Közjog

Tágabb értelemben azon jogszabályok összessége, mely az állami élet jogi rendjét állapítja meg és melyek alanya az állam. A közjog által tulajdonképpen a közérdek nyilatkozik meg és minden közjog az államtól, az állam akaratából ered. A közjog többnyire kogens szabályokat tartalmaz, jellemzője a hierarchikus viszony, realizálásában tipikus az állami szervek közreműködése.

A jogrendszer tagozódása nem öncél, hanem a jog logikus felépítéséből adódik. Alapja a közjog (jus publicum) és a magánjog (jus privatum) szembeállítása, amely Justinianus institutiói révén (Inst. 1.1.4) vált szélesebb körben ismertté. Ulpianus a Digestában határozta meg a fogalmát: “Publicum ius est quod ad statum rei romanae spectat, privatum quod ad singulorum utilitatem: sunt enim quaedam publice utilia, quaedam privatim. Publicum ius in sacris, in sacerdotibus, in magistratibus constitit. Privatum ius tripertitum est: collectum etenim est ex naturalibus praeceptis aut gentium aut civilibus.” (D. 1, 1, 1, 2, vö.: Hármaskönyv. Prologus 2. §. 3.) Eszerint közjog az, a jog amely a római állam: a res Romana státusát: a res publica.létét érinti, a magánjog pedig az a jog, ami a magánfelek hasznára van. (A latin szöveg egyébként többféleképpen is fordítható. Például: a közjog az, ami az államé, az államhoz tartozik, magánjog az, ami az egyesek hasznára szolgál.)

Ez a felosztás a középkorban, a naturál-gazdálkodás miatt elhalványult. A magánjog háttérbe szorult, az egyén közjogi állása vált meghatározóvá. A magántulajdon és a piacgazdaság kibontakozásával egyidejűleg megnőtt az igény a részletes és pontos jogi szabályozás iránt. A jogszabályok szaporodása és differenciálódása pedig szükségessé tette a dogmatikai szervezőmunkát. A jogszabályok beláthatatlan tömegét csak a rendszeres feldolgozás tudta áttekinthetővé tenni. A 18-19. században, a jogrendszer végül jogágakra vált, és az így kialakult egységeit már önállóan kodifikálták. (lásd: Napóleoni kodifikáció, illetve Osztrák polgári törvénykönyv, melyek következetesen elválasztották a magánjogot a közigazgatási jogtól és a büntetőjogtól A modern jogrendszer tehát a középkori szokásjoggal szemben tudatosan rendszerezetten kialakított és formailag felépített törvényalkotó tevékenység eredménye. A tartalmi elkülönülésen túl saját fogalmakkal, dogmatikával, tudománnyal rendelkeztek és procedurális tekintetben is elhatárolódtak egymástól. (1911:1. tc. 180. §. (1).) A jogrendszer tagozódása, a jogágak elkülönülése nem jelenti azok teljes elszigetelődését. A jog folytonos fejlődése egyébként is minden statikusnak tetsző tagozódást eleve viszonylagossá tesz. A mesterségesen szétválasztott jogágak továbbra is egy egységes egész részeit jelentik, amelyek sok irányban kapcsolódnak össze. A jogászi logika, a jog törvényszerűségei mindegyik területen ugyanazok. Az eltérő árnyalatnyi különbségek épen abból adódnak, ami nem a közös jogi sajátosságból ered. (Lásd erről a 18. századi pandektajogi irodalmat.) A magánjog a társadalmi együttélés szélesebb és szövevényesebb területeire terjed ki, mint a büntetőjog. A magánjog alanyi jogokat biztosit, míg a büntetőjog védelmezi mindezeket. A magánjognál sokkal nagyobb mértékben érvényesül a szokásjog, mint a büntetőjog területén. (Ez utóbbinál a 19. században már általános elfogadott a “nullum crimen sine lege” és a “nulla poena sine lege” elv.)

