I. Mátyás 1486. évi dektéruma

A Decretum Maius (1486) címlapja

 

 

Előbeszéd

Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodomeria, Kunország és Bulgária királya, Szilézia és Luxemburg herczege, Morvaország és Lusitza őrgrófja: a dolog örök emlékezetére.

1. § Illő dolog, hogy a királyok és fejedelmek, kik mennyei rendelésből a legfőbb méltóság diszes helyét foglalják el, necsak fegyverekkel, hanem törvényekkel is ékeskedjenek, s hogy alávetett népeiket s egyszersmind birodalmuk gyeplőit inkább jó és állandó intézmények szigorával, semmint a korlátlan hatalom és kárhozatos visszaélés keménységével kormányozzák.

2. § Ezért mindenek tudására akarjuk hozni, hogy miután Istennek legnagyobb és váratlan kegyessége s annak ki nem mondható, fel sem fogható gondviselése Minket (bár érdemetlenül) a királyi méltóság e magas polczára felemelt, mindig elménkben forgattuk, folyton arra gondoltunk és váltig szivünkön hordtuk, hogy azokat a rendetlenségeket és megveszett visszaéléseket, melyek ebben az országban, a mi elődeink, az igen dicső király urak idejében és a mi időnkben is eddigelé, főképen pedig a törvényszékeken, előfordultak, megszüntethessük és kiirthassuk, és hogy olyan üdvös, olyan állandó szabályokat és decretumokat alkothassunk, a melyeken világosan meglátszassék, hogy mindenek előtt Megváltónk dicséretére és dicsőségére, és azután a Minmagunk meg egész országunk becsületére, üdvére, jólétére és nyugalmára alkottuk, és a melyeket mindenki örök időkre törvényekül és irott jogul ismerjen el és a maga fejéből soha senki meg ne változtathassa vagy azokkal ellenkező uj törvényeket ne hozhasson, a mint ez köztudomás szerint, eddigelé minden uj király elismerése alkalmával megtörtént.

3. § Eleget is teszünk vala ennek a szent szándékunknak és óhajtásoknak, ha abban ez országunk legsürgősebb szükségei meg nem gátoltak volna, kiváltképen, ha határait és végeit helyreállitanunk, egyszersmind legkegyetlenebb ellenségeit is, kikkel az országot elárasztva találtuk, kiüznünk nem kellett volna.

4. § Az ország határait ugyanis, részint a csehek, részint a németek, részint a törökök folytonos betöréseikkel, részben pedig más szomszéd, de csupa ellenséges nemzetek annyira széjjelszakgatták és elfoglalták, hogy az anyaterületen kivül egyéb semmi sem maradt meg és azt is, mint emlitettük, különböző ellenségek árasztották el és tépték szét.

5. § Mely körülmények azt idézték elő, hogy azt az üdvös és különben igen szükséges szándékunkat kénytelenek voltunk más időre halasztani.

6. § És leginkább azért, mert reméltük, hogy miután az előbb emlitett ellenségeket, kik az országot már több éven át tüzzel-vassal pusztitották, és a kik már nem kételkedtek, hogy azt örökösen megtarthatják (mert ugy megvetették abban lábukat, hogy már kezdettek az országlakosokkal házasságokat kötni és velök sógorságba lépni), legyőztük, legott békét, szabad időt és egyuttal nyugalmat szerezhetünk és ez óhajtásunkat kényelmesebben teljesithetjük.

7. § Ámde akár az emberi nem ellenségének mesterkedése, a ki a jó és üdvös óhajtások ellen mindig leselkedik, akár a gonosz emberek sugalmazása és féktelen uralomvágya, azt okozta, hogy reményünk és várakozásunk e részben megcsalt.

8. § Mert, miután Isten segitségével az ellenségeket kiüztük és az ország határait és végeit minden oldalról, bár a legnagyobb fáradtsággal, költséggel és a mieink közül sokaknak elvesztével nem csak helyreállitottuk, hanem mindenfelől nagyon ki is terjesztettük és kiszélesitettük, és midőn már-már készültünk, hogy azt, mit mindig szivünkön hordtunk, teljesitsük: ime felséges Frigyes ur, a római császár és Ausztria herczege, kit mindenkor ép ugy tiszteltünk és becsültünk, mintha kedves atyánk lenne, és a kinek minden dologban kedvére tenni törekedtünk, Nekünk, a kik, mint emlitettük, a hosszu és igen sulyos háborukban kifáradtnnk és kimerültünk, hadat üzent, és az országba azonnal betört és abban sulyos és helyrehozhatlan kárt, gyujtogatást, pusztitást és egyébnemü különféle kárhozatos rossz tetteket vitt véghez.

9. § Igy történt, hogy (ámbár akaratunk ellenére) ismét fegyvert fogni s magunkat meg országunkat megvédeni és az erőszakot erőszakkal megtorolni kényszerültünk, és ilyen módon e háboruval hat éven át kellett magunkat elfoglalni.

10. § A mely háboruban a dolog oda jutott, hogy Isten kegyelmével, ki igazságunkat és a rajtunk esett jogtalanságot a magasból látta, hadi müveletünkkel nemcsak magunkat és országunkat oltalmaztuk meg a császári felség ellen, a ki minket igy harczra kihitt és igy megtámadott, hanem őt, midőn Ausztriában, tudniillik az ő örökös hazájában vala, meg is támadtuk és Bécset, az igen hires várost és annak a tartománynak főpontját és székhelyét csaknem félévi ostromlás után bevettük, azután pedig annak az egész tartománynak nagyobb részét szintén meghóditottuk és többi részeit is meghóditottuk volna, hacsak az otthoni visszásságok és bajok haza nem hivtak volna.

11. § De azalatt, mig e hadi dolgokkal foglalkozunk, a mig sikereinket vivjuk ki, a mig szerencsénk és győzelmünk után megyünk: hosszas távollétünk és elfoglaltságunk következtében feltámad az országban a gyilkosok, tolvajok, latrok, rablók, hamisitók, gyujtógatók és ehhez hasonló bünösök nagy sokasága olyannyira, hogy sem utas, sem testvér a testvértől, sem idegen az idegentől nincs biztonságban.

12. § E miatt, egyszersmind pedig azért is, hogy mondott kivánságunkat teljesithessük és az országlakók nyugalmáról, a mint mindenkor óhajtottuk, gondoskodhassunk: az országlakók gyakori kérésétől ostromolva, lejöttünk ez országba, melynek kormányára, miként előre bocsátottuk, isteni rendelésből vagyunk elhivatva, és az összes főpapóknak, báróknak, előkelőknek és más nemeseknek itt Budán közönséges országgyülés tartását rendeltük el.

13. § A hol velük és a többi nemesekkel együtt, kiket minden vármegyéből megválasztottak és a kik ez egész ország képét viselik, mindenekelőtt az Istennek és az ő anyjának, Máriának, és a szent királyoknak, ugymint ez ország védurainak dicsőitésére, azután pedig a maguk és az egész ország becsületére, üdvére, jólétére, hasznára, előnyére és nyugalmára, mindannyinak egyenlő és egyetértő akaratával, tanácsával és hozzájárulásával az alább megirt szakaszokban és czikkelyekben állapodtunk és egyeztünk meg, a melyeket törvények és irott jog gyanánt örök időkre erőben kell hagyni s tiszteletben tartani.

14. § A mely szakaszoknak vagy czikkelyeknek elseje ez:

 

I. törvénycikk

a nádori vagy köztörvényszék eltörlése és az ispánnak adott hatalom a rablásoknak a király tudtával való kiirtására

Mindenekelőtt végeztük és határoztuk: hogy a köz- vagy nádori törvényszék eltörlendő; jövőre soha semmi időben sem szabad azt megtartani.

1. § Mindamellett azonban, nehogy ugy tünjék fel, mintha ezáltal a gonosztevőknek a büntettek elkövetésére szabadságot adtunk és engedtünk volna, elrendeltük, hogy ha valamely vármegye valamikor észre venné, hogy a latrok, tolvajok, gyilkosok, gyujtogatók, hamisitók és más e féle gonosztevők háborgatják és látná, hogy az ilyen gonosztevők ott elszaporodnak: a királyi felség az illető vármegye kérésére köteles beleegyezni és azt felhatalmazni arra, hogy őket az ispánnal kinyomozhassa és kiirthassa.

 

II. törvénycikk

a kihirdetett gyülések és rövid perbehivások megszüntetése

Továbbá, minthogy a kihirdetett gyülések tartásában igen sok szabálytalanság és hallatlan botrányok és nem sejtett véletlen veszélyek szoktak fölmerülni:

1. § Azért ennek a veszedelmes és ez országon kivül hallatlan biráskodásnak vagy inkább romlásnak megszüntetése czéljából, az összes országlakosok egyenlő akaratára tanácsára és határozatából rendeltük és végeztük,

2. § Hogy ezután, ilyen kihirdetett gyüléseket soha, semmi időben sem szabad tartani, hanem azokat teljesen meg kell szüntetni és örök időkre el kell törölni és eltörlötteknek kell tekinteni.

3. § Továbbá határoztuk, hogy a rövid perbehivások is hasonlóképen abba maradjanak és megszünjenek.

 

III. törvénycikk

évenként két nyolczados törvényszék tartandó, a melyeken két rendes biró legyen jelen, és szent Jakab meg Vizkereszt ünnepén két más, rövid törvényszék

Továbbá, hogy (ha csak a királyi felségnek vagy az országnak valamely törvényes és fontos szüksége nem jönne közbe) évenkint, akár az országban van a királyi felség, akár nincs, két nyolczados törvényszéket kell tartani, tudniillik a szent György és szent Mihály napiakat, még pedig akképen, hogy azok megtartásának első szaka vagy határideje az emlitett napok után következő huszadik napon azonnal megkezdődjék.

1. § A melyeken a rendes birák közül legalább is kettőnek jelen kell lennie; ha pedig a többiek valamely sürgetős szükség miatt jelen nem lehetnének, helyetteseiknek mégis jelen kell lenniök.

2. § Azok helyébe pedig, kik nem jelenhetnek meg, a királyi felség a főpap urak és bárók közül másokat tartozik kirendelni.

3. § A most emlitett két rendes biró nélkül azonban e nyolczados törvényszékeket nem kell és nem is szabad megtartani.

4. § Tartsanak pedig addig, a meddig szükségesnek látszik.

5. § Továbbá végeztük: hogy Erdélyben és Szlavoniában hasonlóképen évenkint két más nyolczados törvényszéket kell tartani tudniillik a vizkereszt és szent Jakab napiakat. Ezek hasonlóképen ez ünnepek huszadnapján vegyék kezdetöket és tartsanak addig, a meddig szükségesnek látszik.

 

IV. törvénycikk

a birtokjogok dolgát illető minden pert négy nyolczados törvényszakban be kell fejezni

Továbbá, mivel a peres, különösen pedig a birtok dolgát illető ügyeknek végleges eldöntése, az azokban engedett különböző határidők és különböző halasztások következtében hosszura szokott nyulni, oly annyira, hogy néha egy emberöltő alatt sem lehet valamely ügyet véglegesen befejezni, a mi miatt a felek sulyosan vannak munkával és költséggel terhelve és nem ritkán véginségre kénytelenek jutni:

1. § Ezért határoztuk: hogy jövőre az összes peresügyeket, a birtok és birtokjogok dolgát illetőket is, bármely biró előtt inditsák is meg ezután, minden halasztás és elodázás nélkül és minden kifogás kizárásával négy nyolczados törvényszak alatt végképen be kell fejezni.

 

V. törvénycikk

a peres felek minden peres ügyben egyezkedhetnek

Továbbá elrendeltük, hogy a peres vagy vitatkozó felek minden peres ügyben szabadon egyezkedhessenek.

1. § A birónak pedig őket ettől eltiltania és a kibékülésért vagy egyességért tőlük bármit kicsikarnia nem szabad.

 

VI. törvénycikk

a hatalmaskodások, kártételek és bántalmazások tárgyában inditott pereket az első nyolczados törvényszéken, ha pedig birtok dolgát érintik, a másodikon kell befejezni, és perbehivást minden biró elrendelhet

Továbbá, miután elrendeltük, hogy a birtokjogok tárgyában inditandó összes pereket négy határidő vagyis nyolczados törvényszék alatt kell véglegesen befejezni:

1. § Ezért határoztuk és végeztük, hogy az értesitő perbehivásokat, melyek hatalmaskodások, kártételek és egyéb bántalmak és jogsértések tárgyában történnek, a perbehivás után tartandó első nyolczados törvényszak alatt kell véglegesen elintézni.

2. § Ha pedig birtok dolgában történnek, és főképen ha jogok vagy okiratok felmutatását teszik elkerülhetetlenül szükségessé, e kiváltságlevelek felmutatása végett a második nyolczados törvényszakig (de nem tovább) el szabad azokat halasztani.

