Magyarországon sem a kriminálszociológiai, sem pedig a kriminálantropológiai iskola nem szerzett híveket. Az elnyúló polgári átalakulás későn életre kelt klasszikus iskolája, az osztrák diktatúra európai tudományos polémiákat kizáró vasfüggönye, majd a kiegyezéses konstrukció kiépítésének láza a magyar büntetőjogtudomány történetéből kizárta a két kezdeti irányzat közvetlen befogadását: lényegében a leköszönő klasszikus irányzat hívei már közvetlenül a korai reformiskolák monista szemléletét oldani, konkuráló téziseiket egyeztetni és szintetizálni, a klasszikus és a reformiskolák alapkoncepcióját egy keretben egyesíteni, a bűnözés számtalan okát számbavenni törekvő közvetítő iskola hazai képviselőinek adták át a stafétabotot. Az új nemzedék, Angyal Pál, Balogh Jenő, Fayer László, Finkey Ferenc, Vámbéry Rusztem és kollégáik vállalták, hogy a bűnözés nagy kihívásaira választ keresnek. A tudomány által ajánlott eszközöket az európai gyakorlatban már próbának vetették alá, a magyar büntetőjogot illetően tehát elsősorban az adaptálás feladata volt hátra. (Király Tibor – Máthé Gábor Mezey Barna: A polgári büntetőjog története, in: Magyar jogtörténet [szerk. Mezey Barna] Budapest 2003, Osiris Kiadó 303-305.o.)