Szabályrendelet (statutum)

A statútum és a szabályrendelet azonos fogalom. A statútum magyar neve eredetileg helyhatósági szabály, majd az 1870:42. tc-vel bevezetett szóhasználat szerint helyhatósági szabályrendelet. Az 1870:42. tc. 2. §-a, 1886:22. tc. 21. §-a szóhasználat terén történt átmenettel járó félreértés elkerülése végett a “szabályrendelet” szó után járójelben feltünteti a “statutum” kifejezés is. A statútum (szabályrendelet) az önkormányzati közösségek által saját maguk számára, illetve saját tagjaik és területükre vonatkozó jogszabályok.

Az autonómia, az önkormányzati jog egyik leglényegesebb alkotóeleme a szabályalkotó jog (jus statuendi) volt. A szabályozó jog szükségszerű következménye volt a középkor partikuláris jogrendszerének, mely nem csak a törvény előtti egyenlőséget, sem az egységes jogot nem ismerte. Magyarországon a középkor utolsó századában fejlődött ki. Bár nálunk – szemben a nyugat-európai jogi partikularizmussal – az országos jog mindig megelőzte a helyi jogot, mégis 1848 előtt nagyon jelentős mértékű volt a jogalkotási decentralizáció. A mindennapi életre való kihatása miatt fontossága sok esetben versenyezett a király és az országgyűlés jogalkotásával.

1848 után megszüntették a különleges jogállami területek eltérő közigazgatását. A jász-kun kerületeket, a székely-és szász székeket vármegyékké szervezték át. (1876:33. tc.) Horvátországgal megkötötték a kiegyezést. (1867:4. tc.) amely alapján a horvát országgyűlés törvényalkotási jogot kapott. Fiume szabad város és kerületének statútumalkotási joga viszont megmaradt. (Az 1589/1872. BM. sz. rendelet hagyta őket jóvá.)

Ezután az országos jogon belül, az ún. köztörvényhatóságoknak, (köztörvényhatósági joggal felruházott városoknak és megyéknek), valamint minden községnek lett alkotmányos joga, hogy “önkormányzati hatáskörének korlátai között kötelező szabályokat alkosson.” (1870:42. tc. 2, 5. §-ok, 1871:22. tc. 29. §)

A szabályrendelet alkotásnak a törvény két formáját engedélyezte: A megyei és a törvényhatósági jogi városoké: köz-vagy helyi érdekekre vonatkozóan. Községi szabályrendeletalkotás. Ez csak helyi érdekű lehetett. (1886:22. tc.)

A törvényhatóságok szabályrendeleteit a törvényhatósági bizottság alkotta meg. Az általuk alkotott szabályok három irányban szabályozták a helyi viszonyokat: Azok az ügyek, amelyeket a törvényhatóság köteles szabályozni, azok az ügyek, a melyek a törvény és az állandó gyakorlat szerint a törvényhatóság jogköre alá tartoztak, valamint azok az ügyek, amelyek törvény vagy rendelet hiányában a törvényhatóság által is szabályozhatók.

Az első csoportnál a szabályalkotás kötelesség, a másik kettőnél csak lehetőség.

Az 1886:21. tc. részletesen szabályozta a törvényhatóságok szabályrendelet- alkotási jogát, és azt két vonatkozásban is megszorította:

1. Kötelezővé tette a szabályrendeleteknek a felterjesztését és közzétételét a miniszteri bemutatási záradékkal együtt.

2. Ha a szabályrendelet nem felelt meg a törvényeknek, a kormánynak joga volt azt szükségrendelettel pótolni.

A községek is megkapták a szabályrendeletalkotási jogot, a hatáskörükbe tartozó tárgyak vonatkozásában. (1871:18. tc.)

A szabályrendeletek 1848. után az egységesülő magánjognak csak kis részét szabályozták. Mindössze a lakásügy, a honvédség és az építésügy tartoztak ide. Törvényi felhatalmazás az 1881:59. tc. 93. §-a alapján a törvényhatósági jogi városoknak és megyei városoknak területükön a lakásbérleti jogviszonyokat szabályrendeletekkel kellett szabályozniuk. A törvényi felhatalmazás még az országos törvénytől való eltérést is lehetővé tett, például a Budapesti lakásszabályrendelet szerint a lakbérért a házastársakat egyetemleges felelősség terheli, noha egyébként a feleség nem tehető felelőssé férje tartozásaiért.

A vármegyei szabályrendeleteket a vármegyei hivatalos lapban, a törvényhatósági városoknál a helyi szokásos módon kellett közé tenni. A budapesti szabályrendeleteket, ha az illetékes miniszter így rendelte el, akkor a budapesti Közlönyben is közzé kellett tenni.