Rendi-képviseleti törvényhozás

Rendnek tekinthető a feudális állam azon formája, melynek irányításában már a király mellett a rendek is szerephez jutottak, s ezzel egy időben háttérbe szorult a patrimoniális monarchia bomlása során megnövekedett hatalmú főúri tanács. Egyetértünk Elekes Lajossal abban, hogy nincs nagy jelentősége az állam minősége meghatározásában annak, hogy a rendek irányító szerepüket milyen konkrét szerveken keresztül, s alkalmanként milyen mértékben gyakorolják.

A működő rendi-képviseleti állam alapja a rendi dualizmus, amely a centralizáció sajátos eredményeként alakult ki. Lényege a rendek és a központi hatalom között kialakuló relatív egyensúly. Ebben a helyzetben a rendek tudomásul vették a központi hatalom ténykedését, a királyi hatalom pedig garantálta a rendi intézményeket. Rex és regnum álltak egymással szemben, s folyamatos hatalmi küzdelmük adta meg a rendi monarchia kereteit. „A rendi dualizmus időszakában az uralkodói hatalom és a rendiség között váltakozó sikerrel folyó küzdelemben a rendek legerősebb fegyvere Európában mindenütt az országgyűlés volt, elsősorban azáltal, hogy az uralkodó számára a hadiadót az országgyűlésen állapították meg” (Ember Győző). A törvényalkotás immár a diétán zajlik, a törvény pedig már nem az uralkodó egyoldalú akaratkijelentése avagy a bárók szűk körű tanácsának döntése, hanem az elismert rendek által képviselt értékeket tekintetbe vevő kompromisszumos egyezmény. A konszenzus kialakítása váltakozó koalíciós együttműködések eredményeként alakult; a pillanatnyi politikai-gazdasági érdek függvényében álltak szemben a rendek egységesen a királyi hatalommal, vagy oszlottak meg s támogatták különböző megfontolásokból időről időre a királyt. (Mint fentebb említettük, a király legbiztosabb szövetségese hazánkban a köznemesség volt, ám ez az együttműködési készség nem volt feltétlen.)

Mivel alább részletesen szó lesz majd a rendek legfontosabb képviseleti szervének, az országgyűlésnek a sajátosságairól, e helyütt erre nem térünk ki. Megjegyzendő azonban, hogy az országgyűlések a 16–17. századig általában tömeges országgyűlések voltak, s meglehetős szervezetlenséggel zajlottak. Az országgyűlés idején ülésező királyi tanács már körvonalazta a 17. századtól állandósuló felsőtáblát, s a követek körére zsugorodó képviselet jelentette a későbbiekben a köznemesség és a szabad királyi városok polgárságának érdekkifejező szerveként az alsótáblát. (Hajdú Lajos a tömeges, személyes megjelenésre épített gyűlést rendi országgyűlésnek nevezi, megkülönböztetendő a főrangúak személyes és a többi rend követek általi képviseletét biztosító rendi-képviseleti országgyűléstől.) (Magyar alkotmánytörténet (szerk.: Mezey Barna) Osiris kiadó, Budapest., 2002. 50-51. o.)