„1876-ban publikálta nagyhatású művét (Uomo delinquente) Cesare Lombroso, a turini börtönorvos majd intézetigazgató. A fegyencek körében készített felmérései és vizsgálatai szolgáltatták az alapot iskolaalapító téziseinek megfogalmazásánál. Nyilván nem kevéssé munkahelyén szerzett tapasztalatai hatására fejtette ki tételét a bűnös emberről. Eszerint a bűnözés oka az emberben keresendő, testi rendellenességekben, öröklött hajlamokban, betegségekben. A tettest a szociológiai iskolánál is határozottabban állította reflektorfénybe, sőt kizárólag rá koncentrált. Minthogy a társadalomra veszélyességet kóros eredetűnek tartotta, nem a büntetést, hanem a gyógyítást preferálta az elkövetőkkel szemben. Sőt a megelőzést szerves egységbe kapcsolta a társadalom védekezésével. Állítása szerint antropológiai eszközökkel a bűnözésre hajlamos személy fölismerhető a szakember számára nyilvánvaló külső testi jegyekből és elváltozásokból (stigmák). Erre támaszkodva hajtotta végre a bűnelkövetők csoportosítását, mely szerint különböztetett született, szokásos, alkalmi, szenvedély- és őrült bűnöző között. Ezzel megalapozta a bűnözők osztályozását, mely a reformiskolák egyik nagy újításaként került át a praxisba. A kriminálantropológiai iskola azonban egy fölöttébb veszélyes büntetőjogi eszközt is intézményesített. Minthogy állítása szerint a potenciális bűnöző felismerhető, s a bűncselekmény elkövetésének megakadályozására így megadatik a lehetőség: bevezette a biztonsági intézkedések fogalmát a büntetőjogba (ajánlva a deportálást, életfogytiglani szabadságvesztést, kórházat, kolostort, tébolydát és végső soron a kiírtást megoldásképpen). A biztonsági intézkedés, bár kétségkívül a megelőzést szolgálta, ellenőrizhetetlen eszközt adott a politikusok kezébe, s áttörte a klasszikus iskola építette egyik lényeges garanciát. Hiszen immáron bűncselekmény elkövetés nélkül is felléphetett a hatalom a számára veszélyesnek tűnő elemekkel szemben. A kezdeti, durva vonásokkal vázolt teória finomodásának egyik jele volt a kriminálpszichológiai irány kiválása, mely Lombroso téziseiből az egyén személyiségének belső vizsgálatára helyezte a hangsúlyt, s a pszichikai mezőre összpontosította a figyelmét.” (Király Tibor – Máthé Gábor Mezey Barna: A polgári büntetőjog története, in: Magyar jogtörténet [szerk. Mezey Barna] Budapest 2003, Osiris Kiadó 303-305.o.)