a kötelmi jogon az általános és a különös résznek a kidolgozása. Samuel Puffendorf (1632–1694) először egy filozófiai elveket tartalmazó bevezető részt szerkesztett. Ezután Christian Wolf (1679–1754) hasonlóképpen tagolta művét. Gustav Hugo (1764–1844) és Georg Arnold Heise (1778–1851) már valódi általános részt szerkesztett. Továbbá leválasztották a családi jogot is, és a kötelmi jog utáni fejezetbe tették. Ezzel vált véglegessé a pandektajogi ötös felosztás.

A kötelmi jog modern fogalmát Carl Friedrich von Savigny (1779–1861) határozta meg. Szerinte a kötelmi jogviszonyban két személy áll olyan jogi kapcsolatban, ahol a jogosult korlátozza a kötelezett cselekvési szabadságát. A kötelmi jogviszonyt az különbözteti meg a dologi jogviszonytól, hogy ez utóbbi nem két személy közötti kapcsolat. Savigny élete utolsó szakaszában részletesen kidolgozta a kötelmi jognak az általános részét is. Ide sorolta a kötelem tartalmára, vagyis a joghatására vonatkozó tételeket, amelyek az egész kötelmi részre vonatkoztak. Ezzel szemben a kötelmi jog különös részében az egyes kötelmi típusokra vonatkozó különleges szabályokat taglalta, amelyeket az egyes kötelmek tényalapja, causája szerint alakított ki. Wolfgang Heinrich Puchta (1769–1845) még inkább kihangsúlyozta a kötelem relatív jellegét. Véleménye szerint a kötelmi jogi jogosultság a hitelezőnek jogot biztosít az adóssal szemben, hogy ez utóbbi valamilyen fajta cselekvést hajtson végre.

A kodifikációs munkálatok – bár némi késéssel, de - követték a jogtudomány által kialakított tematikát. A Porosz Landrecht még csak mellékesen tett említést a kötelmi jogról. (I. rész III. cím, 31, 35. §-ok, I. rész XVI. cím 13. §.) A kötelem keletkezésének alapjául az akaratnyilvánítást, tehát a szerződést és a végrendeletet, a tiltott cselekményeket és a törvényt jelölte ki. A Code civil visszatért az Institutio-k rendszeréhez, de a francia jogászok azért a kötelmi jogot külön résznek tekintették. A III. rész 3. és 4. címei tartalmazzák a kötelmeket. Az 1101. cikk a szerződéseket határozta meg. Az Osztrák Polgári Törvénykönyv a dolgok jogán (Sachenrecht) belül a jogi dolgokat (dingliche Rechte) a dolgok személyes jogától (persönliche Sachenrechte), ami a jus in re (dologtani jog) és a jus ad rem (dologra való jog) megkülönböztetésének felel meg. Az Osztrák Polgári Törvénykönyv fogalmi meghatározást csak azokra a szolgáltatásokra, melyek valamely testi dolog megszerzésére irányulnak. Érintetlenül hagyva a tevésből álló szolgáltatásokat.

A római jog az Osztrák Polgári Törvénykönyvig útmutatóul szolgált, sok esetben még jogforrásként is hasznosították. A német pandektajogban gyökeresedett meg teljesen a dologi és a kötelmi jog különbsége. A Szász Polgári Törvénykönyv már a pandektajogi ötös felosztás értelmében külön kötelmi jogi részt alakított ki és fogalom-meghatározással is megpróbálkozott. A svájciak külön kötelmi törvényt (1881) is kiadtak. A magyar kötelmi jog története ugyan a rendi korszakba nyűlik vissza, annak érdemi fejlődése azonban csak a 19. században konstatálható.