Patrimoniális királyság

A patrimoniális állam fogalmának megteremtője, von Haller német történész szabatosan definiálta a korai feudális állam mibenlétét. A patrimoniális állam lényege az a fejedelmi hatalom, mely „magánjogi természetű és az állam földje felett való tulajdonon alapszik” Ilyen értelemben honosodott meg a magyar alkotmánytörténetben is a fogalom. Mint Eckhart Ferenc írta: „Rajta nálunk is Istvánnak, és utána jó két évszázadon át utódainak, az államszervezetét értjük, mely a királyi földbirtokszerkezeten, a királyi magángazdaságon lévő vármegyén épül fel.” Bónis György ugyan szívesebben látta a „személyes királyság” megjelölést (mivel szerinte a Max Weber-i tipizáció jegyében a magyar királyi uralom nem csupán patrimoniális, hanem bizonyos patriarchális és karizmatikus uralmi jegyeket is fölvett), magunk részéről mégis megmaradunk az eckharti (s a korábbi magyar állam- és jogtörténeti tankönyv szerzői szerint ugyancsak elfogadott) terminológiánál. Hasonlóképpen vélekedünk Mályusz Elemér Max Weber nyomán javasolt „karizmatikus ki- rályság” elnevezéséről, melyet Bónis György sem tudott magáévá tenni. Ugyanis alkotmánytörténeti szempontból a patrimonium és regnum, a földbirtok és királyság, a magánjogi képletek és közjogi szerkezet szerves összefüggését a javasolt megnevezések közül leginkább a patrimoniális monarchia fejezi ki.

A fenti meghatározás két elemet is hangsúlyoz a királyi hatalom megszervezésében: a földbirtokra települő királyi hatalmat és a földbirtokból felépülő egyszerű államüzemet. A patrimoniális államban a királyi hatalom alapja a király által birtokolt magángazdaság és földbirtokmennyiség: az uralkodó ezáltal rendelkezik elegendő mások fölött hatalmat biztosító fegyveres kézzel és gazdasági erővel. A dolog logikájából fakadóan a társadalom, a hatalmi elit számára a földbirtoknagyság fokozása egyben az uralkodói hatalommal való szembeszállás esélyeinek növekedését is jelenti: a naturális gazdálkodást folytató nagybirtok mint gazdasági háttér, a birtokon élők mint kiállítható fegyveresek a királyi hatalom meggyengülésének lehetőségét jelentették. A király közjogi hatalmának materiális alapja „patrimoniuma, azaz örökölt magángazdasága: földbirtoka és a földesúri hatósága alá tartozó népek összessége. Az állammal e korban egyértelmű királyság – a regnum – fogalmában a király közhatalmán kívül  patrimoniumban gyökerező földesúri magánhatalom is bennfoglaltatik. A felségjogok és a király földesúri jogai, az államháztartás és a királyi magángazdaság, az állami hadsereg és a király magánhadserege szinte elválaszthatatlanul egybeforrva jelentkeznek. Az egykorúak szemében a közhatalom erejének fokmérője a királyi magánhatalom terjedelme volt” (Hóman Bálint). (Magyar alkotmánytörténet (szerk.: Mezey Barna) Osiris kiadó, Budapest. 2002. 40. o.)