3. § Az értesitő perbehivásokat pedig, bármely dologban történtek is, minden rendes birónak, tudniillik ugy a királynak mint a nádornak és az országbirónak, valamint a szlavon, horvát és dalmát bánoknak, de meg az erdélyi vajdának pecsétjei alatt is szabad elrendelni.

 

VII. törvénycikk

hogy mely személyeknek és miképen adhatók halasztások? És azok büntetéséről a kik azokat csalárdul eszközlik ki

Továbbá, mivel igen sokan szoktak a törvényszék szinéről halasztások kedvezményével büntelenül távolmaradni és az ellenfelet, kinek ő ellenükben igaz keresete van, a perek hosszura nyujtásával meg szokták terhelni:

1. § Hogy ennek a bajnak jövőre vége szakadjon és mindenki kellő időben kapjon igazságot, megállapitottuk és rendeltük, hogy a királyi felségtől nyert halasztásoknak a nyolczados törvényszékek idején senki se vehesse hasznát, hanemha azok, kik Magyarország szélein és határain kivül várakban és szolgálatban, avagy a király vagy az ország követségében vannak vagy háboruban foglalatoskodnak és erre a többiekkel együtt kellő időben vonulnak ki.

2. § Azoknak is, kik (mint előbb emlitettük) az ország határain kivül várakban vannak, az ilyen halasztások csak három nyolczados törvényszakon legyenek javukra, a negyediken pedig felelni és törvényt állani tartoznak.

3. § Ezenkivül, ha két vagy akár több fitestvér osztozatlan állapotban volna és atyjuk, vagy ez elhalván, az idősb fitestvér otthon maradna, a többi testvérek pedig, vagy valamelyik közülök, akár háboruban, akár (mint emlitettük) az országon kivül várakban volnának elfoglalva; ezeknek ama halasztások hasonlóképen mit se használjanak.

4. § Ha azonban a fivérek megosztoztak volna, a kapott halasztást használhatják és élvezhetik.

5. § Ha pedig némelyek az efféle halasztásokat a királyi felségtől csalárdul mernék kieszközölni, vagyis, ha hazugmódra állitják, hogy fivéreik háboruban, vagy az országon kivül várakban vagy követségekben vannak elfoglalva, legott nyelvváltságon maradjanak.

6. § A mely büntetésre nézve a biró, a ki előtt az ügy foly, ha jelen vannak, őket személyesen, ha pedig távol vannak, ügyvédeiket fogja el és a büntetést rajtuk azonnal elengedhetetlenül vegye föl.

 

VIII. törvénycikk

mindenik vármegyében válaszszanak királyi embereket, kiknek a hiteles bizonyságokkal a végrehajtásokra ki kell menniök; és büntetésük, ha csalást követnek el

Továbbá, mivel a végrehajtások eszközlésében nagyon fontos dolog az, hogy miképen viselik magukat a királyi emberek, és hogy milyenek ezek?

1. § Azért rendeltük, hogy mindenik vármegyében köteles az ispán a nemesek közönségével együtt a tehetősebb és személyesen ott lakó nemesek közül, a vármegye szükségéhez képest tizet vagy tizenkettőt vagy nyolczat és ennél többet vagy kevesebbet kiválasztani; és csak is ezeknek kell és szabad a káptalan vagy convent bizonyságával tanuvallatások, perbehivások, iktatások és egyéb végrehajtások eszközlésére kimenni, a kik is kötelesek ezt a terhet egy egész éven keresztül elviselni.

2. § Mihelyest pedig megválasztják, ők is tartoznak a törvényszék szinén, az alább megirt minta szerint, esküt tenni, épen ugy, mint a káptalanok és conventek választottjai.

3. § És a kik a reájuk bizott terhet elvállalni vonakodnak, azok huszonöt márkán maradjanak, melyeket az alispánnak azonnal és elengedhetetlenül be kell hajtania.

4. § A mikor pedig valamely végrehajtásról visszatérnek, akkor, valamint a káptalan vagy convent bizonysága a káptalanban vagy konventben, ugy ők is kötelesek és tartoznak esküt tenni, hogy azt, a mit láttak, cselekedtek, hallottak, megtudtak és végrehajtottak, annak rendje szerint fogják megvallani.

5. § A kikre pedig közülök rábizonyul, hogy bármely okból valamely csalárdságot követtek el, azokat becsület- és emberségvesztetteknek kell tekinteni és ezenfölül legott az ispán utján azonnal és elengedhetetlenül behajtandó huszonöt márkában kell elmarasztalni és a királyi felség különös kegyelme nélkül többé soha, sem biróság előtt, sem azon kivül semmi dologban sem tehetnek bizonyságot.

 

IX. törvénycikk

szolgabirákul az egyes megyékben tehetősebbeket válaszszanak, és azok büntetéséről, ha a tisztségeket nem akarnák elvállalni

Továbbá, mivel mindenik megyében olyan nemeseket szoktak szolgabirákká megválasztani, kikről tudva van, hogy tehetségre és vagyonosságra nézve a többiek mögött állanak, a minek következtében megesik, hogy félelemtől, kedvezésből és fizetésért igen sok haszontalanságot követnek el,

1. § Ezért határoztuk: hogy ezentul nem ilyeneket, hanem derék és érdemes és jómódu birtokos embereket kell minden vármegyében az ott lakók közül megválasztani, a mint ez, köztudomás szerint, a néhai felséges Zsigmond császár urnak és más királyoknak idejében is szokásban volt.

2. § Ha pedig az ekképen megválasztottak közül bárki is ezt a terhet elvállalni vonakodnék, legott az ispán utján azonnal és elengedhetetlenül behajtandó ötven márkán maradjon.

3. § És ezek a szolgabirák könnyen megismerhető czimereket és pecséteket kötelesek és tartoznak használni.

 

X. törvénycikk

milyeneknek kell lenniök a káptalanok és conventek bizonyságainak? és ezek hüséges végrehajtásáról és jelentéstételéről, valamint a vétkezők büntetéséről

Továbbá, mivel a káptalanoknak és conventeknek bizonyságul kiküldött emberei ugy a bevallásokban mint a levelek kiadásában is kedvezésből, pénzért, ajándékért, gyűlöletből, félelemből és szeretetből igen sok és hihetetlen szabálytalanságot szoktak elkövetni; ez pedig leginkább azért szokott történni, mivel az ilyen végrehajtásokra nem kanonokokat hanem oltárigazgatókat vagy káplánokat és gyakran iskolásokat meg koldulókat is küldenek, a kik igen könnyen megvesztegethetők,

1. § Azért, hogy e bajnak méltó gondoskodással elejét vegyük, határoztuk: hogy minden káptalani és conventi helyen a kanonokok és szerzetesek a végrehajtásban megtartandó igazságosságra az egyházfő vagy helyettese kezébe esküt tartoznak tenni és hogy ezután a káptalanból egyedül csak kanonokot, a konventből pedig csakis papi hivataltviselő szerzetest és senki mást sem szabad a végrehajtásokra kiküldeni.

2. § Ezeket pedig sorrendben kell kiküldeni.

3. § És valahányszor valamely végrehajtásról, a melyet teljesitettek, visszatérnek, eskü alatt jelentést tartoznak tenni.

4. § Utazásuk és a levelek váltságdijai tekintetében pedig tartsák meg azt a módot és rendet, a mely néhai Zsigmond császár ur idejében állott fön és a mely alább a jelen decretumban is meg van állapitva.

5. § A midőn pedig őket valamely perbehivás vagy tanuvallatás foganatositására avagy akármely más dologban küldik ki: a tanuvallatást a királyi emberrel, kinek becsületesnek és lelkiismeretesnek és jómódu birtokosnak kell lennie, külön-külön kell megejteniök ugy a nemesekre, mint nem nemesekre és más mindenkire nézve, a kit megkaphatnak.

6. § A vallatás előtt azonban köteles a bizonyság ezektől a legszigorubb esküt kivenni, hogy a mit tőlük kérdezni fog, arra nézve hiven és igazán fognak vallani.

7. § Azután pedig azt, hogy hová valók és ha nem nemesek, hogy kinek a jobbágyai, és hogy milyen állapotuak, névszerint; továbbá azt is, a mit a nyomozás alatt levő dologról mindegyikük saját tudása gyanánt vallani fog, vagyis az egyesek tanuságtételét, szóról-szóra köteles és tartozik följegyezni.

8. § A kikre nézve pedig kiderül, hogy ezt a rendelést áthágták, azok mint hitszegők és hamisitók, mint a közjónak és közigazságnak árulói legott javadalmaikat veszitsék; és egyházifőnökeik ezeket mások részére kötelesek adományozni és amazoknak semmiképen meg nem kegyelmezhetnek.

 

XI. törvénycikk

a szerzetes conventek apátságait és prépostságait egyedül az illető rend szerzetesei birják

Továbbá, mivel a szerzetes apátoknak és prépostoknak, kiváltképen pedig azoknak gondatlansága és hanyagsága miatt, a kik a rendszabályokat meg nem tartják, azok conventjei nagyon rendetlenül, tunyán és botrányosan szoktak élni, és a levelek kiadásában meg a végrehajtások foganatositásában igen sok rendellenességet és csalárdságot szoktak elkövetni.

1. § Azért királyi felségünk akaratából, valamint a főpap urak, bárók és előkelők meg a többi országlakosok közös tanácsára határoztuk és végeztük, hogy jövendőre a szerzetes, főképen pedig a pecséttel biró conventek, apátságainak és prépostságainak birtokában mások ne lehessenek, mint annak a rendnek a szerzetesei, a melyhez az illető apátságok és prépostságok tartoznak.

2. § És hogy az apátok és prépostok összes szerzetes társaikkal együtt a rend szabályaihoz képest, szabályszerü életet tartoznak folytatni.

 

XII. törvénycikk

hogy a püspököknek a conventeket és prépostságokat évenkint kétszer kell meglátogatniok

Továbbá, hogy a püspökök, a kiknek megyéjében ezek az apátságok és prépostságok léteznek, ezeket valamint ezek conventjeit évenkint kétszer kötelesek személyesen meglátogatni.

1. § Ha pedig fontos dolgokkal lennének elfoglalva avagy ha távol lennének, ezt mindazonáltal helyetteseik és prépostjaik, vagy más becsületes és tudós egyházi férfiak által meg kell tétetniök.

2. § És ha kitünnék, hogy az apátok vagy prépostok rendük szabályát meg nem tartják, vagy egyébként gonosz életet élnek avagy püspökeiknek sem engedelmeskednek, tegyék őket le, és javadalmaikat érdemesebbeknek kell adományozni.

3. § Ha vannak gonosz és engedetlen szerzetesek, a látogatók ezeket is dobják ki a conventből.

4. § Mert: ha az apátok és prépostok jók, a szerzeteseknek is szükségképen jóknak kell lenniök.

5. § És ilyen módon sem a levelek kiadásában, sem egyebekben nem történhetik csalárdság.

 

XIII. törvénycikk

eltörlése az "N. beleegyezésével és parancsából"-féle záradékkal kiadott perbehivásoknak és hogy a nemes feleségeket, anyákat, leányokat ne hivják perbe

Továbbá, némelyek a perbehivásokban ezt szokták kitenni: "N. és N. beleegyezésével és akaratából"; a mi, hogy egyenesen az Isten és az ő igazsága ellen van, kétséget sem szenved. Mert hát ki tudhatja azt, hogy az illetők abba, a minek elkövetését valaki állitja, beleegyeztek-e vagy azt akarták-e? minthogy a titkok és a szándék fölött Istenen kivül senki sem itélhet helyesen.

1. § Miért is határoztuk: hogy ennek utána soha sem kell ilyen perbehivásokat elrendelni.

2. § A nemesek feleségét, anyját, leányait és nővéreit sem kell soha perbe hivni, hacsak olyan birtokjogok alapján nem inditanák meg a pert, a melyek őket is egyenlő joggal illetik.

3. § Mindazonáltal az előbb emlitett záradékkal, vagyis ezzel: N. és N.-nek beleegyezésével, parancsából és felbujtására soha, semmi időben sem kell őket perhehivni.

4. § S ha ez mégis megtörténnék, a rendes birák és az itélőmesterek azt figyelmükre ne méltassák, soha meg se engedjék.

 

XIV. törvénycikk

a közös tanuvallatás megejtesének módja; és a szemügyre vételről

Továbbá a közös tanuvallatások eszközlésére nézve rendeltük: hogy a felek igazságának minél világosabb kideritésére, a mint eddigelé, ugy ezután is szabad közös tanu vallatást eszközölni.