A jog tulajdonképpen a magánjoggal kezdődött: Amikor a másik embert elismerték tulajdonosnak, és a cserekapcsolatoknál elfogadták egymást partnernek. A többi jogág csak később zárkózott fel a magánjog mellé. A magánjog azonban finomságában, dogmatikai kidolgozottságában azóta is  megelőzi az összes többi jogágat. A magánjog teremtette meg a jogi kultúrának, a jog tudományának és a jog művészetének több mint a felét. A jogrendszer differenciálásakor a magánjog tudományos alapját dolgozták ki először. (Radbruch szerint a magánjog: “Herzkammer allen Rechte”) A közjog például a vallási jellegű eszméktől jóval később szabadult meg.

Az újkorban a közjogot a magánjogtól a történeti iskola, élén Savignyvel választotta el s határozta meg mindennek az elméleti alapjait. Magyarországon a méltánytalanul elfelejtett kiváló erdélyi humanista Baranyai Decsi János (1560 –1601) Syntagma institutionum iuris imperalis ac Ungarici (Kolozsvár, 1593) című művében a Hármaskönyv és a Négyeskönyv anyagát dolgozta fel a római jog rendszerében tett említést, majd Kelemen Imre az Institutiones juris privati hungarici (1814) c. művében.

A magánjogon belül az anyagi jog elválasztása az eljárásjogtól csak később történt meg. Sokáig a római jog alapján az eljárási jogokat, mint ún. “akciókat” együtt tárgyalták a magánjog többi részével, követve a Gaius-féle felosztást: “de personis, de rebus, et de actionibus”. A perjogászok is beérték azzal, hogy az eljárásjog az anyagi magánjog érvényesítése eszközének tekintették. Ezért ők a “magánjogi” keresettel foglalkoztak és nem ismerték fel a kereset magánjogitól eltérő jogi természetét. Magyarországon Werbőczy István, Kitonich János, Wenzel Gusztáv stb. voltak ezen az állásponton. Frank Ignác már némileg elkülönítette az eljárásjogi részt, ahogy azt már a 18. századi pandektajogászok is megtették. Végül szintén először Bernhard Windscheid (1817–1892), majd Bülow Die Lehre von dem Prozesscinreden und die Prozessvoraussetzungen (Giessen, 1868) címü művében kifejtette, hogy a polgári per, bár magánjog védelmére szolgál, mégsem magánjogi, hanem közjogi eredetű, mert a perben a félnek az állammal szemben közjogi jogosítványa arra, hogy valamilyen magánjogra vonatkozó keresetét az állami bíróságok bírálják el. A bíróság nem azt adja, amit a fél kér, hanem az igazságos döntés érdekében vizsgálják meg a keresetet, és hozzák meg az ítéletet. Magyarországon Plósz Sándor jutott ugyanerre a következtetésre (A keresetjogról, Adalékok a kereseti jog elméletéhez, in Magyar Igazságügy 1876, 1879 című tanulmányában.)

A magánjog tehát a jogrendszernek az az ága, mely a legközvetlenebb összefüggésben áll a gazdasági viszonyokkal. A magántulajdon lehető legteljesebb elismerésére épül. Jogilag egyenlő autonóm személyek vesznek részt benne. Tiszta formájában szabályai betartását kizárólag vagyoni jellegű befolyásolással mozdítja elő, vagyis a jogág szabályainak megsértőit csak vagyoni szankciók érhetik és a szankciók érvényesítése egyedül az érdekelt (jogosított) felek autonóm akaratától függ. A polgári pert elsősorban a magánfelek irányítják. A per leginkább a felperes és az alperes cselekményeiből tevődik össze. A per során a rendelkezési elv, vagyis a privátautonómia uralkodik. A felek döntik el, hogy akarnak-e pert indítani vagy sem. A per során bármikor megegyezhetnek, a pert megszüntethetik. Még a jogerős ítélet esetében is sokszor a pernyertes fél akaratától függ, hogy az ítéletet végrehajtják-e vagy sem. A magánjog olyan érdekeket védelmez, amelyeket az állam elsősorban magánérdekeknek ismer el, és lehetőleg nem avatkozik bele sem engedélyek, sem pedig irányítás útján.