Magánjog

A magánjog azon jogszabályok összessége, melyek a magánkapcsolatokat, azaz azokat a jogi viszonyokat rendezik, melyekben a személyek, mint magánosok állnak egymással szemben. A magánjogi viszonyok tárgyai elsősorban az ember gazdasági életviszonyai, vagyoni érdekű kapcsolatai, másodsorban vagyoni érdekű személyi viszonyai. A magánjogi szabályozás jellemzője a diszpozitivitás, a felek mellérendeltsége, az állam mellékes, részvétele a jogvitákban.

A magánjog a régi római civilizációban a magántulajdonnal, a természet adta közösségek felbomlásával egy időben fejlődött ki, és azóta is az individuális világfelfogás joga. A hűbéri és rendi jogban keveredtek a közjogi és magánjogi jellegű elemek (például egy földbirtok megszerzése egyben közigazgatási, közjogi és bíráskodási jogokkal járt együtt). A szovjet típusú diktatúrák pedig a lehető legkisebb területre szorították vissza az állam által nehezebben ellenőrizhető és irányítható privát szférát. Lenin levele Kurszkijhoz (1922): “Mi semmi “magánjellegűt” nem ismerünk el, számunkra a gazdaság területén minden közjogi jellegű és nem magánjellegű...” A magyar szocialista polgári jog reprezentánsa, Eörsi Gyula szerint pedig: “A szocializmusban a magánjognak még a nyomai sem lehetnek meg, mert a magántulajdont és az erre alapozott anarchikus gazdaságot a proletárdiktatúra fokozatosan felszámolja.” (Eörsi Gyula: Magánjog és polgári jog. Budapest, 1950, 21.)

 

A magántulajdonra épülő piacgazdaság kibontakozásával vált a magánjog a polgári társadalmak legjellemzőbb és legfontosabb jogává. Az állam kivonult a magánszférából, így az relatíve önállósulhatott vele szemben. Az intézményesítés során az emberi szabadság nagy vívmányaként elhatárolták egymástól a köz- és magánszférát, az ún. közérdeket és magánérdeket, a politikát és a gazdaságot. Erre az elgondolásra épült fel a jogtudományban a közjog és a magánjog elhatárolása, illetve szembeállítása. Montesquieu óta a civil társadalom igyekezett a közjog által szabályozott államhatalomtól elválasztani saját vagyoni, illetve családi viszonyait. (“Az én házam, az én váram”). Ezért a közjog körébe sorolták az alkotmányjogot, a büntetőjogot, a közigazgatási jogot és az eljárási jogokat. A magánjogot egyfajta mellérendelt jogviszonyként (koordináció) fogták fel, ahol a szembenálló jogalanyok jogilag egyenlők, míg a közjognál másfajta alá- és fölérendeltségi viszonyról (szubordináció) beszéltek. A közjogot elsősorban kógens, a magánjogot pedig diszpozitív szabályozással látták el.

 

A magánjogot polgári jognak is nevezik a római szabad polgárok jogának, a “jus civilének” fordításaként. Az angol “civil law” elnevezés egyértelműen arra utal, hogy eredete a Jus Civilishez kapcsolódott.

A felvilágosodás korától kezdődően elterjedt a civil társadalom viszonyaira vonatkozóan a polgári (citoyen-civil, Bürger-bürgerlich) polgárosodás, polgári társadalom kifejezés. Így a magánjog vonatkozásában: a Code civil (1804), az Osztrák Polgári Törvénykönyv (Optk. 1811.) a Német Polgári Törvénykönyv (BGB 1900).

 

Magyarországon a reformkortól kezdődően állították szembe a polgári jelzőt (polgári, polgáriasítás, polgári társaság, polgári társadalom, stb.) a “naturális”, a “barbár” és a “feudális” (ez utóbbiak például Széchenyi István szóhasználatai) kifejezésekkel. Az 1848:15. tc. 1. §-a a minisztériumot egy polgári törvénykönyv elkészítésével bízta meg. A később elkészült tervezetek is ezt a nevet viselték (1900, 1913). A “polgári” itt a “civil” szónak a fordítása, ahogy azt a felvilágosodás nagy gondolkodói értették. Olyan társadalom joga, ahol mindenki ugyanazon törvény hatálya alatt áll.

A magánjog elnevezés a múlt században használt “magánosok” jogából eredt: szembeállítva a közjoggal. Ezután a legjelentősebb jogtudományi munkák mind “Magyar magánjog” címmel jelentek meg. Végül az 1928-as kódex-javaslatot is magánjoginak hívták a svájci minta után.