Törvényrontó, törvénypótló, törvénymagyarázó erő

a szokásjog (consuetudo contra legem), mert a változott viszonyoknál fogva az alkalmatlan, vagy károssá vált törvényekkel szemben érvényesülhet (derogatorius). Igen nyomatékos ok szükséges hozzá: A “ratio legis” megszűnte és emberemlékezetet meghaladó idő (Hármaskönyv Előbeszéd 10. szakasz 6.§) (például az 1438. évi 65. tc.-t a Magyar Királyi Kúria 1896-ban hozott 63. sz. Polgári Teljes Ülése). A szokásjog törvényrontó hatálya két irányban szokott érvényesülni: Pozitív irányban, amikor olyan szokásjog alakul ki, amely a régebbi törvény rendelkezéseivel ellenkezik. Negatív irányban, amikor a szokásjog a törvény mellőzésében nyilvánul meg. A Hármaskönyv előírása szerint a bírónak igazságot kell szolgáltatnia (iudex iustitiam ministret populo). A bíró nem arra tesz esküt, hogy a törvény betűjéhez ragaszkodik, hanem arra, hogy lelkiismerete szerint igazságot szolgáltasson. Az 1723 évi 15. és 1791 évi 12. tc. is hasonló állapotot képviselt. A tudatosan jogellenes cselekvés, a fizikai erőszakra támaszkodó jogsértés, bármilyen hosszú ideig is tartott – ahogy azt Deák Ferenc is kifejtette – jogot soha nem teremtett. A szokásjog derogáló hatását mutatja például az ingatlanok szerzéséből az idegeneket kizáró 1715. évi 23. tc., melyet a gyakorlat átalakított. Ide sorolható még az is, hogy a törvények közül jó néhány nem került be a Corpus Juris Hungarici-be és így az nem is érvényesült. Törvénypótló szokásjog (consuetudo praeter legem)., hiszen kitölti  joghézagokat. Törvénymagyarázó a szokásjog, mert akkor keletkezik, ha a törvény több lehetséges értelmezése közül a szokásjog által kialakított vált általánossá (optima eniem est legum interpres consuetudo).