1. § Mindazonáltal azt a következő renddel kell foganatositani; hogy valahányszor az ilyen tanuvallatásnak szüksége fölmerül, azt mind a két fél, az illető vármegye törvényszékén egy napon vitesse végbe.

2. § Ezenkivül, hogy a káptalan vagy convent bizonysága és a királyi emberek mind a két fél részére ugyanazok s ne különbözők legyenek.

3. § És hogy a káptalan vagy convent bizonyságának és a királyi embereknek az egyes tanukat külön-külön kell megesketniök s az ügyre nézve, melyet ki akarnak deritni, külön kell kikérdezniök és kihallgatniok.

4. § És továbbá, hogy a peres feleknek az ilyen vizsgálat vagy tanuvallatás alatt nem szabad jelen lenniök, hanem a királyi, káptalanbeli vagy conventbeli emberek zárják őket ki és az ő távollétükben kell mindenkit (mint emlitettük) külön kikérdezni és kihallgatni.

5. § A hamis esküvőket, becsteleneket pedig és azokat, a kik tisztességüket és emberiségüket vesztették; ezenkivül a nem nemeseket, még ha birtokosok lennének is, a kiket a királyi felség nem nemesitett, nem kell ilyen tanuságtételre elfogadni és bocsátani.

6. § Továbbá, hogy a szemügyre vételben a régi módot és szokást kell megtartani.

7. § Továbbá, mivel eddigelé a közös tanuvallatások rendetlen véghezvitele miatt néha kedvezésből vagy gyülöletből, néha pedig a felektől való félelemből igen sok, még pedig nyilván való hamis esküvés történt: azért tehát, a lelkek e kisértetbe vitelének elkerülése s megszüntetése, egyuttal pedig a vétkezésre vezető eme veszedelmes alkalomnak eltávoztatása czéljából végeztük: hogy ámbár a fentebbi czikkben elég világosan meg van mondva, hogy miképen kelljen a tanuvallatásokat és egyéb törvénykezési cselekvényeket végrehajtani, mégis, hogy e kárhozatos hamis esküvések annál inkább megszünjenek és kiirtassanak, ama tanuvallatások véghezvitelében következő rendet kell tartani.

8. § Hogy, ha a tanuvallatásokról szóló jelentésből kitünik, hogy a panaszok a valóságnak megfelelnek, nem az alperes fogja magát tisztázni, mint ez eddig szokásban volt, hanem a felperesnek kell a maga keresetét saját és a dolog mivoltához meg a biró határozatához képest több-kevesebb eskütársának esküjével támogatni és erősiteni.

9. § Ugy tudniillik, hogy ha a kereset tárgya kártétel, a biró, az ország szokása szerint a felperesnek a károk minősége, mennyisége és mivoltához képest fogja az esküt odaitélni: és ha a felperes az ő javára kiütött tanuvallatást mutat föl s a pert megnyeri: az alperest ezután nem kell hatalmaskodás tényében elmarasztalni, hanem a helyett legott, rögtön lefizetendő s a biró meg a felperes között egyenlően megosztandó huszonöt márkán vagyis száz aranyon maradjon.

10. § És ezen felül köteles a károsnak a károkat megtériteni és azokra nézve teljes elégtételt szolgáltatni.

11. § Abban az esetben pedig, ha az ilyen kártételek dolgában a tanuvallatás alkalmával a tanuk vallomásai eltérők volnának: a biró tartozik meghatározni vajon a felperes esküdjék-e az okozott károkra nézve, vagy pedig az alperesnek kell-e magát tisztáznia.

 

XV. törvénycikk

főbenjáró itéletben, az öt eset kivételével, senkit sem kell elmarasztalni, és hogy ha az urak tisztei vagy jobbágyai erőszakoskodnak, uraiknak esküvel kell magukat tisztázniok, azok részéről pedig igazságot szolgáltatniok

Továbbá végeztük: hogy hatalmaskodás tényében, ha mindjárt valaki a biróság előtt vagy másutt is, saját szájával vallaná be a gonosztetteket, a melyeket elkövetett, ennek utána senkit sem kell elmarasztalni, (hanem ha az alább megnevezett esetekben);

1. § Ugymint a nemesek házainak megrohanása, továbbá a birtokok és haszonvételeik meg tartozékaik elfoglalása ugyszintén a nemeseknek igaz ok nélkül való letartóztatása, ezenkivül a nemeseknek megsebesitése, megverése vagy megölése miatt.

2. § Ezekben az esetekben pedig a birónak ekképen kell eljárnia: hogy ha a felperes a maga részéről a fentebb megirt módon és renddel tanuvallatást mutat fel, azt az ügyet, ha a felek ugy akarják, a dolog bővebb igazolása végett közös tanuvallatásra bocsássa.

3. § Ha pedig, az alperes a tanuvallatást elfogadni vonakodnék, akkor a felperes, az országnak e részben eddig megtartott szokása szerint, keresetének nagyobb igazolása végett ellenfelének fejére tartozik esküdni.

4. § Ha pedig a pert, a felek akaratával, az előbb emlitett közös tanuvallatás utján fog eldöntés alá kerülni és ama közös tanuvallatás tisztán és föltétlenül a felperes javára fog kiütni, akkor a felperes részére kell az itéletet hozni; de ha a felmutatott tanuvallomások nem egyezők, akkor a biró a tanuk vallomásai alapján határozza meg, hogy melyiknek közülök, tudniillik a felperesnek-e, vagy az alperesnek kellessék megesküdnie.

5. § Ha pedig ez előbb megirt esetekben, a melyek tudniillik hatalmaskodásra tartoznak, az urak vagy bármely más országlakosok várnagyjai, tisztjei, vagy más cselédjei avagy jobbágyai volnának vétkesek vagy bántanának bárkit: e miatt az ő uraik ne essenek a hatalmaskodás tényének büntetesébe, hanem ártatlanságukra nézve (hogy tudniillik azt a gonosztettet nem az ő parancsukból követték el, a miatt a jog szerint és a biró előtt illőnek látszik) tisztázniok kell magukat.

6. § Mindazonáltal, ha azok uraiknál megmaradnak, részükről uraik a törvényhez méltón, teljes igazságot tartoznak tenni és szolgáltatni.

7. § Egyéb esetekben pedig, ugymint a kárositásokban, jogtalanságok elkövetésében és ezekhez hasonlókban, a megszokott módot és rendet kell megtartani.

 

XVI. törvénycikk

a visszaüzés büntetése

Ezen kivül, mivel a tanuskodás, közös tanuvallatás, szemügyrevétel, iktatás és visszaiktatás, valamint a birtokjogok becslése alkalmával a vesztes fél eddigelé, a biróság és az igazság megvetésével, néha visszaüzéseket szokott használni, a melyekért a visszaüzőket, az eddiglen fönnállott szokás szerint, első izben egy, másod izben pedig két arany márkában marasztalták el;

1. § Miért is, ez erőszakoskodók és törvényt s igazságot háboritók vakmerőségének kellő eszközzel való megfékezése végett, határoztuk és rendeltük, hogy ha jövőre ezt bárki, legyen az akármilyen rendü, rangu és állásu, bármi módon és bármi okból, akár főbenjáró itélet alkalmából is, megtenni merészelné, akkor azt az ellenfél ellenében hatalmaskodás tényében, és ezen felül, ha ez iktatás vagy visszaiktatás avagy becslés esetében történt, ama birtokjogoknak a becsüjében, a melyekre nézve az iktatásnak, visszaiktatásnak vagy becslésnek meg kellett volna lennie; ha pedig közös tanuvallatás vagy szemügyrevétel alkalmával történnék az, hasonlóképen hatalmaskodás tényében és ezenfelül a per elvesztésében kell legott elmarasztalni és elmarasztaltnak tekinteni.

 

XVII. törvénycikk

hogy a három vásáron való kikiáltások eltörlendők

Továbbá, határoztuk és rendeltük, hogy a három vásáron való kikiáltások, melyek eddigelé birtokok és birtokjogok, azonkivül levelek és okiratok felmutatása, valamint kötelezések dolgában is, és más egyéb ügyekben szoktak előfordulni, megszünjenek és ezentul soha semmi időben meg ne történjenek, hanem végképen eltünjenek. Mert inkább visszaélésnek és romlottságnak, semmint törvénynek lehet azt nevezni.

1. § A kötelezésekre nézve pedig azt kell szabályul tartani: hogy ki mint kötelezte magát, a szerint kapjon, törvényes perbehivás után, az első nyolczados törvényszakon törvényt és igazságot; és erre, a jelen decretum erejénél fogva legyen kötelezve.

 

XVIII. törvénycikk

hogy párbaj vivását a királyi törvényszéken nem szabad elhatározni, kivéve a király katonai curiájának szokása szerint eldöntendő perekben és akkor is csak bizonyitékok hiányában

Továbbá, mivel a párbajok vivásában egy és más tekintetben igen sok csalást lehet elkövetni, mert azok, a kik között ez az itélet kell, ritkán küzdenek meg önmagukra, hanem viadorokat bérelnek, kiket néha ajándékkal, kedvezéssel és igéretekkel megvesztegetnek, és a kik ekképen saját, még oly igazságos felüket (miután ezek nem maguk szoktak megvivni) el hagyják bukni.

1. § Miért is határoztuk: hogy az itéletnek ez a neme, mely ez országon kivül a világon hallatlan, örök időkre megszünjék és hatalmaskodások meg birtokjokgok dolgában annak soha helye ne legyen.

2. § Párbajnak ugyan is egyedül csak akkor lehetne helye és az arra az esetre van elrendelve, a mikor minden bizonyiték hiányzik.

3. § Ámde hatalmaskodási és birtokügyekben mindig vannak a feleknek bizonyitékaik; és különben is a párbaj megitélése a király katonai kuriájára és nem a törvényszékre tartozik.

4. § Ehhez járul az: hogy a törvényszékeken a királyi felség személyes jelenlétének mindenkor ott kell lennie és a leveleket meg kell pecsételnie. Ez pedig legtöbbnyire egyházi személy szokott lenni. Jelen lesznek azonkivül az érsekek, püspökök és több más papi személy és épen ezért nem illik, hogy a párbajt a törvényszéken határozzák el.

5. § Ennélfogva, ebből és több más üdvös szempontból és helyes okokból az itéletnek ez a neme örök időkre eltörlendő és azt soha sem kell elrendelni, hanem ha olyan perekben, a melyekben minden bizonyiték hiányzik; például ha utközben valamely egyedül levő ember egy más egyedül levőt, a nélkül, hogy valaki látná, kifosztana, vagy ha egyik a másiknak, a nélkül, hogy valaki tanuként jelen lenne, kölcsönt adna, vagy valamit titokban mondana és különben sem a fosztogatást, sem a hitelezést, sem pedig a mondott szavakat bizonyitani nem lehetne.

6. § A mely esetekben az ilyen párbajt meg lehet ugyan itélni, de nem a törvényszéken, hanem a királyi felség katonai curiájában; mert köztudomásu dolog, hogy (a mint emlitettük) az ilyen fajta itélet erre és nem a törvényszékre tartozik.

 

XIX. törvénycikk

miképen fejezendők be négy nyolczados törvényszakon a birtokjogokat tárgyazó peres ügyek

Továbbá: minthogy a birtokok és birtokjogok tárgyában is ezután inditandó pereknek eldöntése és az országlakosok nyugalma és a közigazság érdekében csak négy nyolczados törvényszakra van szoritva és korlátozva:

1. § Határoztuk, hogy a birtokjogokat tárgyazó perbe idézett minden alperest az első nyolczados törvényszéken ki kell kiáltani, hogy a perbehivás annál inkább tudomására jöjjön.

2. § És az itélőmesternek, a ki előtt az a per folyamatba jött, lajstromot kell vezetnie, a mint ez szokásos.

3. § És ha ez a nyolczados törvényszakon nem jelent meg, semmi teherben vagy birságban sem kell elmarasztalni.

4. § De ha a másodikon és harmadikon sem fog megjelenni, akkor a régtől fogva szokásos birságot tartozik megfizetni.

5. § A negyedik nyolczados törvényszakon pedig, akár megjelenik s akár fogja magát és ügyét védelmezni, akár nem, a pert az előrebocsátott czikkely értelmében, akármiféle szóváltás ellent nem állván, véglegesen kell elintézni és befejezni.

 

XX. törvénycikk

az itélőmestereknek szállásaikon nem szabad itélkezni; s hogy az itéletleveleket a törvényszéken föl kell olvasni és minden itélőmesternek alá kell irnia

Továbbá határoztuk és rendeltük: hogy ezután egyáltalán semmi itélőmester se merjen akár birtokok, akár hatalmaskodások, akár bármiféle egyéb ügyek iránt inditott vagy inditandó perben magánszállásán, tudniillik a királyi felség tábláján vagy törvényszékén kivül biráskodni és itéleteket hozni, hanem minden, ugy nagyobb, mint kisebb peres ügyet a törvényszéken, a többi rendes birák jelenlétében kell megvizsgálni.

