Diploma Leopoldinum (1691)

Mi, Lipót, Isten kegyelméből a rómaiak választott, mindenkor dicsőséges császára, Németország, Magyarország, Csehország, Horvátország, Dalmácia, Szlavónia stb. királya stb., nagyságos, nemzetes, vitézlő és nemes, valamint bölcs és körültekintő, jóakaratúan kedvelt híveinknek, az erdélyi tartomány összes karainak és a többieknek, mind az egyházi, mind pedig a világi rendűeknek, akiket csak illet, császári és királyi kegyelmünket küldjük és minden jót kívánunk. Jóindulatúan áttekintve mindazt, amit Erdély küldötte, Bethlen Miklós, nemes és kedvelt hívünk részletesen előadott, hogy tudniillik mi az, amit irántunk való tisztelettel és hűséggel kér tőlünk, 1686. június 28-án kelt Diplománk megerősítésére, az ottani területen gyakorolt vallásokkal, a méltóságokkal és tisztségekkel, a porció s a téli táborozás költségeinek csökkentésével, a tartománynak régi virágzásába történő visszaállításával és egyéb, a köz javát erősen elősegítő dolgokkal kapcsolatosan; legfőbb királyi kötelességünknek (amelyből, ha a seregek ura támogatja, az idők viszontagságai közepette szerencsés eredmények szoktak fakadni) ismertük el azt, hogy e számunkra annyira kedves erdélyi országrészt - mely évszázadok óta a mi dicső Magyar Királyságunk része - egyre inkább úgy kell szeretnünk, mint a lelkünk üdvösségét: mellőzve ugyanis minden más, a keresztény név közellensége ellen tervezett hadműveletet, hadsereggel Erdélybe küldöttük Lajos badeni őrgróf őkedvességét, hogy vessen gátat ama nagyon gonosz Thököly és lázadó párthívei, valamint a törökök és tatárok támadásainak; arra a szilárd reménységre támaszkodva tettük ezt, hogy az, aki által a királyok uralkodnak és igazságos dolgokat határoznak el, karjának hatalmas erejével, az igazság érdekében, isteni áldásával fogja segíteni császári fegyvereinket és az erdélyi hadsereget, s a királyi szándékot sikerrel koronázza majd. Nem kétséges, hogy az a hűségeskü, melyet már korábban engedélyeztünk, valamint a halhatatlanságra való törekvés arra fogja lelkesíteni nemcsak az egész hazát, hanem azokat is, kiknek a mi királyi védelmünk alatt e tartomány vezetését gondjaikra és okosságukra bíztuk, amit soha el nem évülő dicsérettel látnak el, hogy e munkájukban minden adott esetben, minden képességükkel bebizonyított hűségüket (amelyet kellően értékelünk) továbbadják az utódoknak s minden erejükkel becsületesen azon legyenek, hogy az ellenség ezt, a kegyekkel koszorú módjára övezett országrészt ne mocskolhassa be rablással, zsákmányolással, tűzzel és vassal, majd pedig az ősidők óta azonos akaratban eggyéforrott nemzeteket fondorlatos mesterkedésekkel és izgatásokkal szétzüllesztve, a barbárok súlyos jármába taszítsa és ezt a népet, amely eddig az egész kereszténység védőbástyája volt, elpusztítsa.

Ami pedig a fejedelmi széknek Apaffy Mihály által történő utódlását tartalmazó Diploma megerősítése iránti kérelmet illeti: tekintettel arra, hogy ő, mint 14 esztendős serdülő ifjú, a törvények szerint (melyeknek szent megtartását kívánják a nemes karok) huszadik életéve előtt nem érett meg az uralkodásra, s kegyesen úgy ítéltük meg, hogy ezekben a Thököly álnoksága által megzavart időkben nem is szolgálná sem Erdély, sem a haza javát az, ha az említett törvények megsértésével kellene valami új gyakorlatot bevezetni, éppen ezért neveljék a kiskorú ifjút azon belső tanácsosok, akiknek gondjára van bizvac a tartomány vezetése, az Isten félelmében, fejedelemhez méltó erényekben, serdülőkora végéig, a fejedelmi szék utódlásának reményében; ki kell várni a benne érlelődő és felcsillanó lelki adományok bizonyítékait, melyeket végül a császári és királyi kegy, a haza javára, a legjóságosabban fel fog karolni.

