(Bécs, 1717, máj. 13. – Bécs, 1780. nov. 29.): Magyarország és Csehország királynője és Ausztria főhercegnője (1740-től), német-római császárné (1745-től). III. Károly leánya. Apja az osztrák tartományokban, Csehországban és Magyarországon (1723) is elismertette örökösödési jogát. 1736. febr. 12-én Lotharingiai Ferenccel kötött házasságából 16 gyermeke született. Trónra lépése után (1740. okt.) a bajor választó, II. Frigyes porosz király, Franciaország és Spanyolország nem ismerte el a nőági öröklést, a porosz hadsereg betört Sziléziába, a bajorok francia segítséggel Csehországba és Felső-Ausztriába, a nápolyi és spanyol hadak pedig az itáliai osztrák birtokokat támadták meg. Mária Terézia a magyar rendektől várva segítséget 1741. jún. 25-én Pozsonyban megkoronáztatta magát, majd szept. 11-én elérte, hogy a magyar országgyűlésen kimondják a nemesi felkelést. Az osztrák örökösödési háború (1740 – 48) folyamán meg tudta védeni tartományait és csak az 1742 végén Poroszországgal kötött békében kényszerült arra, hogy Poroszország javára Sziléziáról lemondjon. 1745-ben férjét német-római császárrá választották. A háború befejezése után megkezdett állami centralizálás, az adók emelése és a hadsereg fejlesztése alapján 1756-ban Poroszország ellen Szilézia visszaszerzése végett újabb háborút indított, a hétéves háború végén azonban minden területi nyereség nélkül volt kénytelen megkötni a hubertusburgi békét (1763). Férje halála után, 1765-ben fia, József társuralkodó (Mitregent) és német-római császár is lett, akinek a felvilágosodott abszolutizmus szellemében sürgetett reformtörekvéseivel Mária Terézia sok vonatkozásban szembeszegült. 1772-ben, Lengyelország felosztásakor bekebelezte birodalmába Galíciát, majd 1774-ben megszerezte a töröktől Bukovinát. A bajor örökösödési háborúban (1778 – 79) nem sikerült területi gyarapodást elérnie. Az államhatalom centralizálása során megvonta az osztrák és cseh rendek kiváltságainak java részét; az 1760-ban általa felállított legfőbb közigazgatási szervből, az államtanácsból teljesen kihagyta a magyarokat. A magyar rendek előjogainak megnyirbálására, az adó emelésére és a jobbágyi terhek valamelyes könnyítésére, valamint a nemesi felkelés korszerűsítésére irányuló törekvései az 1764 – 65-i országgyűlésen a rendek heves ellenállásán meghiúsultak. A háborúit messzemenően támogató magyar rendek előjogaihoz ezután nem nyúlt, sőt különféle lényegtelen, külsőségekre irányuló kedvezések révén igyekezett őket szorosan magához kapcsolni. Megalapította a bécsi magyar nemesi testőrséget, a katonai Mária Terézia-rendet, a Szent István-rendet, bőkezűen osztogatta a főnemesi címeket, felépítette a budai királyi palotát. Az úrbériség rendezésére irányuló rendeleteit a nemesi tiltakozás ellenére 1767-től életbe léptette, amelyekkel nagyjából a fennálló helyzetet rögzítve bizonyos korlátok közé szorította a jobbágyok kizsákmányolását és gátat vetett a nemesi földrablásnak. A számára sikertelen országgyűlés után teljesen mellőzte a törvényhozási szerveket és 15 évig rendeletekkel kormányzott. Gazdaságpolitikáját, amelynek révén az osztrák tartományok ipari fejlődését igyekezett támogatni, a Magyarország számára hátrányos vámrendszer, a magyar iparfejlődést korlátozó és a mezőgazdasági kivitelt Ausztriába terelő intézkedések jellemzik. Uralkodása második felében hozott néhány intézkedése a felvilágosult abszolutizmus térhódítását jelezte. 1775-ben szabályozta a szegényügyet, a szegényházak, dologházak és árvaházak felállításával a munkanélküliek ipari munkára kényszerítését tűzte ki célul. Megteremtette az egészségügyi igazgatás alapjait, elrendelte, hogy minden megyében és városban diplomás orvos és járásonként vizsgázott bába működjék; megszüntette a kínvallatást. Vallási kérdésekben csak igen csekély mértékben engedett a felvilágosodás követelményének, a protestánsok közigazgatási elnyomását mégis némiképpen korlátozta, fokozottan érvényesítette a katolikus egyházzal szemben az állami jogokat és 1773-ban hozzájárult a jezsuita rend feloszlatásához. A nevelésügy terén általa tett lépéseket 1777-ben a Ratio Educationis kiadása tetőzte be. A tanügy felső irányítását az egyház kezéből elvéve állami feladattá tette, bizonyos mértékben korszerűsítette az oktatás anyagát, érintetlenül hagyva ugyanakkor a nevelés vallásos és fokozva az állam szempontjából tekintett hasznosság szellemét. (irodalom: Poór János: Mária Terézia)
Mária
Terézia 1
Mária Terézia 2