1. § És hogy az itélőmesternek egyáltalán semmiféle levelet sem szabad másutt mint a törvényszéken kiadni, főképen olyanokat, melyek fontos ügyekben kelnek és amelyek a dolog végeldöntését illetik.

2. § A hol is előbb fenhangon és érthetően nyilván fel kell olvasnia, azután az igazság nagyobb biztositása és nyilvánvalósága kedveért, ne csak az illető itélőmester erősitse meg pecséttel, hanem más itélő mester is köteles legyen és tartozzék azt aláirni.

3. § Akképen, hogy ha a per a királyi itélőmesterek előtt foly, akkor a levelet a nádori itélőmester, ha pedig ez előtt foly, akkor a királyi vagy országbirói itélőmester köteles kézjegyével ellátni és aláirni.

 

XXI. törvénycikk

a különböző személyeknek adott mentességek az ispánok és más rendes birák birói hatósága alól, erőtleneknek és semmiseknek tekintendők

Továbbá, mivel némelyek gondoskodtak arról, hogy magukat a bánok, vajdák, vármegyei ispánok vagy alispánok biráskodása és joghatósága alól mentesitsék és egyedül csak a királyi felség biráskodása és joghatósága alá tartozzanak, a mely mentességben elbizakodva a többieknek büntetlenül igen sok kárt, sérelmet okoznak, azokat erőszakosan elnyomják, ellenök ártalmas dolgokat és másnemü gonoszságokat szoktak elkövetni.

1. § Ezért elrendeltük: hogy az eddiglen bármiképen engedélyezett és bárki részéről kieszközölt minden ilyen mentesség (kivévén az örökös ispánokat, kikről tudva van, hogy a dicsőült királyok igen régi rendeléséből egyedül a királyi felség birói hatósága alá tartoznak) visszavonandó, megsemmisitendő, és hogy azoknak semmi erejük és hatályuk se legyen; mert azokat, a kik a nekik engedett mentességgel és kedvezménynyel visszaélnek, ettől méltán meg kell fosztani.

2. § És ha valaki netán jövőre eszközölne ki hasonló mentességeket és kedvezményeket, ezek is, a decretum erejénél fogva, teljesen erőtleneknek tekintendők.

 

XXII. törvénycikk

annak a büntetése, a ki a királytól felkért fekvőjószágot, megtörtént ellentmondás ellenére, a maga részére erőszakosan elfoglalja: hogy az ispán az olyant dobja ki és a fekvőjószágok becsüjében marasztalja el

Továbbá mivel a királyi felségtől az ő szolgáinak és más hiveinek adományozott fekvő jószágok és birtokjogok törvényellenes elfoglalása miatt, nem csak a királyi felségnél, hanem az egész országban is sokszor szoktak panaszkodni és zúgolódni.

1. § Igen sokan ugyanis arról panaszkodnak, hogy mihelyt a királyi felség emberei vagy mások ő tőle valamely fekvő jószágokat felkérnek, ezeket annak minden kutatása nélkül, vajon tudniillik ő felsége azokat igazságosan és törvényesen adományozhatta-e, rögtön elfoglalják és az ő ellentmondásuk ellenére, birtokba veszik.

2. § Ezért határoztuk és rendeltük: hogy ha ennekutána azok, kiknek a királyi felség bármely néven és czimen fekvő jószágokat adományozott, ezeket az ország jogai, törvényei és szokása ellen, még az ellentmondók eltiltása ellenére is, bármely úton hatalmukba keritik: az ispán köteles lészen őket az ellentmondók kérésére nyomban meginteni, hogy azokról kezüket levegyék.

3. § És ha ezt az ő első felhivására és intésére megtenni vonakodnának, amaz ellentmondók másodszori kérésére köteles leszen, miután előbb a valóságról meggyőződött, őket a jelen törvény erejénél fogva elfogni és az illető javakból kidobni, és ezenfelül minden eszközzel a javak közbecsüjének megfizetésére kényszeriteni.

4. § A minek végrehajtására, ha az alispánnak magára elég ereje nem volna, megkeresésére, a vármegye mellette fölkelni és őt kellő készséggel segiteni és támogatni tartozik.

5. § A kik pedig oly hatalmasak lennének, hogy az ispán azt a vármegye segitségével sem hajthatná végre: azok ellenében az alispántól nyert értesülés után, a királyi felség tartozik e javakat elfoglaltatni.

 

XXIII. törvénycikk

hogy az ilyen záradékkal "királyi kézből" ellátott adománylevelek erőtlenek.

Továbbá végeztük: hogy ha ennekutána valaki a királyi felségtől fekvőjószágokat kérne föl és az a felkérő azt kivánná, hogy azokat a királyi felség saját neve alatt foglaltassa el, egyszersmind az adománylevelet oly értelemben irassa meg, mintha a fekvőjószágok adományozása királyi kézből történt volna: az ilyen adománylevélnek e záradékra nézve "Királyi kézből", semmi ereje és hatálya se legyen.

1. § És hogy azt sem az ispánoknak, sem pedig a nyolczados törvényszékeken a rendes biráknak és itélőmestereknek nem kell tiszteletben tartaniok.

 

XXIV. törvénycikk

hogy a királytól a törvények és régi szokás ellenére felkért jószágok fel nem kérteknek tekintendők

Továbbá, hogy mind azok a fekvő jószágok, birtokok és birtokjogok, a melyeket a királyi felség a legközelebb elmult, vagyis az ezer négyszáz nyolczvanötödik évtől fogva az úr ezernyolczszáz nyolczvanhatodik évének mostani Vizkereszt ünnepnapjáig bezárólag, bárkinek adományozott, ha és a mennyiben azokat valaki az ország jogai, törvényei és régi szokása ellen elfoglalta, azoknak letartóztatói és elfoglalói, királyi vagy nádori levél utján történt előzetes felhivás, és megintés után, e felhivás és megintés napjától számitandó egy egész hónap tartamán belül kötelesek és tartoznak e jószágokat visszabocsátani.

1. § Különben az ispán tartozik azokat az illető vármegyének melléje választandó és kirendelendő más nemeseivel azoknak, a kikéi voltak, visszaadni és őket azokban megvédeni.

2. § Ha pedig a letartóztatók hatalmasok volnának, az ispánnak ellenben ennek végrehajtására nem volna elég ereje és tehetsége, akkor, a vármegye köteles és tartozik a jelen decretum erejénél fogva fölkelni és az ispánnak e részben segitségére menni.

3. § A letartóztatóknak viszont, ha azt vélik, hogy ezekre a fekvő jószágokra nézve a királyi adománynál fogva valami jogot szereztek, ezt az ország törvénye szerint kell keresniök.

4. § Ha pedig a letartóztatók oly hatalmasak, hogy az alispán azt az egész vármegye segitségével sem tehetné meg, akkor az ispántól vett értesités után a királyi felség köteles és tartozik a javakat elfoglaltatni és az előbb mondottakat végrehajtani.

 

XXV. törvénycikk

a zálogos fekvő jószágokat illető perlekedés módjáról és azok büntetéséről, a kik, megintés után, a pénzt fölvenni és a javakat visszabocsátani nem akarják

Továbbá, mivel megszokott történni, hogy némelyek, szükségtől kényszeritve, fekvő jószágaikat és birtokaikat zálogul kötik le és noha azokat időközben, egyéb javaiknak eladásával is, ki akarnák váltani és erre készpénzük is volna, mégis azok, a kiknek lekötötték, megfeledkezvén üdvükről és becsületükről, nem akarják visszabocsátani; hanem ennek a dolognak az eldöntését a nyolczados törvényszékre utasitják, hogy tudniillik akközben azok jövedelmét huzhassák:

1. § A minél fogva az ilyen birtokok és fekvő jószágok ama szegényektől és örököseiktől minden időkre idegen kézre jutnak, s ennek következtében egyenesen arra szánt pénzüket vagy elkölteni kénytelenek vagy elveszitik:

2. § Azért, hogy azoknak az uzsorásoknak a gonoszságát megfékezzük és e szegények kártalanitásáról gondoskodjunk, határoztuk és rendeltük: hogy ha bármely ilyen uzsorás, kit az ellenfél biróilag és törvényesen felszólitott, pénzét felvenni, vagy annak felvétele után a zálogos javakat kiadni és visszabocsátani nem akarná, hanem az ügyet a nyolczados törvényszékre vinné, ezt az ügyet az első nyolczados törvényszéken be kell végezni és olyan itélettel ellátni:

3. § Hogy azok a fekvő jószágok minden fizetés nélkül visszabocsátandók; és a biró azokat azonnal adja vissza; ezenfelül pedig azt az uzsorást a másik fél ellenében akkora pénzösszegben kell legott elmarasztalni a mekkoráért azok a jószágok neki le voltak kötve.

 

XXVI. törvénycikk

magszakadás esetében mit kelljen tenni a kétes fekvő jószágokra nézve az elhunyt nemesek feleségei és leányai érdekében?

Továbbá, mivel megtörténik, hogy valahányszor valamely fekvőjószágok vagy birtokjogok akár magszakadás czimén, akár más okból a koronára és következésképen a királyi felség adományozása alá háramlanak, igen sokan fellépni és, lármázni szoktak, hogy ezek a jogok reájok szállottak, és ekképen nemcsak hogy alkalmatlan lármájukkal a királyi felséget megsiketitik, hanem a fontosabb dolgokkal elfoglalt felséget visszatartják, háborgatják és akadályozzák is, nehogy azokba beleelegyedjék: azokat is, kiknek ő felsége ilyen fekvő jószágokat adományoz, ellentmondással gátolják meg abban, hogy magukat beiktassák:

1. § Ezt pedig leginkább azért szokták cselekedni, hogy akközben, mig a törvény előtt eldőlne, hogy vajon a királyt felségre vagy másokra háromlottak-e ama javak, azok gyümölcsét, jövedelmét és egyéb haszonvételeit büntelenül szedhessék:

2. § Miért is rendeltük jelen törvénynyel: hogy ha bármely megyében valamely elhunytnak magszakadása czimén jogok háramlása történt és az efféle birtokokra nézve nem nyilvánvaló, hanem kétséges, ha vajon királyi jogra, vagy az elhunyt nemzetségéből való atyafiakra avagy a leányági örökösökre tartoznak-e? Akkor a királyi felségnek e javakat ama kétséges dolog eldöntéseig, el kell foglaltatnia és hüséges közkézhez adnia és szolgáltatnia, tudniillik valamely becsületes és alkalmas ember kezéhez, a kit erre a királyi felség ki fog rendelni, a ki azalatt, a mig ama kétség megoldásra jut és az ügy véglegesen eldől, azokat szokott és igazságos jövedelmeikkel együtt tartsa kezén.

3. § A mit pedig netán a szokott és rendes jövedelmen túl csikart volna ki, azt annak köteles és tartozik visszaadni, a kihez azok a javak az ügy eldöntése után kerülni fognak.

4. § Hozzátévén azt: hogy, a kik azt állitanák, hogy ama javak reájuk szállottak, azok kötelesek egy egész esztendőn belül (a mint ezt a következő czikkely is érinti), akár tartanak nyolczados törvényszéket akár nem, a nádor előtt a maguk jogait felmutatni és bebizonyitani, hogy azok a javak őket illetik.

5. § A mit ha megtehetnek, a nádor rendelje el és foganatositsa az ő beiktatásukat. Ha azonban a bizonyitás őket cserben hagyja, azokat a javakat azok kezéhez kell adni és szolgáltatni, a kiknek a királyi felség adományozta: és a kik netán utóbb azokhoz jogot tartanának, keressék a királyi kézből törvény utján.

6. § Midőn pedig e birtokokban a fiágon magvaszakadt embereknek feleségeik és leányaik maradnak hátra, akkor mindaddig, mig az ő jogaikra nézve a valóság, vajjon tudniillik e birtokok a leányágat örökségül és örökidőkre illetik-e vagy sem, ki nem derül, azokat nem kell kezükből elfoglalni és elvenni.

7. § A mely valóságot ama nők, a fentebb mondottak szerint egy éven belül kötelesek és tartoznak kimutatni.

8. § És ha kiderül, hogy ezek a birtokok a leányágat nem illetik, akkor, mielőtt az ilyen magvaszakadtak emlitett feleségeit azok uralmából kizárnák, hitbéreikre és jogaikra nézve a királyi felség vagy mások, a kikre e birtokok szállottak, vagy azok is, a kiknek a király azokat netán adományozta, teljesen elégitsék ki.

