Királyi kúria

1. A királyi kúria kifejezés általában a középkori királyi udvar megjelölésére szolgált. Szűkebb értelme szerint a királyi udvarban (curia regia) működő bíróságokat jelölte. Az elnevezés mögött az a középkori alkotmányos felfogás húzódott meg, hogy az uralkodó legfontosabb kötelezettsége az igazság kiszolgáltatása és a jogszolgáltató hatalom méltányos gyakorlása. A 14. sz. második felétől kezdve a királyi kúria kifejezéssel a királyi udvarban gyakorolt igazságszolgáltatási tevékenység színhelyét jelölték.

2. Az 1723-i bírósági reformtól kezdve a hétszemélyes tábla és a királyi tábla közös elnevezése. Szervezete az 1840-es bírósági reform során váltófeltörvényszékkel egészült ki. Elnöke a nádor, később az országbíró volt. Az 1868:54. tc. a semmisségi panaszok elbírálását és harmadfokú hatáskört állapított meg számára. Végleges szervezetét és hatáskörét az 1881:59. tc. határozta meg. Harmadfokon döntött azokban a polgári és büntető ügyekben, amelyeket első fokon a törvényszék, másodfokon az ítélőtábla bírált el. Kivételesen (értékpapírügyek, egyes bűnügyek estében) másodfokú bíróságként járt el. Fontos szerepe volt az ítélkezés elvi irányításában is. A kúria bíráit az államfő nevezte ki azok közül, akik tízévi bírói, ügyészi, ügyvédi, közjegyzői, jogtanácsosi vagy igazságügy-minisztériumi gyakorlattal rendelkeztek. A testület minden polgári és büntető ügyben tanácsokban határozott. A tanácsok 1912-ig hét, ezt követően öt tagból álltak. Az 1949. évi XX. tv. nevét Legfelsőbb Bíróságra változtatta.