A bírói gyakorlat szerepe a telekkönyvezésben

Mégis gyakori volt az az eset, hogy valaki az ingatlan tulajdonjogának szolgáltatására a tulajdonossal szemben (ügyleten vagy törvényen alapuló) jogcímet szerzett és ennek alapján az ingatlan birtokába helyezkedett. Vele szemben az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 21. §-a által recipiált Osztrák Polgári Törvénykönyv 440. §-a értelmében mégis az vált volna tulajdonossá, aki a tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzését előtte kérte, még akkor is, ha tudott róla, hogy az ingatlant már másnak eladták. Az ilyen kétszeri eladás esetében a bírói gyakorlat méltánytalannak tartotta a bejegyzési elv szigorú keresztülvitelét a tulajdonjogát bekebelezni elmulasztó, de egyébként jóhiszemű vevővel szemben. Ezért valamilyen megoldást kellett keresni, amelyet Grosschmid Béni talált meg – addig sehol sem ismert módon a jogcímvédelem elvének kidolgozásával, amely a jus strictum jellegű jogintézményt méltányossá tette. Eszerint, aki az ingatlanon érvényes jogcímet szerzett és a szerzésnél jóhiszeműen járt el, majd az ingatlan birtokába is lépett, védelemre tarthatott igényt azzal szemben, akire az ingatlant később ruházták át, még ez utóbbi tulajdonjogának telekkönyvi bekebelezése ellenére is. (vö.: Magyar Királyi Kúria 55. számú Polgári Teljesülési Határozat) Telekkönyvön kívüli tulajdont keletkeztet az öröklés is.Betetőzte mindezt a Magyar Magánjogi Törvényjavaslat 512. §-a, amel y szerint már a jogszerzőnek kellett bizonyítania, hogy nem rosszhiszemű (a birtokkal megerősített jogcím védelmének intézménye az 1959-es polgári törvénykönyvbe is bekerült [177. § (4) bekezdés]).