A magánjog szakjogai

A történeti fejlődés során az egységes római civiljogból, a rendi elkülönültség által is ösztönözve bizonyos speciális életviszonyokra különleges szabályok alakultak ki, melyek eltértek az általános magánjogtól (jus generale). Ezeket a magánjog szakjogainak nevezzük (jus speciale), amelyek elsősorban szintén magánjogi jellegű szabályokat tartalmaznak, de rendszerint az illető tárgyra vonatkozó közigazgatási, eljárási és büntetőjogi szabályokkal együtt. A különbség nem lényegbeli, hanem fokozatbeli. Ezek a szakjogok az életviszonyok különös ágait sajátosan szabályozzák, olyanformán, hogy tételeik összessége többé vagy kevésbé önálló, saját alapelvei által dominált egész gyanánt jelentkeznek. Ilyen például a kereskedelmi jog, a váltójog, a csődjog, a tőzsdejog, a bányajog a tengerjog stb. A 20. század első harmadában önálló szakjoggá vált a munkajog és a nemzetközi magánjog is. A szakjogok az általános magánjogon belül helyezkednek el, de úgy hogy a “jus speciale derogat generali” elve érvényesül. (A speciális jog lerontja az általános jogot (Kereskedelmi törvény 1.§.) Ezért rájuk nézve az általános magánjog csak mögöttes, kisegítő (szubszidiárius) jogforrás.