A dualizmus kori magánjogfejlődés

Az Osztrák-Magyar Monarchia rendszerét dualizmusnak nevezték el (állítólag először Kemény Zsigmond) mert a két ország közös uralkodója és közös ügyei révén elválaszthatatlanul össze van kapcsolva, és közös védelemmel tartozik egymásnak. A kiegyezési törvény (1867:12. tc.) kimondta a két ország önállóságát (külön kormányokkal, parlamentekkel), egyenlőségét és paritását és megállapította az együttműködés módozatait és formáit. Magyarország ezzel visszanyerte szuverenitásának jelentős részét és kiépíthette modern alkotmányjogi, közigazgatási és igazságszolgáltatási berendezkedését. Hosszú idő után most vált lehetővé, hogy az ország önálló jogalkotása révén modernizálja társadalmi berendezkedését, jogát és kialakíthassa a formálisan racionalizált jog teljes rendszerét. Nemzeti kormány, professzionális jogalkotó apparátus révén tudatos, hosszú távra előtekintő jogalkotással tette lehetővé, hogy a gazdaság folyamatosan fejlődhessen az iparban, kereskedelemben és a mezőgazdaságban. A magántulajdon biztosításán túl, a kor követelményének megfelelően a forgalmi élet érdekében gyorsan reagáló és biztosan működő jogot alkottak, amit az állam minden körülmény között garantált. A jog ezután racionális szabályok szerint, előre kalkulálhatóan, kiszámíthatóan működött. A vállalkozó, a gazdálkodó és a jogkereső közönség bizton számíthatott a jogszabályi háttérre.

Magyarország minél gyorsabb és eredményesebb gazdasági felzárkózása érdekében a magyar igazságügyi kormányzat a magyar magánjog modernizálására törekedett. Ez elsősorban a fennálló nyugati (elsősorban német) jogintézmények recepciója révén történt. Több nagy jogtudós is ezt túlzott másolásnak tekintette. Szerintük Magyarország már, mint “deutsches Rechtsgebiet” szerepelt akkoriban Európa térképén.

A kiegyezés után a legtöbbet használt kézikönyv: Zlinszky Imre (1834–1880) Magánjoga, mely 8 kiadást élt meg. Jegyzeteiben a magánjogi tételek bizonyítására a magyar, az osztrák, vagy a porosz kódex, a bajor vagy drezdai javaslat, vagy Heinrich Dernburg (1829–1907), porosz, Kirschstaller osztrák kommentárja szerepelt.

Az 1861. évi német kereskedelmi törvény alapján készült magyar kereskedelmi törvény, az 1875:37. tc. révén a német jog elvei és intézményei egyszerre nagy tömegben kerültek be a magyar magánjogba.

A magyar magánjog modernizálásának 1867. és 1914. közötti időszakra igen sikeresnek tekinthető. A kiegyezés és a századforduló között a kereskedelmi életben meghatszorozódott a hitel. Az ipar Magyarországon a 19. század közepén még mindössze 8%-al járult hozzá a nemzeti termékhez, 1913-ra azonban már közel járt a 25%-hoz (bányászat nélkül). Az ipari termelés ezzel nyolcszorosára nőtt. A foglalkoztatottak száma négyszeresére, hivatali és szabadfoglalkozóknak a száma pedig ötszörösére nőtt. A magyar ipar gyorsabban növekedett, mint az osztrák. (1841-ben Magyarország gyáripara Ausztria termelésének 16%-a az I. világháború idején ez az arány közel állt a 30%-hoz. Kétezerről huszonkétezer kilométerre bővült a vasúthálózat, 8600-ról 886000-re felugrott az alkalmazott gépi lóerő, 800 millióról 13 milliárd koronára duzzadt a hitelintézetek tőkeállománya. A mezőgazdasági termelés több mint duplájára nőtt. Az Osztrák Magyar Monarchia jelentős komparatív előnyöket nyújtott, amely révén a fejlődésnek egy rendkívül dinamikus modellje alakult ki. A legdinamikusabban a főváros növekedett. Az egyesüléskor még csak 300000 lakosa volt. 1890 és 1900 között 45%-kal gyarapodott. Az I. világháborúig megháromszorozódott a lakossága. Egyetlen európai város sem nőtt ilyen gyorsan. Az ország nemzeti jövedelme az ötszörösére növekedett. 1898 és 1913 között 5%-os növekedés. Az európai átlag 4,6%-os. Csak Németországé és Svédországé gyorsabb.