Magyarországon háború, háború fenyegető veszélye esetére a kormánynak biztosított széleskörű önálló jogszabályalkotó és rendelkező tevékenysége, mely a polgári jogállam garanciális rendelkezéseit megkerülve, az alkotmány, a törvényhozás körébe eső ügyekben is viszonylag szabadon rendelkezhetett. E körben rendkívüli jogalkotói jogkör, jogfelfüggesztő jogkör, szervezeti centralizációs jogosítványok illették meg a kormányzatot. (Idegenrendészeti megszorítások, személyellenőrzés, [útlevél-engedélyezés, utazási és szállítási engedélyek kibocsátása, ellenőrzése]; a lakosság mozgásszabadságának korlátozása [ kitoloncolás, helyhez kötés, kilakoltatás]; az áruforgalom korlátozása [tilalmak és engedélyek, bejelentési és beszolgáltatási kötelezettség stb.]; ármaximálás, a postai, távírdai, távbeszélő-forgalom ellenőrzése [akár a magántitok sérelmével]; egyesületek megalakításának, működésének ellenőrzése, korlátozása, tilalmazása, felfüggesztése, gyűlések, felvonulások, körmenetek engedélyhez kötése, betiltása; cenzúrázás[ lapkorlátozás, forgalmazás betiltása, hírzárlat elrendelése és érvényesítése]; ügyek elvonása civil bíróságtól és áttétele katonaihoz, esküdtbíráskodás felfüggesztése, bűncselekmények elbírálásának elvonása illetékes bíróságtól és meghatározott törvényszék elé utalása, gyorsított bíráskodás elrendelése, statáriális bíráskodás bevezetése.)
A magyar törvény meglehetősen kései példája volt Európában a kormányzat rendkívüli felhatalmazásának s akkor is erősen korlátozott, garanciákkal körbebástyázott a visszaélésekre kevés alkalmat adó törvénycikk született. A jogalkotó a kivételes hatalom kezdetének és –végének pontos meghatározása mellett döntött, tartalmát aggályosan rögzítette, terjedelmét korlátozta. A kivételes hatalom legfőbb korlátja a magyar törvényhozás szerint a törvényhozói ellenőrzés, az intézkedések bemutatási kötelezettsége), s felelőssége a törvényhozásnak a kivételes hatalommal kapcsolatban hozott döntéseiért