Az elbirtoklás

Ez az elbirtoklás, azaz bizonyos törvényesen megállapított idő múlása, amelyen belül a tulajdonos sikeresen kívánhatja jószágának visszaadását, míg ennek eltelte után birtokon ülő jogot szerez arra, hogy a jószágot továbbra is megtarthassa. Ehhez időmúlás és békés birtoklás kell. A magyar jog nem kívánta meg a jóhiszeműséget. Az elbirtoklás alapeszméje, hogy ami hosszasan áll fenn - ha valaki sokáig tart birtokában zavartalanul egy dolgot - azt a közvélemény törvényes alapon nyugvónak, tulajdonnak tekinti. Ezért azt a pozitív jog tulajdonnak minősíti.

A birtoklás ténye a birtokosnak jogot ad arra, hogy őt a birtoklásban senki se zavarja, tekintet nélkül arra, hogy birtokos milyen módon jutott a dolog birtoklásához (a magyar jog a forgalom biztonsága érdekében a jóhiszeműséget sem kívánta meg). A birtokjog abszolút jog. A birtokost senki nem zavarhatja birtoklásában. Még a tulajdonos sem. A tulajdonos a birtoklás megszüntetését követelheti, de önhatalmúlag nem léphet fel a birtokossal szemben. Kivéve azt a tulajdonost, akitől a birtokos tilos önhatalommal szerezte a birtokot. Az ilyen birtokost a birtok szerzésétől számított egy éven belül alkalmazott erőhatalommal kivetheti a korábbi birtokos (Hármaskönyv I. rész 68. cikk, 1802:22. tc. 1. §).

Magyarországon az 1848 előtti jogfelfogás nem kedvezett az elbirtoklás intézményének, hiszen az ősiség és a visszaháramlási jog számos kivételt teremtett (lásd például: Hármaskönyv I. rész 46. cikk, 6.§). A polgári törvénykönyv tervezetek ezzel szemben már a telekkönyvvel is összhangba hozták (a Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 32 évben állapította meg időtartamát). Az elbirtoklás ellen a birtokvédelem nyújtott némi oltalmat.