Osztrák Polgári Törvénykönyv

Ausztriában a 18. században elkezdődő jogegységesítési törekvés eredménye az Osztrák Polgári Törvénykönyv. Mária Terézia uralkodása idején az örökös tartományok tarka egyvelegéből egységes állam kialakítására törekedett. A tartományi jogok eltéréséből adódó jogbizonytalansággal szemben az egységes kodifikáció gondolatát állították. Az előkészítő munkálatok több mint hatvan évig tartottak (1753–1811), és olyan kiváló természetjogászok is részt vettek benne, mint Karl Anton Freiherr von Martini (1726–1800), Franz von Zeiller (1751–1828)… stb. A létrejötte két nagy szakaszra osztható. Az első időszak az ún. “Józsefi Törvénykönyv” megszületéséig (1786), a második pedig a teljes Optk-val zárult. Főként a végső formába öntésnek köszönhetően zárt, logikailag is összefüggő és rendezett elveken alapuló jogági normarendszert hoztak létre. A kodifikációk történetében az addigi legjobb jogtechnikai megoldásokat alkalmazta. Ebben még a Code civilt is megelőzte.

Az Osztrák Polgári Törvénykönyvre a recipiált római jog, a német jog, a kánonjog és a természetjog hatott. Dell’Adami Rezső (1850–1888) az Osztrák Polgári Törvénykönyvet, mint a “római jog s részleges bölcselet, josefinus felvilágosodás és rendőrállami gyámkodás morganatikus házasságának e szülöttjét...” jellemezte. Leginkább azonban a Savignyt megelőző pandektajogi elmélet és a két legjelentősebb tartományi jognak, a cseh és az alsó ausztriai jognak a hatása volt érezhető a kódexen. A Porosz Landrecht is hatást gyakorolt rá, de érdekes módon az Osztrák Polgári Törvénykönyv állt erősebb római jogi alapokon. (A Code Civil alig gyakorolt rá befolyást, hiszen a két törvénykönyv születésekor Ausztria és Franciaország háborúban állt egymással.)

A recipiált római jog első sorban a kötelmi különös részre, a végrendelet és a hagyomány elhatárolásánál gyakorolt rá hatást. A honi német jog a dologi jogot, különösen a földkönyvet, a nemesi hitbizományi jogot, a paraszti osztatlan birtok öröklésének jogát és a házassági vagyonjogot befolyásolta. A természetjog és különösen Immanuel Kant (1724–1804) gondolatainak közvetlen hatása is több helyen felismerhető: “Minden embernek vannak veleszületett, már az értelem által belátható jogai, és ezért személynek kell tekinteni...” (16.§.). A tulajdont is majdnem olyan abszolút szabad rendelkezési jognak deklarálta, mint a Code Civil. Emellett a jogi személy fogalom, a házassági jog, a szerződési jog általános része, a parentéla rendszerre épülő törvényes öröklés… stb. intézményei is megtalálhatóak benne. II. József racionalizmusa is erősítette a törvénykönyv reformkódex jellegét. Nem a természetjogi hatásra, hanem a jogalkalmazó iránt tanúsított bizalmatlanság miatt viszont nemcsak a szokásjogot, de még a bírói értelmezést is tiltotta.

A kánonjog az Osztrák Polgári Törvénykönyvben a felekezeti hovatartozás által meghatározott házassági jogi részben jelentkezett. A katolikusok válását tilalmazta, míg az evangélikusoknak megengedte.

A törvénykönyv, mely a bevezetéssel együtt 1502 §-ból állt, az Institutiok trichotomikus rendszerét vette alapul:

Az első rész: a “személyekről” szól, de a családjog személyi részének (házassági jog, szülők és gyermekek közötti jogviszony, gyámság és gondnokság) anyagát is tartalmazta.

A második rész: a dologi jogról szól. 1. szakasza: a dologi jogokról (dologi jog és örökjog), 2. szakasza: a dologbani jogokról (kötelmi jog).

A harmadik rész: “A személyi és dologi jogok közös meghatározásai” címmel a jogok és kötelezettségek megerősítéséről, átváltoztatásáról és az elévülésről, valamint az elbirtoklásról, továbbá I. és II. részre vonatkozó közös rendelkezéseket taglalta.

A törvény kezelhetőségének megkönnyítése érdekében 785 széljegyzetet kapcsoltak hozzá, ami nem része a törvénynek, csak segítséget nyújt a jogászoknak és a jogkereső közönség számára a jogértelmezésben.

Az Osztrák Polgári Törvénykönyvvel azért érdemes részletesebben foglalkozni, mert bár Magyarországon mint egységes kódex csak 1861.július 23-ig maradt hatályban, mégis jelentősen meghatározta a magyar magánjog fejlődését. Egy olyan pillanatban léptették életbe Magyarországon, amikor a magyar magánjog nagy részét hatályon kívül helyezték, de helyette még nem alkottak új jogszabályokat. Így válhatott számos jogintézmény az Osztrák Polgári Törvénykönyv révén a magyar jog részévé (például köteles rész… stb.). A bíróságok az Országbírói Értekezlet után is sokáig használták az Osztrák Polgári Törvénykönyvet, különösen azért is, mert Erdélyben (1860. december 21-i legfelső kézirat, 1867. június 27-i rendelet és az 1868: 48. tc. 12.§-a), a Határőrvidéken (1873:27. tc.) Fiuméban (1871. szeptember 14-i miniszterelnöki és báni együttes rendelet) az Osztrák Polgári Törvénykönyv továbbra is hatályban maradt, és résszerű (partikuláris) jogot alkotott, amely mögött a magyar magánjog, mint országos jog (jus generale) állott. Magyarországon kívül még Lichtenstein és Szerbia is recipiálta az Osztrák Polgári Törvénykönyvet. Az utóbbi rövidített formában.

Magyarországon egyébként sohasem számított népszerű műnek. Széchenyi István az Ein Blick című művében így reagált a Bach által egyoldalúan feldícsért Osztrák Polgári Törvénykönyv magyarországi szerepére és cáfolta, hogy ilyet a magyar jogászok nem tudtak volna készíteni: “Először néhány szakember, hat hónap alatt egy minden tekintetben tökéletesebb és célszerűbb törvénykönyvet tudna összeállítani, azon excellentiád által oly igen feldícsért, de az európai szakemberek által nem igen csodált mesterműnél.”