Az alkalmi
bűnelkövetők
A tudomány
fölismerte, hogy a bűnözés bővülésének ugyan lényeges eleme a bűnismétlés, ez
azonban nem kezelhető kizárólag a visszaesés elleni harccal. Ennek okán
kettéválasztották az ún. megrögzött bűntettesek irányában szükségesnek látszó
eszközök kutatását, illetve az alkalmi bűnözők nevelésének, javításának ügyét.
Az individualizáció megkövetelte tehát a bűnelkövetők osztályozását, és a
csoportosítás folytatásaként a differenciált elbírálást.
Az alkalmi bűnözők körének speciális kezelését
az a tény indokolta, hogy az ekként számontartott elkövetők cselekményének súlya
enyhe, ők maguk mintegy "véletlenszerűen" jutottak egy bűnöző helyzetébe" sem
indíttatásuk, sem életvitelük, sem erkölcsi állapotuk nem indokolja azt a
feltételezést, hogy bűnismétlésre sor kerülhet. Ezért értelmetlen lenne velük
szemben olyan szankció kiszabása, mely a "figyelmeztetésen" túl súlyos
represszív tartalommal bír.