Tulajdonjogi korlátozások

Szomszédjogi korlátozások: általában nem használhatta a tulajdonos az ingatlanát oly módon, hogy ezáltal a szomszéd telekre túlságos behatást gyakoroljon. Különösen tilos volt gőz, füst, hő, bűz, zaj, rázkódtatás útján vagy hasonló módon a szomszéd telekre a helyi viszonyok szerinti rendes mértéket meghaladó és az illető helyen szokásos használatot számbavehetőn korlátozó áthatást gyakorolni. Olyan építményt vagy berendezést sem volt szabad létesíteni vagy fenntartani, amely tilos áthatásokat idézhetett volna elő, viszont a szomszéd telek rendes használatával járó korlátozásokat a tulajdonos köteles volt tűrni.

Elidegenítési és terhelési tilalom, amely alapulhatott törvényen, jogügyleten és bírói rendelkezésen. Az elidegenítési tilalommal terhelt vagyontárgyat elidegenítő dologi ügylet érvénytelen. Az elidegenítési tilalom szabály szerint kiterjedt egyúttal a dolog megterhelésére is.

A városrendezési és építésügyi szabályok a városi és részben a községi ingatlanok tulajdonjogát a közigazgatási rendszabályok egész sorával korlátozták. Ezek a korlátozások különösen a telek felosztására, határainak rendezésére, területüknek átalakítására, esetleg kisajátítására és a közérdekkel ellentétes építkezési módok eltiltására vonatkoztak. A városrendezési és építési kérdéseket egységesen szabályozza az 1937:6. tc. Ennek rendelkezéseit a helyhatósági szabályok, valamint a városfejlesztési és városrendezési tervek egészítették ki. Mindezek végrehajtásáról az építésügyi hatóság gondoskodott.

Mező- és erdőgazdálkodási korlátozások a kártékony állatok, esőzések és vizek, a futóhomok, a rablógazdálkodás elleni védelmet szolgálják, a szőlőművelést szabályozták (például 1907:31. tc., 1894:12. tc. VIII. fejezete, 1938:31. tc.). A törvény nem engedte meg az ingatlannak sokáig tartó parlagon hagyását, (8730/1938. M. E. sz. rendelet, 5690/1941. M. E. sz. rendelet és 1940:4. tc. 2. §) sem derelictio-ját. Ha a birtokos felszólítás ellenére sem tett eleget megművelési kötelezettségének és késedelmét kimenteni nem tudta, akkor a vármegyei gazdasági felügyelőség gondnokot nevezett ki az ingatlan hasznosítására. A gondnok, mint az ingatlan haszonbérlője köteles volt a tulajdonosnak megfelelő haszonbért fizetni.

Vízjogi korlátozások (1885:23. tc., 1913:18. tc.) Az ingatlanon eredő, azon át, vagy mellette folyó vizekre a tulajdonjog nem terjedt ki. Az ingatlanon eredő víz azonban az ingatlan határáig a tulajdonos szabad rendelkezése alatt állt, ezt tehát az ő engedélye nélkül senki sem használhatta. A tulajdonost csak arra kötelezték, hogy ezt a jogát mások sérelme nélkül gyakorolja. Amint a folyóvíz annak az ingatlannak, amelyen eredt, a határát elhagyta, onnan kezdve hatósági rendelkezés alatt állt, azt – a hajózástól, tutajozástól és bizonyos szűkebb körű házi használatoktól (vízművesítés, itatás, mosás, úsztatás, fürdés, jégvágás) eltekintve – használni, rajta vízműveket létesíteni csak a hatóság engedélyével volt szabad, e tekintetben a parti tulajdonosnak előjogai nem voltak.

A tulajdonost ingatlanának használatában lényegesen korlátozták a bányajog rendelkezései, amelyek a bányaúrnak tartottak fenn néhány ásványt. Ilyenek voltak például a fémek, a kén, a timsó, a gálic, a gálicvíz, a grafit és a szilárd földszurkok. A fenntartott ásványok tekintetében a bányaművelési jogot: a bányatulajdont a bányahatóság adományozza. A fenn nem tartott ásványok (agyag, mész, kő, márvány, drágakő) tekintetében a bányászás joga az ingatlan tulajdonosáé. A fenntartott és fenn nem tartott ásványok között középhelyen állt a szén, erre nézve a bányaművelési jogot ugyan hatóság adományozta, de az adományozáshoz a tulajdonos beleegyezése volt szükséges, aki ezt ellenszolgáltatáshoz köthette (ún. “terragium”). Az ásványolaj-félék és a földgázok, a kősó és a káliumsók bányászása az állam részére volt fenntartva. (A bányajogot egyébként az Országbírói Értekezlet által fenntartott 1854. évi osztrák bányatörvény szabályozta.)

