Kötelező előadások (igazságügyi igazgatási szak)

MAGYAR ALKOTMÁNY- ÉS KÖZIGAZGATÁSTÖRTÉNET

I1:MAKT

első szemeszter  

A magyar alkotmány- és közigazgatástörténet stúdium elsődleges célja, hogy az igazságügyi igazgatás BA szakos hallgatókkal megismertesse a magyar alkotmányos rendszer történeti alapjait és alapfogalmait, hozzásegítve őket a későbbi tanulmányaik során megismerendő hatályos magyar alkotmány, parlamentarizmus, közigazgatási szervezet, bírósági rendszer megértéséhez. A képzés feladata az intézménytörténeti gyökerek és hagyományok megismertetése és megértetése, a hallgatók szemléletmódjának a történeti megközelítéssel való gazdagítása. A jogalkalmazással, igazgatással foglalkozó szakemberek jogi kultúrájához adalékként kínálja a tárgy a jogrendszer statikus szemlélete (az éppen hatályos jogi normák gépies alkalmazása) helyett a mélyebb megértést, a történeti gyökerek és hagyományok ismeretét. A tantárgy fő célkitűzése, hogy a jogalkalmazás és jogszabály-előkészítés különböző szintjein tevékenykedő szakemberek, köztisztviselők kellő történeti megalapozottsággal közelítsenek jogi kérdésekhez, s ezzel nagy mértékben segítsék elő jogrendszerünk koherenciájának megteremtését a fogalomhasználattól a gyakorlati jogi problémák megközelítéséig és a mindennapi jogértelmezésig.

Az előadások időpontja

szombat 12.00-15.15 Dósa auditórium (II. tanterem)

 Az előadások tematikája

  1. Alkotmány, alkotmány-történet, jogtörténet. A magyar alkotmánytörténet fő vonalai. Magyarország Európában
    A hatalommegosztás elmélete és modelljei. Polgári kormányformák Magyarországon.
  2. A magyar parlamentarizmus rendi előzményei. A rendi képviselettől a népképviseletig 1608-1848
    Képviselőház, főrendiház, felsőház, nemzetgyűlés. Az országgyűlés szerkezete és működése 1848-1944
  3. A polgári alkotmányosság alapja: 1848. Szabadságjogok a polgári államban
    Az államfő az alkotmányos monarchiában. A király és a kormányzó jogkörei
  4. A köztársasági eszme és a köztársasági elnöki intézmény története
    Kormány, kormányzati felelősség a polgári államban
  5. A polgári kor közigazgatási rendszere az állami szférában. Centralizáció, dekoncentráció, szakigazgatás
    A polgári kor közigazgatási rendszere az önkormányzati szférában. Törvényhatóság, helyhatóság, székesfőváros
  6. A bírói hatalom fejlődése a polgári korban. A bírák jogállása
    A polgári bírósági szervezet kialakulása. Általános és speciális hatáskörű bíróságok
  7. A népképviseleti választójog története Magyarországon 1.
    A népképviseleti választójog története Magyarországon 2.

Tananyag és a vizsga anyaga

A magyar alkotmány- közigazgatás-történet című kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt tankönyvek.

Kötelező irodalom

Ajánlott irodalom

Számonkérés formája

írásbeli beszámoló

A tárgyat oktató tanszék: Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék

Tanszékvezető: Dr. Mezey Barna egyetemi tanár D.Sc.
A kurzus vezető oktatója: Dr. Képes György adjunktus Ph.D.

Előadók