A reformeszmék Magyarországon


A magyar reformgondolkodók táborának érveit csokorba gyűjtő Finkey Ferenc 1904-ben publikált összefoglaló munkájában szintetizálta első ízben a bűnözők osztályozásáról folyó vita eredményeit. A tudomány a századfordulóra leválasztotta a bűnözők büntetendő csoportjáról (tehát a beszámíthatóság kritériumainak megfelelők osztályáról) a serdületlenek (a gyermekek) és az abnormálisok (tehát betegség okából bűnelkövetők) kategóriáját. Velük kapcsolatban a hagyományos büntetési célok értelmetlenek, kizárólag javítás és gyógykezelés vehető náluk számításba. A büntethető bűnelkövetők osztályának is két szélső rétege igényel külön elbánást. Az enyhe (vagy alkalmi) bűntettesek ugyan teljes beszámítási képességgel rendelkeznek, bűnösségük foka azonban különlegesen alacsony. Ilyenek a fiatalkorúak, a felindulásból, menthető okból vagy gondatlanul bűnözők. Finkey megfogalmazásában e csoport nem rendelkezik antiszociális hajlammal, így a javítás és nevelés csupán mellékes tényező: legfontosabb a megtorlást érzékeltetni velük, s ezen keresztül a visszaesést megakadályozni, visszatartani őket újabb bűnelkövetéstől. A másik véglet a bizonyítottan antiszociális bűnözők köre, az ún. megrögzött bűntetteseké. A nevelés ez esetben ismét kisebb súlyú a büntetési célok között, döntő a társadalom védelme, a megtorlás és az elkülönítés. A középső "sáv" a bűnelkövetők jelentős része számára egyensúlyt kell tenni a megtorlás és a javítás eszközei között, e célokhoz kell azután igazítani a büntetés tartamát, végrehajtási módozatait és a börtönrendszer megvalósításának választott metódusait.