A jogtörténet

A jogászi tudás, a jogképzettség és jogi műveltség megszerzéséhez nem elegendő csak az éppen hatályos jogszabályokat megtanulni. Egy laikus, ha meg is tanulja az összes jogszabályt, attól még nem tudja azokat helyesen alkalmazni. Hozzátehetjük, hogy például 1945 óta a tételes joganyag átlagosan hétévente teljesen kicserélődik. Így tudása elvész. A jogász számága ilyesmi nem jelenthet komoly gondot, hiszen, ha a törvényhozó a régi törvénykönyv helyett újat alkot, csak rögzíti agyában a változásokat. A jogász tisztában van azzal, hogy a jog állandóan változik, szakadatlan mozgásban van. A társadalmi környezet változása még akkor is átalakítja a jogot, amikor ugyan a jogszabály külső formájában nem történt változás, a jogalkalmazók azonban másként értelmezik, másként magyarázzák a jelentését. Például: a kereskedelmi törvényt 1945 után nem helyezték hatályon kívül, mégis a szovjet típusú diktatúrában teljesen másként vélekedtek egy részvénytársaságról, mint korábban.

A jog tehát a történelmi fejlődés eredménye. Szervesen kapcsolódik a múlthoz és hat a jelen viszonyaira. A jogászi tudás teljességéhez, a jog megértéséhez szükséges a jog történetiségének a felismerése és ismerete. Nem elegendő a statikus pillanatfelvétel készítése a jogról, hanem a jog, a jogrend, a jogintézmények, a jogszabályok keletkezését, fejlődését, belső működési törvényszerűségeit és társadalmi feltételeit is vizsgálnunk kell. A jogtörténet ezért bizonyos értékszempontok szerint kiválasztott jogintézmények (történelmi szelekció) okozatos összefüggéseit kinyomozó tudomány. A jog változásának általános törvényszerűségei felismerése érdekében az egyes szinguláris változások konkrét összefüggéseit kutatja. Elősegíti az éppen hatályos jog alkalmazását és megértését azzal, hogy bemutatja a jogintézmények keletkezését és fejlődését. Milyen szükségletek hozták létre, melyek voltak a hatásai, milyen gazdasági, társadalmi, erkölcsi mozgatórugók, természeti jelenségek idézték elő a folyamatos fejlődését. A jog tartalma nemcsak korok, hanem országok, régiók, különböző területi egységek szerint (térben és időben) is változik. Szükséges ezért az összehasonlító elemzés révén a különböző jogrendszerek egymásra való hatását (például: recepció) is elemezni.

A jogtörténet tanúsággal szolgál a politika-történet vonatkozásában is. A politika ugyanis mindig a jog megváltoztatására irányul. Még akkor is, ha csak a jogszabályok konzerválására törekszik. A politikusokat az a szándék vezeti, hogy elképzeléseik megvalósuljanak, vagyis csak jogi tételezést nyerjenek.

A jogtörténet – mint a művelődéstörténet része – feladatának tekinti ezen kívül, hogy olyan jogintézményeket is bemutasson, amelyeknek ugyan nincs közvetlen folytatása a mai jogéletben (például: boszorkányperek, istenítéletek, tortúra, jobbágyság, privilégiumok, hitbizományi jog), de a históriai múlt szerves részéhez tartoznak. A magyar jogi kultúra csak így válhat teljessé, csak így ismerhetjük meg a mai magyar jogfejlődés, jogi gondolkodás igazi arculatát.

A jogtörténet kétféle irányban végez kutatásokat:

Egyrészről vizsgálja a jogban rejlő eszméknek, elvi tételeknek, tételes jogszabályok változásának történetét. Másrészről nem tévesztheti szem elől annak figyelemmel kísérését, hogy a különböző jogintézmények miként hatottak a társadalomra, a bírói gyakorlatra, a közigazgatásra, politikára, erkölcsre… stb. Ez a jogélet története, amely a jog tényleges szabályozó erejét mutatja be.