9. § A leányok számára pedig, az ország régi szokása szerint, leánynegyed fejében el kell különiteni az apai házat az apai birtokok negyedrészével együtt, és kiházasitásuk idejéig azok birtokában kell őket hagyni.

10. § Kiházasitásuk és férjhezadásuk után pedig negyedjogukra nézve pénzül kell őket kielégiteni.

11. § Ha pedig valakinek leánya vagy nővére akár valamely báró vagy nemes udvarából, akár saját apai házából vagy bárhonnét másunnan, apjának vagy fivérének beleegyezésével és akaratával birtoktalan emberhez ment férjhez, az ilyen leányt apjának vagy fivérének nemes módjára kell ama leánynegyed birtokában hagyni és megtartani.

12. § Ha pedig apjának vagy fivérének beleegyezése és akarata nélkül tette azt, akkor az ő leánynegyedrészére nézve nemesi jogot ne kapjon, de mindamellett pénzbeli fizetéssel ki kell őtet elégiteni.

13. § És ebben az esetben negyedjogának kiadását nem birtokban, hanem pénzben követelheti.

14. § A mint köztudomásu dolog, hogy ez a szokás és rendtartás eddigelé is divatban volt.

 

XXVII. törvénycikk

a fekvő jószágok felkérői abban az esetben, ha az iktatás idején ellentmondók akadnak, a fekvőjószágokat ne foglalják el. És hogy mit kell tenni, ha az ellentmondók a fekvő jószágokban iziben beleelegyednének? - A feleség, férje halála után semmi okból se essék el viszonhitbérétől

Azonkivül rendeltük, hogy ha a királyi felség valakinek akár magszakadás, akár királyi jog czimén, vagy bármely más czimen fekvő jószágokat, birtokokat és akármiféle más birtokjogokat adományozott és az iktatás idején ellentmondás történnék, a megadományozott köteles az ellentmondásnak engedni és helyet adni; és ez ellentmondás ellenében ne lépjen azok uralmába és birtokába.

1. § Mindamellett azonban, ha az ellentmondó azoknak a fekvő jószágoknak a birtokába iziben befurakodott és azelőtt azok uralmában nem volt (a mint ezt a föntebbi czikkelyben is emlitettük) az ellentmondó tartozik az adománylevél keltének napjától számitandó egy egész év eltelte előtt, akár tartanak azalatt nyolczados törvényszéket, akár nem, a királyi felség, vagy a nádor, vagy erre kirendelt itélőmesterei előtt jogait fölmutatni és ellentmondásának okát adni és egyszersmind bebizonyitani, hogy azok a legerősebb joggal őtet illetik.

2. § Különben, a határidő elteltével, a királyi felség vagy a nádor, a jelen törvény erejénél fogva, dobja ki azokból a fekvőjószágokból és adják át annak, a ki felkérte. És ezen felül bármi hasznot hozott legyen az ellenmondó ezekből a javakból, annak teljes megtéritésére kell őt kényszeriteni.

3. § Ha pedig azok a javak még továbbra is az ellentmondó kezén lennének, az ellentmondónak, a jelen törvényerejénél fogva, a fentirt czikkelyek értelmében, a nyolczados törvényszéken törvény utján kell azokat annak kezéből keresnie.

4. § Továbbá a feleségek hitbére, férjeiknek bármiképen bekövetkezett halála után mindenkor épségben maradjon és attól soha se essenek el.

 

XXVIII. törvénycikk

a főpapok és egyházi személyek, kik világi nemesek ellen pert inditanak, a per függőben léte alatt, egyházi tilalmat nem bocsáthatnak ki. És hogy őket a világiak ellenében ugyanazon büntetésben kell elmarasztalni, a melylyel ők a világiakat maguk ellenében saját pereikben kivánják sujtatni

Továbbá, mivel a főpapok és egyéb egyházi férfiak meg nemesek közt néha perek és viszálykodások szoktak támadni és az egyik fél a másik felet minden úton, módon és mindenféle fortélylyal terhelni törekszik:

1. § Azért, az országlakosok nyugalmasabb állapota és java érdekében, nehogy tudniillik ebben az esetben az egyik félnek a másik felett valami hatalma legyen, határoztuk: hogy, ha a főpapok és más egyháziak a nemesek ellen bármely biró előtt pert inditottak, a per függőben léte alatt, a királyi felség határozott tudomása nélkül a miatt a dolog, vagy ügy miatt, mely körül a per forog, ezeket nem kell egyházi tilalom alá vetni vagy ellenükben egyházi átkot tartalmazó itéletet hozni, nehogy úgy tünjék fel, mintha ezt inkább indulatosságból, semmint igazságszeretetből hozták volna.

2. § És ha a főpapokat vagy más egyháziakat valamely biró előtt elmarasztalnák, legott ugyanazokba a birságokba essenek, a melyekkel ellenfeleiket akarták sujtani.

 

XXIX. törvénycikk

miként mehetnek végbe az országban a letartóztatások

Továbbá mivel a kereskedőket és üzérkedőket, valamint a többi szegényeket, a kiknek vagy, kereskedés vagy megélhetésre szükséges dolgok beszerzése végett vagy egyéb dolgaikban is kell ez országban ide s tova utazgatni, különféle letartóztatások utján sokféleképen szokták terhelni, akadályozni, háborgatni és helyrehozhatatlan kárral sujtani:

1. § Azért elrendeltük és megállapitottuk: hogy a letartóztatásokra nézve ennek utána mindenkor, a jövendő örök időkre ezt a módot kell követni: hogy, ha valaki panaszkodik, hogy egy másik neki adósa (ha csak nem tiszta az adósság, azaz ha csak nem kézzelfogható és nyilvánvaló az adós, a kit közönséges és anyanyelvünkön "szembevaló adósnak" neveznek, mert ezt közhelyen is le szabad tartóztatni), ezt vagy egy másikat, vagy másokat nem kell rögtön kénye-kedve szerint letartóztatni, hanem a dolgot előbb annak a vármegyének az ispánjánál tartozik bejelenteni, a melyben adósa van.

2. § A ki a jelen törvény erejénél fogva köteles leszen az adós urát nyomban meginteni és egyszersmind megkeresni, hogy azt törvénybe fogja.

3. § És ha a hitelezőnek nem tesz eleget, az ispán utján behajtandó tizenkét nehéz márka büntetése alatt őt a legelső törvénykezési napra a törvényszék elé tartozik vinni, hogy a felperesnek feleljen.

4. § S ha itt magát védelmezni és tisztázni nem tudja, vagy ha nevezett ura őt a második törvénykezési határidőben a törvényszék elé nem viheti és állithatja; az alispán köteles és tartozik az ő urának javaiból a felperest nemcsak a tőkeösszegre, hanem a kötelező vagy felperes részéről felmerült összes költségekre nézve is teljesen kielégiteni.

5. § Ha pedig az adóst, vagyis alperest, ura letartóztatta, a törvényszéknek átadta és ez elmarasztalta: ura köteles és tartozik a birói határozathoz és az ispán meghagyásához képest, az adós vagyonból nemcsak a tőkeösszegre nézve, hanem, mint emlitettük, az okozott költségekre is nézve elégtételt adni; és erre az ispán kényszeritse őt.

6. § S ha az adósnak az elégtételre elegendő vagyona nincsen, először azt, a mije van, kell a hitelező részére kiszolgáltatni és fizetésbe adni; és azután személyét is a mondott hitelező kezéhez kell átszolgáltatni.

7. § Ha pedig az ispánnak e részben valahol nem engedelmeskednének, úgy hogy nem engednék meg, hogy a jelen törvény erejéhez képest tartozó kötelességét teljesitse, és kénytelen volna a dolgot a királynak értésére adni; akkor annak a birtoknak az ura, a melyben tudniillik az ispánnak ellenszegülnek, legott huszonöt márkán maradjon, melyeket a királyi felség elengedhetetlenül be fog hajtatni.

8. § És nem kevésbbé legyen köteles és tartozzék a királyi felség a hitelezőnek vagy felperesnek az adósság mennyiségére és összegére nézve az ennek részéről tett költségekkel együtt minden további halasztás nélkül elégtételt adni.

 

XXX. törvénycikk

a kik hadba, vagy egyebüvé akárhová utaznak, senkinek se tegyenek kárt

Továbbá, megállapitottuk, hogy a midőn a főpapok, bárók és bármely más nemesek, akár a királyi felséghez vagy az ő curiájába, akár hadba vagy egyebüvé akárhová, és akár magán- akár közügyekben utaznak, mindenkor és mindenütt a többi országlakosok kára, rövidsége, bántalmazása és akadályozás nélkül kötelesek és tartoznak utazni.

 

XXXI. törvénycikk

a katonák senkinek se okozzanak károkat; és a kártevőknek büntetéséről

Továbbá, mivel a katonák utazása és megszállása eddigelé, mint mondják, az országlakosoknak igen nagy terhére és kárára volt, azért hát határoztuk és végeztük:

1. § Hogy mind a király, mind pedig más bármely országlakosok csapatjai, tudniillik úgy a lovasok, mint a gyalogosok, melyeknek az országon át kellend utazniok, jövendőre minden, tudniillik akár a lovaknak, akár az embereknek szükséges élelmiszer árát kötelesek legyenek mindenütt megfizetni és kárt sehol se merészeljenek tenni.

2. § Hogyha némelyek, nem kiváltképen a királyiak, hanem másokéi is, ezzel ellenkezőt cselekszenek, azoknak urát azok, kik a kárt és veszteséget szenvedték, az okozott károkért törvény utján vonják kérdőre.

3. § Ha pedig királyi csapatok lennének, a királyi felség köteles lészen egy becsületes és jó módu birtokos emberét melléjük rendelni, a ki velük menjen és meg ne engedje, hogy bárhol kárt tegyenek.

4. § És ha ez másképen merne cselekedni és a károk meg jogtalanságok miatt emelt panasz a király füléhez jut, a királyi felség annak a részéről olyan igazságot és akkora elégtételt tartozik szolgáltatni, hogy ne csak az okozott károk, hanem azok a kiadások is megtérüljenek, melyeket a káros vagy panaszos fél tett.

5. § Nehogy azonban az élelmi szerek fizetése és ára tekintetében valamely egyenetlenség és vita támadjon, végeztük: hogy az országlakosok az élelmi szereket a hadba menendő, ugy királyi, mint egyéb csapatoknak mindenütt a királyi felség lajstroma és árszabása szerint kötelesek oda adni és kiszolgáltatni, a melyet a királyi felségnek az idő körülményeihez képest kell megcsinálnia és csapatjai vezetőinek átadnia; és e csapatok azok árát hasonlóképen e lajstrom vagy árszabás tartalmához képest kötelesek és tartoznak mindenkor megfizetni,

6. § Aztán, mivel némely csapatok, főképen pedig a könnyü fegyverzetüek vagy huszárok megszokták cselekedni azt, hogy a hadsereg lefegyverkezése után vagy zsoldjuk lejártával is nem saját fekvőjószágaikon, hanem másokéin vesztegelnek és pihennek és ott büntetlenül, igen sok kárt, alkalmatlanságot, és másféle ártalmas dolgokat visznek végbe, azért határoztuk és végeztük;

7. § Hogy az ilyeneknek a jövőre sehol sem szabad mások fekvő jószágain maradniok vagy vesztegelniök, hanem kötelesek haza menni és ott, ha tetszik, új zsold után nézni.

8. § Hogyha netalán vakmerően ellenkezőt akarnának megkisérteni, és azok, a kiknek jószágain tartózkodnak, ezt rossz néven vennék, ezt azt illető vármegye ispánjának be kell jelenteniök és őt megkeresniök, hogy távolitsa el őket.

9. § Ez pedig köteles azokat nyomban meginteni, hogy távozzanak el és az okozott károkat téritsék meg; és ha nem engedelmeskednének, fogja el és megfenyités végett szállitsa át személyesen a királyi felséghez, azoknak és családjaiknak vagyonából pedig az okozott károkat hozza helyre és fizesse meg.

10. § Ha pedig erre az ispánnak egy magára nincs elég ereje és tehetsége, akkor a vármegye tartozik mellette fölkelni.

11. § Ha pedig az ispán lanyha vagy hanyag lenne és a káros fél ellene a királyi felséghez panaszt nyujtana be, a királyi felség köteles és tartozik annak az ispánnak a saját vagyonából az összes károkat helyrehozni és a költségeket is megtériteni és ezenfelül azokat a csapatokat a panaszos birtokából eltávolitani.

