Corpus Juris Hungarici

A magyar törvényeknek a Mosóczy Zakariás nyitrai és a Telegdi Miklós pécsi püspökök által szerkesztett, 1584-ben kiadott gyűjteménye alapján készült további, a Szentiványi Márton 1696. évi kiadása óta Corpus Juris Hungarici néven megjelent törvénytára. Bővebben lásd Jogforrások című fejezteben.

 

A rendi országgyűlések már a 16. században kitartóan követelték a törvények gyűjteményének elkészítését (lásd például az 1504:31., az 1507:20., az 1514:63. törvénycikket). Hivatalos, az állam által pénzelt összeállítás azonban nem született. A törvénycikkek – már ha egyáltalán maradt belőlük valahol egy megsárgult másolati példány – még sokáig kézirati formában voltak csak megtalálhatók a vármegyei és városi levéltárak polcain, hol jobban, hol kevésbé olvashatóan, de sehol sem rendszerezetten. Nyilvánvaló, hogy az ilyen állapotok nem tettek jót az ország jogbiztonságának. Minthogy tehát hivatalos összeállítás nem volt, az 1500-as évek közepétől magánszemélyek szorgalmából készültek csak törvénygyűjtemények. Ezek közül igen jelentős rangra emelkedett Ilosvay István egri prépost 1544 táján keletkezett munkája: ez a kézirati gyűjtemény lett utóbb a magva a törvénytárnak. Kellően kiegészítve ezt az anyagot használták fel Mosóczi Zakariás és Telegdi Miklós püspökök, midőn 1584-ben – bár még nem ilyen néven – először adták ki a Corpus Juris Hungaricit. A majd félszáz évvel későbbi, 1628-as bécsi kiadásba már beemelték a szerkesztők a Hármaskönyvet is, s jóllehet a Tripartitum nem is törvény, tehát nem lett volna helye a Corpus Jurisban, akkortól Werbőczy munkája lett az egyik legfőbb ékessége a törvénytárnak.

Az összeállítás kapcsán Szentiványi Márton 1696-ban használta először - nyilván a Corpus Juris Civilis és a Corpus Juris Canonici mintájára - a Corpus Juris Hungarici elnevezést.

Mária Terézia 1743-ban a jezsuitáknak adta a mű kiadásának kizárólagos jogát (e kedvezés a rend 1774-es feloszlatásával az egyetemre szállott), hivatalos jelleggel ruházva fel ezáltal a gyűjteményt. Ennélfogva 1751-ben Szegedi János már ilyen hivatalos kiadást szerkesztett, bevezetvén ebben azt az újítást, hogy a törvényeket cikkekre és szakaszokra osztotta, jelentősen megkönnyítve ezzel a kötet kezelhetőségét.

Az ún. régi Corpus Jurist 1848-ban adták ki utoljára. Az 1848 után hozott törvények gyűjteménye, a Magyar Törvénytár szintén viseli a Corpus Juris Hungarici nevet. Ez is hivatalos jellegű volt, mint a régi, kiadását – az 1880:53. törvénycikk 1. §-a értelmében – kizárólag az állam kezdeményezhette. Tudományos vagy gyakorlati magyarázatokkal ellátott törvénygyűjteményt azonban - ugyane törvénycikk 5. §-a szerint - ezután is bárki kiadhatott.

Ilyen magánvállalkozás keretében látott napvilágot a millenniumi emlékkiadás, amelyet a Franklin Társulat jelentetett meg 1896-tól. A kezdetben Márkus Dezső által szerkesztett, neves közreműködőket felvonultató sorozat 1830-ig bezáróan hasábosan latinul és magyarul közölte a törvénycikkek szövegét. A jegyzetekben feltüntette az esetleges szövegeltéréseket és szövegvariációkat, ahol pedig tudta, pótolta a csonka törvények szövegét. A könyvsorozatot 1905-ben tárgyszókötet egészítette ki.

A kiadvány 1948-ig élt, a közjogilag meglehetősen zavaros 1905. és 1919. kivételével évenként egy-egy új kötetet adva az olvasók kezébe. Márkus Dezső 1912-ben bekövetkezett halála után előbb Térfy Gyula, később Degré Miklós és Várady-Brenner Alajos, a kurzus vége felé pedig Vincenti Gusztáv és Gál László gondozták a sorozatot. Múlhatatlan érdeme a szerkesztőknek, hogy a századfordulótól a törvénycikkek indokolásának is helyet szorítottak a kötetekben.

Tekintettel arra, hogy a Corpus Juris Hungarici századokon át az egyik legnépszerűbb kiadvány volt Magyarországon, a kiadók és a szerkesztők sokszor használták fel a törvénygyűjteményt arra, hogy benne az összeállításba egyébként nem tartozó, de a jogélet, a jogirodalom fejlődése szempontjából fontos anyagokat ismertessenek, népszerűsítsenek. Így kerültek a gyűjteménybe a tárnokjogi cikkek, Kitonich János Directio Methodicaja, a Praxis Criminalis, de így került oda maga a Hármaskönyv is. Ezek a toldalékok – a Kovachichok munkásságának köszönhetően – az 1844-46-os kiadásból aztán már kimaradtak.

Mindazonáltal a Corpus Juris millenniumi kiadásában is több olyan forrás olvasható, amelynek a gyűjteménybe való felvétele alig-alig indokolható meg. Márkus Dezső szerkesztő ugyanis szemlátomást megbecsülte elődei munkáját és csak ott módosított az összeállításon, ahol az feltétlenül szükséges volt. Nem változtatta meg például a századok alatt kialakult és rögzült jelöléseket (törvénycikk-számokat), jóllehet az idők folyamán sok, korábban elveszettnek hitt törvénycikk előkerült. Ugyancsak ritkán nyúlt bele az összeállítás tartalmába is. Így aztán benne maradt az anyagban - példának okáért - a zsitvatoroki és a bécsi béke, jóllehet semmi nem indokolta azt, hogy ezek a törvénytárban helyet kapjanak. (Pomogyi László: Előszó In: Corpus Juris Hungarici, KJK KERSZÖV CD Budapest, 2000.)

Mária Teréziát ábrázoló nyomat, a Corpus Iuris Hungarici (Magyar Törvénytár) 1751. évi kiadásában, az 1741. évi törvénycikk élén