Hogy pedig Erdély összes rendjeinek ne legyen okuk a közbeeső időben arra, hogy kétségek közepette várakozzanak s bármi mást sejtsenek, mint a mi atyai jóindulatunkat, úgy véltük, hogy az alábbi cikkelyek tekintetében, a mi hűséges karaink és rendjeink egyetemességének, valamint utódaiknak, kikről bízvást hisszük, hogy mindnyájan állhatatosak maradnak majd királyi koronánk iránti hűségükben, királyi szavunkkal és töretlen hittel biztosítékot nyújtunk.

Először. Semmit sem változtatunk az Erdélyben bevett vallások ügyében, ez idő szerint meglevő templomaik, iskoláik lelkészségeik tekintetében, és nem vezetünk be más papságot vagy egyházi személyeket; ennek ellenkezőjét soha nem fogja elérni az egyházi vagy világi rend semmiféle tiltakozása sem; olyan értelemben azonban, hogy a katolikusok saját költségükön, tehát a többi vallás legcsekélyebb megterhelése nélkül, Kolozsvárott, jelenlegi imaházuk helyén templomot építhetnek, továbbá: Gyulafehérvárott, a nemrégiben Báthori Kristóf által emelt, ez idő szerint azonban romban álló templomukat helyreállíthassák; ugyanazon katolikusok minden helységben - ha kevesen vannak és jövevények, akkor magánmódon, ha azonban sokan vannak, akkor nyilvánosan - gyakorolhassák vallásukat és meglegyen nekik templomépítési joguk, ugyanúgy, ahogyan mindez megilleti a többi bevett erdélyi vallást is, abban az esetben, ha tagjai az adott helységben többségben vannak.

Másodszor. Megerősítjük a magyar királyok, valamint Erdélynek Magyarországtól való különválása idejében, valamennyi erdélyi fejedelem által hűséges karainknak juttatott összes adományozásokat, átruházásokat, kiváltságokat, címadományozásokat, nemesi leveleket, hivatali rangokat, méltóságokat, tizedeket, végül minden juttatást és jószágot, akár magánszemélyek, akár városok, közösségek, testületek, avagy bármelyik bevett vallás temploma, lelkészsége, iskolái kapták azokat, akár Erdélyben, akár a Magyarországi Részeken, akár Székelyföldön, akár Debrecenben, még abban az esetben is, ha valaha valamilyen templomhoz, konventhez vagy káptalanhoz tartoztak volna; úgy, hogy ezen a címen senkit se zavarhassanak meg semmiképpen javaiban, sem mi, sem bárki más egyházi, vagy világi rendű férfiú, sem támadással, sem perrel, hanem ki-ki azt, amije most van és amit ez idő szerint birtokol, a jövőben is tartsa meg és birtokolja, a magyar királyok és erdélyi fejedelmek említett adományozásai folytán; kivéve azokat, amelyeket maguk a fejedelmek vontak vissza, saját döntéseik alapján.