 

XXXII. törvénycikk

a velenczeieknek és lengyeleknek, hütlenség büntetése alatt senki se merjen fekvőjószágokat vagy várakat eladni, vagy részükre bármely czimen ideiglenesen átruházni vagy elajándékozni

Továbbá, mivel a velenczeiek és lengyelek minden áron és uton és minden ármánynyal azon voltak és mindenkor azon vannak, hogy lábukat a szent koronára tartozó földekre és uradalmakba betegyék és ezeket bitorolják, a minthogy némely részüket tényleg bitorolták is:

1. § Ezért határoztuk és végeztük, hogy örök hütlenség vétke alatt, egy országlakos se merjen nekik vagy valakinek közülök, várakat, erősségeket, városokat, mezővárosokat, falvakat vagy más ingatlan javakat eladni, részükre ideiglenesen átruházni, elzálogositani, fölajánlani, odaajándékozni vagy bármely más módon adni vagy átszolgáltatni.

 

XXXIII. törvénycikk

ha az uraknak nemes vagy bármiféle tisztei másoknak károkat okoztak, az urak tartoznak azok részéről elégtételt szolgáltatni; ha pedig nem tisztek, hanem csak zsoldosok lennének, perbe kell őket fogni

Továbbá, mivel az urak tisztei és szolgái, az urokba vetett elbizakodottságuknál fogva, a többieknek igen sok kárt, jogtalanságot, alkalmatlanságot s akadályt szoktak okozni, azért, hogy a vakmerőségüket és szemtelenségüket megfékezzük és egyszersmind, hogy uraik is óvatosabbakká legyenek, végeztük és határoztuk:

1. § Hogy ha a nemesek és birtokosok, kik uraiktól várakat vagy tisztséget birnak, ezekből gonosz dolgokat visznek véghez: azok urai kötelesek legyenek annak az ispánnak megkeresésére, a ki alatt állanak, a valóság előzetes kideritése után, a sérelmeseknek igazságot szolgáltatni és elégtételt, adni s minden véghez vitt rosszat helyrehozni.

2. § Ha pedig az efféle gonoszságok elkövetői nincsenek valamely tisztségben, ha nem uraiktól csak zsoldot kapnak s saját házaikban maradnak vagy másképen szolgálnak uraiknak és igy követnének el ilyen gonosztetteket, ők magok tartozzanak az ispán előtt megjelenni, törvényt állni és magukat tisztázni.

3. § Ebben az esetben azonban nem kell s nem is szabad az ő uraiknak az ő dolgukba elegyedni és őket megvédeni, hanem kötelesek őket az emlitett ispánhoz elbocsátani.

4. § Azok pedig, a kik másképen mernének cselekedni, legott annak a szolgának kétszeres diján maradjanak és az ispán mindamellett köteles azt a szolgát elfogni és annak részéről a sérelmesnek kellő igazságot szolgáltatni.

5. § Az ilyen uraknak pedig álljon jogukban és hatalmukban, szolgáikat, a kik tudniillik másokat megkárositanak vagy valamely gonosztettet követnek el, vagy akár sáfáraikat, a kik a reájok bizott javakat hűtlenül kezelik, vagy helyes számadástétel nélkül megszöknek; tekintet nélkül nemesi kiváltságukra és mentességükre, bárhol szabadon elfogni és elégtételadásra szoritani.

6. § Ha azonban a szolgát valaki elfogná és ez panaszolkodik, hogy igazságtalanul fogták el, az ügyet az ur ellenében történt perbehivás után az első nyolczados törvényszéken meg kell vizsgálni és a fogságba ejtettnek az ő ura részeről igazságot kell szolgáltatni.

 

XXXIV. törvénycikk

hogy a szökevény szolgát vagy tisztet az, a kihez szökött, adja vissza előbbi urának

Ezenkivül, ha valakinek szolgája vagy sáfárja megszökik és más úr szolgálatába ált be, az uj ur a réginek megkeresésére és megintésére azt nyomban szabadságolni és magától elbocsátani tartozik, különben legott ama szolga kétszeres dijában elmarasztaltnak kell őt tekinteni.

1. § És nem kevésbé, ha semmi áron sem akarná elbocsátani, a sérelmes őtet a legelőször tartandó nyolczados törvényszékre perbe hivja, a hol neki annak részéről teljes és méltó igazságot kell szolgáltatni.

 

XXXV. törvénycikk

az ispánok a vámhelyeket vizsgálják meg s a királynak mindegyikről tegyenek jelentést

Továbbá a vám- és révpénzek behajtására nézve rendeltük: hogy mindenik vármegyének az ispánja köteles legyen az egész év alatt, tudniillik urunk körülmetélésének jövő ünnepeig az illető megyének bizonyos számu és előkelőbb nemeseivel a királyi felségnek hiven megjelenteni, hogy hány vámhely van abban a megyében és vajon a vámot hidakért vagy töltésekért, avagy szárazföldön vagy másképen szedik-e, és azt is, vajjon hány ölesek azok a hidak és töltések, hogy ő felsége ennek alapján a főpap urakkal és bárókkal meghatározhassa és meg is határozza, kinek mennyit szabad az utasoktól vám fejében követelni.

1. § Ha pedig némelyek ezután nem átalnák, e meghatározáson tul, többet kicsikarni az e rendelésnek ellenszegülni, az ispán tartozzék ezt a választott nemesekkel helyreigazitani és a sérelmeseknek ugy a behajtott összegre, mint a költségre nézve is eleget tenni.

2. § Ha pedig javithatatlanok lennének, tiltsa meg nekik az ispán, hogy a mig a királyi felség meg nem kegyelmez, addig ott vámot szedni ne merészeljenek; és ezenfelül ügyeljen arra, hogy földjükön azon a helyen mindenki szabadon is minden vámfizetés nélkül kelhessen át.

3. § És az ilyen átkelőket pedig az ispán a törvény ez áthágóival szemben megvédeni tartozik.

4. § Ha pedig valamely ispánnak magának lennének vámhelyei abban a megyében, a melyben tisztet visel, annak az ispánnak a vámhelyeit két más szomszédos vármegye ispánjai tartoznak megvizsgálni és azoknak állapotát, környülállását és minőségét, a mondottakhoz képest, a királyi felségnek bejelenteni.

 

XXXVI. törvénycikk

hogy a parasztok, kik feleségeiket viszik, vámot ne fizessenek. A szabók vagy posztónyirók vám fejében ne fizessenek többet, mint más utasok

Továbbá a parasztoktól, kik más falukból feleségeiket hozzák, ezután egyáltalán semmi vámot sem kell venni.

1. § És hogy a szabóktól meg posztónyiróktól nem negyven denárt, mint eddig szokásban volt, hanem csak annyit kell a vámhelyeken venni, a mennyit más mesteremberektől és utasoktól vesznek.

 

XXXVII. törvénycikk

a bánok és ispánok ne merjenek beleavatkozni az Isten egyházaiba, a melyek kegyursága a királyra tartozik

Továbbá megállapitottuk és rendeljük, valamint a néhai igen dicső Zsigmond császár is, mint tudva van, elrendelte:

1. § Hogy egy bán, ispán, vajda vagy más bármily czimü, hatalmu, méltóságu és kiváló állásu királyi tiszt se merészelje az érseki, püspöki egyházakat, apátságokat, prépostságokat és bármely más, a királyi kegyuri jognak fentartott és az alá helyezendő egyházakat és azok tartozékait, haszonvételeit és jövedelmeit, nemkülönben azok dézsmáit és birtokait, hivatalának vagy tisztségének határain és korlátain belül, a királyi felség különös megbizása nélkül elfoglalni, vagy azokba részben vagy egészen beavatkozni.

 

XXXVIII. törvénycikk

annak büntetése, ki az elfogott tolvajt és latrot szabadon ereszti

Továbbá, a ki tolvajt, latrot vagy bármely más nyilvános gonosztevőt elfogott és azt fogságából szándékosan el hagyja menni; az legyen köteles és tartozzék a vármegyei ispán részére annak a gonosztevőnek a diját, a sérelmesek részére pedig az okozott kárt megfizetni.

 

XXXIX. törvénycikk

a jobbágyok erőszakos és jogtalan elvitele, és hogy szabadságukban áll helyben maradni vagy elköltözni és annak büntetéséről a ki őket igaztalanul letartóztatja, hogy el ne költözzenek

Továbbá, mivel a jobbágyok vagy parasztok erőszakos és jogtalan elvitele miatt különféle zugolódások és különféle panaszok, különféle perpatvarok és egyenetlenségek is támadnak:

1. § Ezért megállapitottuk, hogy mindazokat a jobbágyokat, kiket egy év óta a jelen vizkereszt ünnepnapjáig bárki jogtalanul és az ország szokása ellenére elvitt, az ispán felszólitsára uraiknak vissza kell adni.

2. § A kik pedig nem adják vissza, azokat, legott a jobbágy dijában kell elmarasztalni, a melynek egyik felét az ispán a maga részére, másik felét pedig annak a részére köteles behajtani, a kié a jobbágy volt.

3. § És az ispánok ezt minden megyében és mindenkinek a fekvő jószágaiban puhatolják ki és hajtsák végre.

4. § Ezt pedig mindenekelőtt a királyi felség és a felséges királyasszony jószágaiban kell megkezdeni, azután pedig másoknak a jószágaiban.

5. § Jövőre pedig senki se merje másoknak (eltávozni kivánó) jobbágyait hatalmasul és az ország szokása ellenére, valamely kigondolt ármánynyal visszatartani, ugy hogy szegényeknek szabadságukban álljon akár helybenmaradni, akár eltávozni.

6. § Ha pedig valaki arról panaszolkodik, hogy az övéit hatalmasul és jogtalanul elvitték: akkor az illető vármegye ispánja a megválasztott királyi és más becsületes emberekkel vizsgálja meg a dolgot és ha a panaszt igaznak fogja találni, az elvitt jobbágyokat adassa vissza és az erőszakoskodó ellenében a föntebb emlitett büntetést hajtsa végre.

7. § A kik pedig jobbágyaikat gonoszlelkü zaklatással vagy valamely kigondolt szokatlan dologgal visszatartanák, például ha csak akkor vetnének ki rájuk adót, a mikor megtudták, hogy el akarnak távozni, vagy pedig már sok idővel azelőtt kivetették, de még be nem hajtották, leginkább azért, hogy azt mondhassák, hogy azok nekik még mindig le vannak kötelezve és ebből az okból őket visszatarthassák; azokat legott az előre bocsátott büntetésben, vagyis hat girában kell elmarasztalni, melyet az ispán rajtok azonnal és elengedhetetlenül megvenni tartozik.

8. § Ha valaki rendkivüli taksát akarna tőlük venni, ezt is hatvan nap alatt szedje be; különben azt a taksát azontul patvarosnak kell tekinteni.

 

XL. törvénycikk

a dézsma összeirásában és behajtásában az 1464. évi decretumban megszabott módot kell követni

Továbbá, ámbár a dézsmafizetésre nézve, tudniillik, hogy milyen módon és milyen rendben kellessék azt fizetni attól az időtől fogva, hogy a királyi felség, Isten rendeléséből a királyi méltóság polczára jutott minden országgyülésen, minden összejövetel alkalmával és általában az országlakosok minden gyülésében mindenkor tanácskoztunk és e részben igen sok törvény is készült; mindamellett annak olyan utját-módját még meg nem kaptuk, hogy a felek megelégedjenek és a panaszok megszünjenek;

1. § És ámbár épen ezért a jelen országgyülésen is, mind a királyi felség, mind az országlakosok sokat és hosszasan gondolkoztak e fölött; mégis jobb és megfelelőbb utat-módot nem tudnak kapni annál, a mely a királyi felség koronázásának idején lett kitalálva:

2. § Ebből az okból határoztuk és végeztük, hogy az ezután jövendő örök időkben a dézsmákat az emlitett koronázás idején tett rendelkezéshez képest kell fizetni és beszedni.

3. § Ezt mindazonáltal hozzátéve, hogy valahányszor azokat a dézsmálók valamely vármegyében be akarják szedni, kötelesek legyenek a püspök vagy káptalan költségére azok közül a nemesek közül, kiket a királyi felség majd minden megyében ki fog választani, egyet vagy kettőt magukkal vinni, a kik mindenek fölött arra ügyeljenek, hogy a dézsmákat mindenütt igazságosan és jó móddal fizessék.

4. § Továbbá, hogy a dézsmálóknak igazságtalan és fölösleges dézsmák kivetését meg ne engedjék.

5. § És ha e dézsmálók nem fognak nekik engedelmeskedni, kötelesek legyenek ezt a püspöknek vagy káptalannak megirni és őtet erről értesiteni.

6. § És ha ez nem gondol vele s a dolgot el nem igazitja; a királyi felségnek kell jelentést tenniök, a kinek kegyelménél és kegyességénél fogva, az országlakosok üdvös hasznára és nyugalmára, magára kell vennie azt a terhet, hogy ugy a püspök vagy káptalan, mint a dézsmálók részéről is, olyan, igazságot tegyen, a melylyel a vármegye jól és méltán megelégedhessék. Időközben azonban a dézsmaszedésnek szünetelnie kell és ennek alkalmából a püspöknek nem szabad egyházi tilalmat kibocsátania.

