Csekk

A csekk rövid írásbeli utalvány, amelynek kiállítója egy bankot (az utalványozottat) arra hív fel, hogy a köztük fennálló szerződés alapján annak, aki magát az írásbeli utalvány által igazolja, meghatározott összeget fizessen ki. (Lásd: a csekk története)

Magyarországon a nagy hitelfelvételek miatt viszonylag kisebb méretű volt a csekkforgalom. Sokáig nem is kodifikálták, ezért a kereskedelmi utalványra vonatkozó szabályokat alkalmazták rá. A csekkforgalmat a volt jegybank, az Osztrák–Magyar Bank teremtette meg 1888-ban, amely az egész országot behálózta. A csekktörvény viszonylag későn, csak az 1908:58. tc.-vel született meg, amely nem határozta meg a csekk fogalmát, csak taxatíve felsorolta lényeges kellékeit. Magyarország is csatlakozott az előbb említett nemzetközi egyezményekhez, de akárcsak a váltójogit, ezt is csak 1965-ben ratifikálta.

A csekkjogi szerződés rendszerint három személy között bonyolódott le: a számlát vezető bank (utalványozott), a csekkszámla–tulajdonos (kibocsátó) és a csekkbirtokos (rendelvényes) között.

A csekk gazdasági előnyei közé tartozott, hogy nem kellett nagyobb összeget maguknál hordaniuk az üzletembereknek. Feleslegessé tette a pénz őrzését, miközben kamatozott is. Az üzleti életben a forgalomban résztvevők adósok és hitelezők is egyben. A csekk viszont a legkülönbözőbb természetű követeléseket átalakította egytermészetű követeléssé, miközben az egyéneknél szétszórtan fellelhető tőke a gazdasági vérkeringésben maradt.