Harmadszor. Kijelentjük, hogy ennek a hazának jóváhagyott és összegyűjtött törvényei, végzései, Werbőczy Hármaskönyve (kivéve abból András király törvényének kilencedik cikkelyét, melyet a legutóbbi pozsonyi országgyűlés hatályon kívül helyezett),  továbbá: jogszabályai, a szász nemzet törvényhatósági joga sértetlenül érvényben maradnak ugyan, mivel azonban maguk a karok mind vallás, mind saját jogszabályaik és kiváltságaik szempontjából különböznek egymástól, és a katolikusok a fentebbi első és második cikkelyt vélik sérelmesnek magukra nézve; a szászok viszont azt kérik, hogy a harmadik cikkelyben jobban biztosítani kellene ősi kiváltságaikat, azok használatát s szokásaikat; éppen ezért úgy véltük, hogy a rendek saját érdekükben igyekezzenek, császári jóváhagyásunktól függően, baráti megegyezéssel és egyetértéssel azon egymás közti nehézségeiket, melyek az említett három cikkely körül támadtak, elegyengetni, mert ha ez nem sikerül, akkor - császári és királyi tisztünknek megfelelően - mi leszünk kénytelenek végül is azt határozni, amit a felek meghallgatása és erdélyi tanácsadóink véleményének megértése után e tárgyban igazságosnak és jogosnak látunk majd.

Negyedszer. Úgy parancsoljuk, hogy sértetlenül meg kell tartani az eddig bevezetett gyakorlatból mindazt, amiről úgy láttuk, hogy a főhatalmat nem sérti: a kormányszékek, a titkos tanács, az országgyűlések, az önkormányzatok szabadsága, továbbá az ítélőtábla, az ítélőmesterek és [táblai] ülnökök, valamint az alsóbb bírói székek joghatósága, az igazság szolgáltatás szokott rendje és gyakorlata (fenntartva azonban a súlyosabb esetekben a királyhoz folyamodás kötelezettségét). A gazdasági ügyekben is - ami a regálékat és kincstári ügyeket illeti -, a leghűségesebb karaink előzetes jóakaratú tájékoztatása alapján, olyan ügyvitelt és gyakorlatot fognak követni, hogy sem kamarai bizottságok útján, sem más úton-módon senkit se érhessen és ne is érjen semmiféle sérelem, sem a nemesek, sem a polgárok, sem a magánemberek közül.

Ötödször. Minden hivatalt - akár a rendfenntartásban, akár az igazságszolgáltatásban, akár a gazdasági ügyek lebonyolításában szükséges tisztségekről van szó - erdélyi honosokkal töltünk be, tehát magyarokkal, székelyekkel és szászokkal, nem tévén különbséget közöttük vallási szempontból; idegen nemzetbeliek vagy azok, kiket ők velünk együttesen idegeneknek és alkalmatlanoknak minősítenek, nem kerülhetnek tisztségekbe és hivatali állásokba, valahányszor ilyen állások megüresednek; fenntartjuk azonban magunknak a jogot, hogy az ő beleegyezésükkel, a névjegyzékbe történő felvételre vagy abból való törlésre javaslatot tehessünk.

Hatodszor. Azokat a javakat, melyek akár utódok hiánya, akár hűtlenségi perek során szállnak a királyi kincstárra, érdemes erdélyi honosoknak - tudniillik magyaroknak, székelyeknek és szászoknak - fogjuk kegyesen juttatni, nem tévén különbséget közöttük vallási szempontból. A magánszemélyek azon javait pedig, melyeket fegyvereinkkel foglalunk vissza az ellenségtől, királyi kegyünk jóvoltából, régi birtokosaiknak vagy ezek leszármazottainak kell visszaadni. E célból kegyes királyi megbízással meghagyjuk valamelyik erdélyi ítélőszéknek, vagy hadvezérünknek, hogy az okmányok megtekintése után e különleges esetben döntsön, az igazság szerint.

Hetedszer. Főkormányzónkat, akit a régi időkben vajdának neveztek, vagy annak helyettesét, a mi erdélyi honos nemeseink és előkelőink sorából fogjuk kiválasztani, akár katolikus, akár más, de ott bevett vallás híve lenne is, amennyiben hűségben és érdemekben kiemelkedik. Ugyanezt fogjuk megtartani az erdélyi hadsereg főkapitánya, a főkancellár, a titkos tanácsosok, a főispánok, a székelyek kapitányai, az ítélőmesterek és más, régi méltóságok betöltésénél; és mindezt.