 

XLI. törvénycikk

a dézsmáló elégedjék meg a paraszt esküjével, ha nem elégszik meg, az asztagot, egy arany letétele mellett széthányhatja

Továbbá rendeltük (minthogy a néhai igen dicső Zsigmond császár ur is, mint tudva van, elrendelte volt), hogy a dézsmálóknak a dézsmafizetők esküjével meg kell elégedniök; és ha nem akarnak megelégedni, álljon szabad hatalmukban, az asztagot megvizsgálni.

1. § És ha többet találnak, mint a mennyit a paraszt mondott, a többletet vegyék el és ezen felől róják ki reá az igaz dézsmát, a melyet meg kell fizetnie.

2. § Ha pedig annyit találnak, a mennyit a paraszt mondott, tartozzanak a parasztnak, az asztag felforgatásával okozott kár fejében, nyomban egy aranyat fizetni.

3. § Melynek fizetését ha megtagadnák vagy elleneznék, legyen joga a parasztnak, a dézsmáló lovát szabadon elvenni.

4. § És hogy ezt annál könnyebben és kényelmesebben megtehesse, elrendeljük ezzel a törvénynyel, hogy mielőtt a dézsmálók az asztag megvizsgálásába bele fognak, lovaikról szálljanak le, és azokat a dézsmafizető paraszt házában vagy udvarában kössék ki.

 

XLII. törvénycikk

azokról az állatokról, melyekből az egri püspöki megyében tizedet szoktak venni

Továbbá, hogy az egri püspöki megyében a tized kirovás alá eső állatokat a parasztok csak szent Mihály napig legyenek kötelesek eltartani.

1. § És ha ezek az állatok azon az időn tul véletlenül tönkremennének, a parasztokat e miatt semmi módon sem kell terhelni, de mindamellett tartoznak megesküdni, hogy nem az ő hibájukból, sem csalárdságuk miatt, sem saját akaratukból nem mentek tönkre.

 

XLIII. törvénycikk

a földes urak a dézsmából a maguk részére semmit se bitoroljanak

Továbbá, vannak bizonyos megyékben olyanok, a kik egyes birtokaikon a dézsmálás idején egy csür buzát és gabonanemüt, ugyszintén egy pincze bort szoktak a maguk részére visszatartani és az ezekből járó dézsmákat maguk számára beszedni.

1. § És mivel ez a visszaélés kétségtelenül a szent királyok rendelése ellen kapott lábra, mert bizonyos, hogy ezek azt rendelték, hogy egyedül a falusbirák és ezek is csak a dézsma beszedése alkalmával reájok nehezedő munka, szolgálat és költség miatt legyenek mentesek.

2. § Ennélfogva határoztuk, hogy ez a visszaélés megszünjék és örök időkre eltörlöttnek tekintessék, ugy, hogy a földesurak részére dézsmálás alkalmával semmi csür és semmi pincze se maradjon.

3. § Az ellenkezők és a törvény áthágói ellenében pedig az ispán alkalmas kényszer eszközöket használjon, a ki, ha ebben lanyha lesz, vagy ezt megtenni egyenesen vonakodik e részben jelentést kell tennie a királyi felségnek, a ki aztán tartozzék őket rákényszeriteni.

 

XLIV. törvénycikk

hogy azokat a peresügyeket, melyeket a dézsmák dolgában némelyek a római curia előtt inditottak meg, vissza kell vonni

Továbbá végeztük, hogy azok az országlakosok, a kik, bármilyen rendüek és ranguak legyenek is, eddigelé a római curia előtt a dézsmák tárgyában, bármely személyekkel és bármely idő óta perlekedtek vagy még jelenleg is perlekednének, azokat a pereket szüntessék meg és tartozzanak azokat május hó első napjáig, tudniillik szent Fülöp és Jakab apostolok legközelebb következő napjáig visszavonni és ez országban a királyi felség törvényszékének elbirálása alá bocsátani.

1. § És ha valaki arra a határidőre visszavonni és a királyi felség előtt megjelenni elmulasztaná: ez, a megjelenő fél kérésére, tekintet nélkül amannak makacsságára vagy távollétére, köteles leszen az igazat eldönteni és az ügyet véglegesen befejezni és ugy a derékösszegre és kárra, mint a költségekre nézve is itéletet hozni és ezt, a jelen törvény erejénél fogva, annak rendje szerint végrehajtás alá bocsátani.

 

XLV. törvénycikk

dézsmák tárgyában vagy egyéb ügyekben senki se merjen a római curián pert inditani; és a dézsmapereket, midőn birtokjog forog kérdésben, a király intézze el

Továbbá rendeltük: hogy ennek utána egyáltalán senki se merjen az országlakosok közül akár dézsmák, akár bármely más dolgok iránt (a mint ez alább világosabban meg lesz mondva), az ugyancsak alább kijelentett büntetések alatt, az emlitett római curián, perlekedni.

1. § Ha pedig a főpap urak vagy más egyházi személyek bármely országlakosok ellen vagy viszont a dézsmák iránt, akár ezek behajtása tárgyában, akár a fölött is, vajjon kell-e részükre igazság szerint és teljes mértékben dézsmát fizetni, vagy bármely más módon, avagy akármely más dolgok iránt is pert kezdeni, vagy a megkezdettet folytatni akarnák, legyen szabad ezt megtenniök, de máshol sehol, mint a királyi felség előtt, a kinek elvállalt uralkodásának tiszténél fogva, a felhozottakhoz és bebizonyitottakhoz képest azt, a mi igazságos, mindenki részére, meg kell itélnie.

2. § Azt mindazonáltal határozottan kijelentvén, hogy a dézsmaügyekben mindenkor egyedül a királyi felségnek saját személyében szabad és lehet itélni, nem pedig az ország más biráinak.

 

XLVI. törvénycikk

hogy a király sulyos és felette nagy panaszra senki fekvő jószágait sem foglalhatja el és a főpapurak meg bárók tanácsa nélkül hütlenség vétkében senkit sem marasztalhat el

Továbbá, hogy a királyi felség egyszerü panaszra, bármily sulyos és nagy legyen is az, az országlakosok fekvő jószágait ne foglaltassa el.

1. § Hanem a panasz meghallgatása után irjon az ispánnak és az illető vármegye megválasztott nemeseinek és parancsolja meg nekik, hogy a panaszról tudomást szerezzenek és arról a király felségnek hű jelentést tegyenek.

2. § Ez pedig azoknak tanusága alapján fontolja meg, ismerje föl és határozza el, mit kellessék azokkal tenni? És hogy vajjon javaik elfoglalásával lakoljanak-e vagy más büntetést érdemelnek?

3. § Továbbá, hogy a királyi felségnek a bárók és főpapok tanácsa nélkül, senkit sem kell az országlakosok közül hütlenség vétkében vagy bünében elmarasztalnia.

 

XLVII. törvénycikk

miképen szabad valakinek a királyhoz hütleneket tizenkét napon át és nem tovább, váraiban és fekvőjószágaiban tartani, és azok büntetése, a kik ellenkezőt cselekszenek

Végeztük: hogy a királyhoz hütleneket senki se merje váraiba, erősségeibe, városaiba vagy egyéb jószágaiba befogadni és ott tartani s védelme alá venni.

1. § Mindazonáltal, ha a hütlenek közül valaki bizalomból valamelyik urhoz vagy barátjához menekülne, ennek szabad őt befogadni és tizenkét napon át (de nem tovább) büntelenül magánál és házánál tartani.

2. § És ha az illető a királyi felség elébe akarna menni, akár azért, hogy kegyelmet nyerjen, akár azért, hogy engedelmességének bizonyságát adja vagy hogy ártatlanságát tisztázza, álljon szabadságában a befogadónak őtet, ha akarja, a királyi felség szabad menedéklevele alatt (melyet a jelen törvény erejénél fogva ezennel minden ilyen hütlen részére megadottnak és engedélyezettnek kell tekinteni) a királyi felséghez, bárhol legyen is ez, magával vinni vagy levelével és embereivel oda el is küldeni, és érette esedezni, megkegyelmezése érdekében fáradni s közbenjárni.

3. § Mindazonáltal, ha a királyi felségtől a kegyelem nem volt kieszközölhető és megnyerhető, semmiképen se merje őt ujból a maga váraiba, erősségeibe, városaiba, mezővárosaiba vagy más birtokaiba és fekvő jószágaiba befogadni és bebocsátani.

4. § A kik pedig netalán másként mernének cselekedni, azoknak az a vára, erőssége, városa, mezővárosa, faluja vagy birtoka, a melybe tudniillik az ilyen hütlent befogadnák, legott a királyi fiscusra háromoljék és azt azonnal ráháramlottnak kell tartani.

5. § A melyről a királyi felség, a jelen határozat erejénél fogva, tetszése szerint szabadon rendelkezhessék.

 

XLVIII. törvénycikk

az ispánoknak minden gonosztevőt bárhol, bárki fekvő jószágain el szabad fogniok; és hogy az ellenszegülők annak a birtoknak az elvesztésével bünhődnek, a hol a gonosztevőket megkapják

Továbbá, ha valakinek fekvő jószágain tolvajok, latrok, gyilkosok, gyujtogatók és pénzek avagy levelek vagy akár mások kézirásának hamisitói tartózkodnának és e fekvő jószágok urai azokat az ispán felszólitására jószágaikból ki nem üznék, az ispán tartozzék azok elfogása végett rájok küldeni.

1. § És ha a parasztok, vagy azoknak a birtokoknak a lakosai, a melyeken azok tartózkodnak az ispán emberei ellen fölkelnének és nekik ellentállnának, hogy azokat el ne foghassák; az ispán a birtokot azonnal ne foglalja el, hanem tartozzék másodszor nagyobb erővel és nagyobb hatalommal ráküldeni és mind az emlitett gonosztevőkel, mind pedig azokat a parasztokat is elfogatni.

2. § A mikor is, ha az illető birtok urának a tisztei a parasztokkal együtt vagy akár külön, más büntársakkal fölkelnének és nem hagynák azokat elfogni, azonban megigérik, hogy őket a törvényszéken az ispán előtt törvénybe fogják állatni, az ispán embereinek engedelmeskedniök kell és meg kell elégedniök. És ebben az esetben az ispán a birtokot ne foglalja el.

3. § Ellenben, ha azokat sem elfogni nem hagyják, sem, a mint emlitve volt, meg nem igérik, hogy törvény elébe állatják, köteles és tartozik azt a birtokot mindaddig elfoglalni, mig a királyi felség meg nem kegyelmez.

4. § Ha pedig ebben az esetben, az illető földesur az ispán vagy ennek emberei ellen személyesen kelne föl és állana ellent, hogy a mondott gonosztevőket vagy azokat a lázadó parasztokat se lehessen elfogni és azt a mint előre volt bocsátva, meg nem igérné, hogy őket a törvényszéken elő fogja állatni, vagy ha megigérné és meg nem tenné, az a birtok, a melyen ez meg fog történni, szálljon örök időkre a királyi fiscusra és azt a jelen törvény erejénél fogva azonnal reá háromlottnak kell tekinteni, a melyet a királyi felség szabadon vagy a maga számára tarthat meg vagy másoknak is adományozhat.

 

XLIX. törvénycikk

a király az urak és nemesek ama fekvő jószágait és birtokait, a melyekben bármilyen aranyérczek találhatók, méltó és egyenértékü kárpótlás nélkül el ne vegye, hanem elégedjék meg a bányajövedelemmel

Továbbá, ha idők multán a nemesek vagy más birtokos emberek birtokain arany és ezüst érczeket, só vagy más aknákat találnának, ezeket a királyi felség kellő és megfelelő kárpótlás nélkül el ne vegye.

1. § Hanem ha azokat ő felsége meg akarná szerezni, az illető birtokokért, a melyekben ezek az ásványok léteznek, másokat kell adnia, a melyek épen olyan hasznot és jövedelmet hajtanak.

2. § Különben csak a királyi haszonvételt, vagyis a fiscusra tartozó bányajövedelmet szedesse, magokat a birtokokat pedig hagyja összes haszonvételeikkel, jövedelmeikkel és jogaikkal az illető nemesek békés birtokában.

 

L. törvénycikk

Szlavonország Zagoria vármegyéjének biráskodása szünjék meg; és a felebbezés a bánhoz menjen

Továbbá végeztük, hogy Zagoria ispánjainak törvényszéke és biráskodása, melyet eddig Varasdon szoktak tartani, szünjék meg, és azt ennekutána soha semmi időben sem kell megtartani.