A vadászatot az ingatlan tulajdonosa csak a vadászati törvény (1883:20. tc.) korlátai között gyakorolhatta. A korlátozás lényege az volt, hogy a 200 holdnál kisebb ingatlan tulajdonosa a vadászatot személyesen nem űzhette, azt a községi vadászterülettel együtt rendszerint haszonbérbe kellett adni. Kivétel e tekintetben, ha az ingatlant kertként művelték, vagy szigetet alkotott, vagy az 50 holdat elérő szomszédos ingatlanok, ha együttesen elérték a 200 holdat, egységes vadászterületté egyesülhettek. A vadászatot korlátozták a kíméleti idők.

A vadászathoz hasonló korlátozások alá tartozott a halászat (1888:19. tc., 1925:43. tc.), amelyet a tulajdonos csak zárt vízen (mesterséges halastó, más haltartó vizekkel össze nem függő és osztatlan tulajdont képező víz) gyakorolhatott korlátlanul, nyílt vízen csak akkor, ha azon a halászatot a szomszéd birtokosok sérelme nélkül lehet űzni, egyébként a jogosultaknak halászati társulatot kellett alakítaniuk. A hatóság a vízen ivadéknevelő berendezés létesítését rendelhette el, a vizet kíméleti térré nyilváníthatta.

Egyes területeken lakók többsége érdekeik képviselete céljából közösségeket szervezhettek. Ilyen közösségek voltak az erdőbirtokossági társulatok (1935:4. tc.), a szőlőgazdaság érdekeit szolgáló hegyközségek (1894:12. tc.), a legelő- (1913:10. tc.) és a vizitársulatok (1885:23. tc.), a már említett halászati társulatok (1888:19. tc.) gyógyfürdők érdekeltségi körei (1929:16. tc.)

Természet- (1935:4. tc.) és műemlékvédelem (1881:39. tc.), gyógyhelyek (1929:16. tc.), a közegészségügy, a tűzrendészet, a közbiztonság, a légoltalom stb. érdekében történő tulajdonkorlátozások.

Jogi személyek (nyilvános számadásra kötelezett vállalat vagy más kereskedelmi társaság, alap, alapítvány, egyházi javadalom, egyházi testület, közbirtokosság) mezőgazdasági művelés alatt álló ingatlant csak a földművelésügyi miniszter hozzájárulásával szerezhettek (1920:36. tc. 88. §, 1928:41. tc. 6. §, 1. pont (3) bek., 1940:4. tc. 25. §)

Mező- vagy erdőgazdasági ingatlant nem magyar állampolgár vagy külföldi jogi személy élők közötti jogügylettel csak akkor szerezhetett és ilyen ingatlanra árverés során vételi ajánlatot csak akkor tehetett, ha a telekkönyvszerűen megjelölt ingatlan megszerzésére a földművelésügyi miniszter (a belügy- és honvédelmi miniszterrel egyeztetve) engedélyt adott. (1940:4. tc. 24. §)

Különleges korlátozás alá vonta az ingatlan tulajdonjogát a honvédelmi törvény (1939:2. tc.). Így a tulajdonos köteles volt tűrni, hogy az ingatlanon erődítési művet vagy más katonai építményt létesítsenek és általában az ingatlant a honvédelem érdekében szükséges intézkedések megtétele céljából használják. Szükség esetén az épület és tartozékai lényeges átalakításának és lebontásának is helye lehetett. Ez utóbbi esetben a tulajdonos kártérítés helyett az ingatlan kisajátítását is követelhette. A honvédelmi célból szükséges használat céljára az állam az ingatlant kisajátítás vagy csere útján megszerezhette. A hadművelet szempontjából különös fontosságú létesítmények szomszédságához tartozó, különösen az ország határa mentén fekvő, a minisztérium által rendeletileg kijelölt területeken az ingatlanokra vonatkozó jogi rendelkezésekhez a honvédelmi miniszter vagy az általa kijelölt katonai hatóság hozzájárulása volt szükséges.