Nyolcadszor. Azzal a módosítással adjuk meg kegyesen, hogy a kormányzói, az erdélyi hadsereg főkapitányi, a kancellári, a titkos tanácsosi, az ítélőmesteri méltóságok jelöltjeit - valahányszor e méltóságokat be kell tölteni - megerősítés céljából mutassák be nekünk; hogy a különféle nemzetek állama annál nagyobb nyugalomban élhessen, száműzzék a veszélyes mesterkedéseket és törekvéseket, és gyökerezzék meg mindenki lelkében egyakarattal a köz java az ország jóléte érdekében, ami mindenki célja. Ami pedig a többi tisztségviselőt illeti, tudniillik a királybírákat a szászok és székelyek között, a szolgabírákat és az alispánokat a megyékben, a bírákat, polgármestereket és hasonló tisztségeket a városokban, kiket ők maguk szoktak megválasztani szabad választás útján, ezek maradjanak meg ugyanazon szabadságban és szokásjogban a jövőben is; de a fentebb említett esetek mindegyikében, ugyanúgy, mint az előzőkben, tőlünk kell kikérni a megerősítést.

Kilencedszer. Kegyesen úgy véljük, hogy a közjóra abból nagy haszon származnék, ha a tizenkét tagú titkos tanácsban legalább három tanácsos katolikus lenne, az ugyancsak tizenkét tagú ítélőtáblánál szintén hárman lennének katolikusok, míg a többi tagot az egyéb vallásúak közül válogatnák össze. Továbbá: a titkos tanácsban, a bevett törvények szerint, a szász nemzetből való szebeni királybíró is jelen legyen, az ítélőmesterek közül egy legyen katolikus; viszont a jelenlegi tagok közül mindenki maradjon meg tisztségében.

Tizedszer. A közügyek megtárgyalása, az igazságszolgáltatás és - ha lennének ilyenek - a királyi előterjesztések tudomásulvétele szempontjából szükséges évi országgyűlések, valamint az ünnepnyolcadi határnapok meghirdetését kormányzónkra s a titkos tanácsra bízzuk; de mindannak megerősítését, amit ezeken tárgyalnak, saját személyünknek tartjuk fenn.

Tizenegyedszer. Főkormányzónknak legyen meg az őt megillető hatalma, rangja és kiváltsága; állandóan a tartományban kell tartózkodnia, s a haza törvényeit - egyházi és világi törvényeket egyaránt - köteles megtartani; kegyesen úgy határozunk, hogy neki is, a titkos tanács, valamint az ítélőtábla tagjainak is, megfelelő javadalmuk legyen a mi királyi kincstárunkból és kincstári jövedelmeinkből. Ha pedig a köz érdeke s a különféle, ott élő nemzetek nyugalma azt tenné kívánatossá, hogy a főkormányzót évente cseréljük, a karok a legszabadabb módon tegyék meg mielőbb más személyre vonatkozó javaslatukat és terjesszék fel hozzánk, hogy a továbbiakban kegyelmesen dönthessünk.

Tizenkettedszer. Béke idején (amit a béke istene adjon meg mielőbb) 50 000 birodalmi tallér, Magyarország és Erdély elleni háború esetén pedig 400 000 rénes forint adóval leszünk elégedettek, számításba véve a természetbeni szolgáltatásokat is; az adó megosztásának és behajtásának módját meghagyjuk hűséges karainknál és a tartomány tisztségviselőinél; nekik kell azt pártoskodás nélkül, igazságos arányban beszedniök; mindazt, ami a haza védelmére az említett összegeken felül szükséges - hűséges karaink iránti szeretetből s az egész nép sorsának megkönnyítése céljából -, a királyi és kincstári javakból, a só- és a többi ércbányákból, a szászoknál a harmincadvámból és tizedekből, a megyéknél pedig a tizedbérletekből és egyéb jövedelmeinkből fogjuk fedezni.

