Tárnokmester (lat. magister tavernicorum)

Országos méltóság, mely 12. századi előzményekre épülve a 13. század elejére fejlődött ki. Feladatköre az idők során többször átalakult. Kezdetben a különféle királyi gazdasági ágak kezelőinek, a tárnokoknak a felügyelője, majd a 12. század során átvette az országbíró elődjétől a curialis comestől annak gazdasági feladatkörét. A gazdasági tevékenység mellett bírói feladatokat is ellátott: az országbíróval ítélkezett a királyi jelenlét bíróságán. Bírói hatásköre szűkebb volt mint az országbíróé, a kiváltságolt településekre (városok) terjedt ki. A 14. században a tárnokmester már az államháztartás feje, így hatáskörébe tartozott a pénzverés, a só-, a vám- és a bányaregále ügyek irányítása. Az ezekhez tartozó intézmények személyzetének ugyancsak a tárnokmester a legfőbb igazgatási és bírói hatósága. A 14. század második felében fokozatosan megszabadult a gazdasági teendők ellátásától, s e feladatok zömét a kincstartó vette át, akinek bírói szerepe is átalakult. A városok, mivel a kincstári vagyon részét képezték, már 1376 előtt is a tárnokmester igazságszolgáltatási hatáskörébe tartoztak, de ügyeikben a tárnokmesteren kívül az országbíró, vagy más királyi megbízott is eljárhatott. 1378 után figyelhető meg a tárnokmester vezetése alatt álló testületeknek, a tárnoki ítélőszéknek, mint a városok királyi bíróságának és fellebbviteli fórumának kialakulása. Ebben a testületben a tárnokmester a 14. század végétől lényegében polgári bírótársakkal ítélkezett. Feladatai ellátásában több személy is segítette. Az írásbeliség intézése a tárnoki ítélőmester és a tárnoki jegyzők dolga volt, a gazdasági ügyekben az altárnokmester és az altárnoknagy segédkezett.