Tizenharmadszor. Természetbeni szolgáltatásokat és egyéb, ott nem ismert szokásos adókat nem fogunk bevezetni, a vámokat és a harmincadot nem növeljük.

Tizennegyedszer. A székelyek - az emberiség e legharciasabb fajtája - legyenek teljességgel mentesek a jövőben is minden adótól, csakúgy, mint eddig, a téli és nyári katonatartás minden terhétől szintén, továbbá: a tizedektől és szolgáltatásoktól is, azon javaik után, melyeket a székely felkelés kötelezettségével birtokolnak. Ezzel szemben fennmarad abbeli kötelezettségük, hogy a haza védelmére saját költségükön kell katonáskodniok. Nem értjük azonban ide a székely parasztokat vagy jobbágyokat.

Tizenötödször. Ugyanúgy, amint az a fejedelmek idejében volt, megengedjük minden dolog szabad forgalmát és a szabad kereskedést, kegyesen úgy akarjuk, hogy etekintetben is meg kell őrizni a nemesek előjogait és kiváltságait.

Tizenhatodszor. A tizedeket - melyeket náluk eddig bérlettel szoktak megváltani - meghagyjuk a földesuraknál; a bérbeadást azonban a kincstárnak tartjuk fenn.

Tizenhetedszer. Nem terheljük a tartományt nagy és szükségtelen őrsereggel, melyet részben a helyi katonaságból szervezünk és kincstárunkból látunk el; élére azonban német tábornokot állítunk, kinek a kormányzóval, az államtanáccsal és az erdélyi hadsereg főkapitányával hadügyekben majd a kölcsönös kapcsolatot kell tartania, de más, az említett államot és kormányzóságot érintő dolgokba nem árthatja magát.

Tizennyolcadszor. A szász nemzet és az egész szegény nép nyakából leoldjuk a bármiféle és bármilyen rangú utasemberek díjtalan ellátásának terhét, ezt a megcsontosodott rossz szokást, és a lovak és minden egyéb igásállat, valamint a szállások és ezekhez hasonlók igénybevételét, ezeket az utasemberek által eddig gyakorolt visszaéléseket; kegyesen azt javasoljuk, és el is rendeljük, hogy a postát az államtanács szervezze meg - először udvarunkhoz terjesztvén fel erről szóló tájékoztató jelentését -, míg vendégszállásokat olyan utasemberek számára, kiket jóakarattal befogadnak és igazságos díjért s árért el is látnak, alapítsanak a földesurak és a városok.

Mi tehát, teljesíteni akarván királyi kötelezettségünk legkegyesebb feladatát: valamennyi és minden egyes hívünk boldogulását, a köz javát és nyugalmát, a kereszténység ügyének gyarapodását, úgy véltük szívünkben, hogy Isten segítségével, a nekünk annyira kedves Erdélyt semmiképpen sem engedjük a török Minotaurus Labyrinthusába belebonyolódni, s miután a fent elmondott cikkelyeket és pontokat áttekintvén és megvizsgálván, úgy találtuk, hogy azok a karok és rendek, az összes lakosok és az egész keresztény világ javát szolgálják, azokat minden részükben és fejezetükben jóváhagyjuk és jelen soraink szavával, örökérvényű törvénnyel szentesítjük, megígérvén királyi szavunkkal, általunk és legfelségesebb királyi házunk által soha meg nem sérthető hűséggel, hogy valamennyit szilárdan és sértetlenül megtartjuk és megtartatjuk, arra törekedvén, hogy a mi leghűségesebb népünket egyre nagyobb és nagyobb jótéteményekkel halmozzuk el.

Kelt Bécsben, a mi Városunkban, az Úr születése utáni 1691. esztendőben, december hónap 4. napján. Római királyságunk 34., magyar királyságunk 37., cseh királyságunk 36. esztendejében.