1. § És hogy az abból a megyéből való peres felek ügyeiket Szlavonia bánjainak törvényszéke vagy birósága elébe kötelesek és tartoznak vinni.

 

LI. törvénycikk

a szántszándékos gyilkosokat királyi kegyelem nélkül ki kell végezni, a kiket is, bárhol legyenek, el szabad fogni és hogy azokat senki se merje megvédeni

Továbbá, a mely emberek, eltökélt szándékkal követnek el emberölést, azokat, bármilyen rendüek és kiváló állásuak legyenek, minden váltságdij mellőzésével, ki kell végezni, és ha az ilyen emberek szökésben keresnének menedéket, bárhol és bármikor kézre kerülnek, ugyanabba a büntetésbe essenek; azonban megtartván a törvény rendét.

1. § És annak a vármegyének az ispánja vagy alispánjai és szolgabirái, a hol az ilyen gyilkos kézrekerül, kötelesek legyenek és tartozzanak az igazságot az ország szokásához képest kiszolgáltatni.

2. § És az ilyeneket, a hütlenekre és más gonosztevőkre nézve föntebb kimondott büntetés alatt, senki se merje a maga váraiba és házaiba fogadni és bebocsátani.

3. § Ha pedig az emberölés nem előre eltökélt gonosz szándékkal és nem elhatározott akarattal, hanem véletlenül vagy másképen váratlanul történt, az emberölőnek legyen joga a megöltnek rokonaival szabadon egyezkedni.

 

LII. törvénycikk

miképen kell a feleken (akár az ország rendes birái előtt, akár a megyei székeken itélték legyen el) a birságokat megvenni

Továbbá végeztük, hogy ha a peres felek valamelyikét akár a nádor vagy országbiró, akár a többi rendes egyházi és világi birák előtt a nyolczados törvényszékek idején birságokban vagy törvénykezési terhekben marasztalnák, a biró kényszeritse arra, hogy az ilyen terheket vagy birságokat a per befejeztével azonnal megfizesse.

1. § És ha a per végitélettel el lesz döntve, az elmarasztaltnak javaiból először az ellenfelet köteles az ő részére nézve kielégiteni, és azután szabadságában ált a maga birói részébe eső hányadot (a mint eddig is szokásban volt) beszedni.

2. § Hasonlóképen azok is, kiket a törvényszéken a vármegyei ispánok előtt marasztalnak el valamely teherben, kötelesek azt, előzetesen történt megintés után tizenöt nap alatt megfizetni.

3. § És ha nem tudnák vagy egyenesen nem akarnák megtenni, szabadságukban áll azoknak annyi jószágát és birtokát megszállni, a mennyi a teherrel vagy a birsággal fölér.

 

LIII. törvénycikk

ha az, kit az alispánok törvényesen elmarasztaltak, a pert a királyi curiához felebbezi, azt az elmarasztalt felet, az ügy helybenhagyása esetében kétszeres birságban kell elmarasztalni

Továbbá, mivel némelyek a bánok, vajdák, ispánok és helyetteseik, valamint más rendes birák törvényszékétől és biróságától a jelentéktelen ügyeket is fel szokták vinni a királyi curiába, hogy tudniillik ellenfelüket hosszasabb és terhesebb perekkel, fáradtsággal, költséggel, jogtalansággal és kártétellel zaklathassák és ekként is terhelhessék;

1. § Ennélfogva az országlakosok és kiváltképen az elnyomottak és szegények nyugalmára és megkönnyebbülésére, a főpap urak, bárók és többi országlakosok közös tanácsával, akaratával és hozzájárulásával határoztuk és rendeltük; hogy ha ezután valaki valamely ügyet bármely birótól a királyi felség curiájába felebbez, és ott az előbb hozott itéletet jóváhagyják, legott kétszeres birságban kell őt elmarasztalni, s melyben a felebbezés miatt tekintendő elmarasztaltnak; és ezt az ő rendes birája azonnal elengedhetetlenül hajtsa be.

 

LIV. törvénycikk

a birákat és itélőmestereket senki se merje becstelenséggel illetni; és az arra szabandó forbátbüntetésről, a ki ezt vakmerően megtenné

Továbbá a perekben és a biróságok előtt elbukott felek biráikat néha rágalmazni, kisebbiteni és igaztalanul gyalázni szokták, mintha ezek nem szolgáltattak volna nekik igazságot; a kiknek igazságtalan és kárhozatos kiabálása miatt többnyire igen sok botrány és másféle bajok támadnak;

1. § Ennél fogva, hogy ezek nyelvére féket rakjunk, mindnyájunk közös szavazatával végeztük, hogy egyáltalán senki se merje az itélőmestereket becsmérelni vagy igazságtalanul ócsárolni, hanem ha valaki azt hinné, hogy igazságtalan itéletet kapott, annak tőlük és biróságuktól illedelemmel, becsülettel és tisztelettel a királyi felséghez, a nádorhoz vagy az országbiróhoz, avagy a nádor és országbiró helyetteseihez kell felebbeznie.

2. § Hogy ha valaki az előbb mondottakat nem átalná megtenni és nyelvét meg nem fékezné és a becstelenséget, a melylyel az itélőmestereket vagy azok valamelyikét illette, be nem bizonyithatná, akkor a jelen törvény erejénél fogva épen abban a büntetésben marasztalják el, a melyben az itélőmestereket kell vala elmarasztalni, ha az ellenök vagy valamelyikük ellen felhozottakat be lehetne bizonyitani.

 

 

LV. törvénycikk

a főbenjáró itéletben marasztaltat birája azonnal fogja el és egyezkedés végett három napig tartsa fogva; az egyezkedés nem sikerültével harmadnap szolgáltassa ki az ellenfélnek

Ezenkivül rendeltük, a mint a néhai igen dicső Lajos király ur is elrendelte volt: hogy ha valamely nemest a törvény rendje szerint a nádor, vagy az országbiró vagy akármely más biró előtt akár a párbajban való elbukás, hatalmaskodásos tényében, akár patvarkodás, vagy hamis okiratok használása és felmutatása, vagy főbenjáró itélet büntetésében vagy bármely más dologban elmarasztaltak, a perbirája köteles legyen az ilyen elmarasztaltat elfogni és megbékélés és egyezkedés czéljából három napig letartóztatni.

1. § És ha ki nem egyezhetnének, akkor az ország szokásához képest, szolgáltassa ki ellenfele kezéhez, hogy rajta a törvényesen megállapitott és méltó büntetést végrehajtsa.

2. § És ha ez az olyan elmarasztalt ellenében a halálos vagy más büntetést, a melyet, mint emlitettük, a törvény megállapitott, végrehajtja, a biróval és az ellenféllel szemben minden pénz vagy teherfizetés nélkül, mentesnek tekintendő.

3. § És hogy ennek az elmarasztaltnak és elitéltnek fiait, fivéreit, atyafiait, nővéreit, feleségét és vérrokonait az ő büneért nem kell megbüntetni, ugy hogy a biró sem annak a saját birtokait és részeit, sem egyéb javait (kivéve egyedül azokat a dolgokat, a melyeket elfogatása idején nála találnak) el ne vegye: hanem ezek egyáltalában fiaira és örököseire vagy nemzetségére szálljanak, a kik mind eme javakban, birtokokban, uradalmakban és birtokjogokban sértetlenül, szabadon és nyugodtan benn maradjanak.

4. § Hozzátévén azt: hogy ha az emlitett módon elitélt és elmarasztalt, az ő ellenfelével bármiképen kiegyezhetik, ezt mindenkor szabadon megtehesse; és a birónak ezért az egyességért sem az elmarasztalttól, sem ellenfelétől épenséggel semmi birságot vagy másféle fizetést sem szabad vennie és követelnie; hanem az egyességet és békét szabadon és egyáltalán minden fizetés nélkül köthessék meg.

 

LVI. törvénycikk

az apát fiáért, és viszont a fiut apjáért nem kell elmarasztalni

Továbbá, hogy a fiut atyjának büneiért és vétkeiért, és viszont, sem személyében, sem birtokaira vagy egyéb dolgaira nézve nem kell elmarasztalni vagy másképen megröviditeni.

 

LVII. törvénycikk

a püspökök, káptalanok, apátok, prépostok és egyházi személyek birtokjogok szerzésében és megtartásában, régi szokásnál fogva ne tanuvallató levelekkel, hanem csak kiváltságlevelekkel és okiratokkal járhassanak el

Továbbá, hogy a püspökök, káptalanok, apátok, conventek, prépostok és a többi birtokos egyházak a nemesek és egyházak közt birtokszerzést illető három tanuvallató levéllel, ha csak a királyi felség a dolgot tetszése szerint kirendelt megbizható férfiak utján meg nem vizsgáltatja és magát nem tájékoztatja, birtokokat se ne szerezhessenek, se meg ne tarthassanak, hanem csak a királyi felségnek vagy az ő felségét helyettesitő biráknak kiváltságleveleivel.

1. § A mint mindez tudvalevőleg, a néhai igen dicső Lajos király úr idejében, volt elrendelve és megtartva.

 

LVIII. törvénycikk

a széksértőket huszonöt girában kell marasztalni

Ezenfelül rendeltük, a minthogy ez az igen dicső Zsigmond császár úr törvényében is benne van, hogy a széksértőket legott elengedhetetlenül behajtandó huszonöt gira birságban kell elmarasztalni és ennyivel büntetni.

 

LIX. törvénycikk

a szent jóbi és a kisebb conventek többé leveleket ne adjanak ki

Továbbá, hogy a kisebb conventek, és különösen a szent jóbi convent, tartózkodjanak jövőre a levelek kiadásától, és ezeknek semmi erejük se legyen.

 

LX. törvénycikk

hogy az egyes megyék élére ispánokat kell tenni, és hogy ezek az ispánok ugyanabból a megyéből kötelesek maguknak tekintélyes férfiakat alispánokul kiválasztani; és azok esküjéről

Továbbá rendeltük, hogy a királyi felségnek az ő főpapjai és bárói tanácsával és akaratával mindenik megyében valamely bárót vagy más jeles és jómódu birtokos embert, a ki tudniillik megfelelőnek és alkalmasnak látszik, kell megyei ispánná kineveznie.

1. § És ilyen alispánul vagy alispánokul az illető megyéből és nem másunnan köteles valamely jeles férfiut kiválasztani.

2. § A kik mindnyájan az irott esküminta szerint esküt tartoznak tenni; az ispán a királyi felség előtt az alispánok pedig magának a vármegyének szine előtt.

 

LXI. törvénycikk

azoknak a katonáknak a büntetése, a kik az egyházakat megtámadják és tönkre teszik

Továbbá, gyakran megszokott történni, hogy a katonák átvonulásuk közben, félretéve az Isten és az emberek félelmét, az egyházakat a jobbágyok részéről ott biztonság végett elhelyezett eleség vagy élelmi szerek és egyéb dolgok miatt, megtámadják, és onnan nemcsak a szükséges élelmi szereket, hanem azoknak a jobbágyoknak egyéb javait is mind elragadják és ott más szörnyű és kimondani is borzasztó dolgokat büntetlenül követnek el:

1. § Miért is vakmerőségük és átkozott szemtelenségük megzabolázására határoztuk: hogy ennekutána az egyházak ajtait betörni vagy az egyházakat egyébként megszentségteleniteni, avagy onnan élelmi szereket vagy más valamit erőszakosan elvenni egyáltalán senki se merészeljen, legyen az bár lovas vagy gyalogos s utazzék bár a hadsereggel, vagy akárhogyan másképen.

2. § Ha pedig jövőre az ellen vétenének, akkor, ha az ilyen csapatok kapitánya nemes ember, ez mind birtokjogait, mind egyéb mindenféle javait is veszitse, a melyek a királyi fiscusra háromoljanak és legott reá háromlottaknak tartandók.

3. § Ha pedig az ilyen törvényáthágók nem nemesek, azokat el kell égetni.

4. § Ezt a végrehajtást pedig a hadsereg főkapitánya tartozik foganatositani; és ha ezt elmulasztaná, vagy talán ezt a törvényt ő maga szegné meg, akkor a királyi felség, miután őt erről értesitették, tartozik kegyelménél és igazságszereteténél, valamint veleszületett kegyességénél fogva a végrehajtás foganatositását elrendelni.

5. § És ha e csapatok a királyi felségéi, akkor engesztelje ki az egyházat; ha pedig másokéi, ezt a kiengesztelést azok eszközöljék, a kikéi azok a csapatok.

6. § Ezt hozzátéve, hogy ha a katonák az élelmi szerekben szükséget szenvednek, a helység plébánosa, vagy birája vagy elöljárója tartozzék az egyházat megnyitni és a csapatoknak annak jelenlétében, a kit e csapatok kapitánya arra kirendel, az egyházból igaz, méltó és illő áron és fizetésért élelmi szereket adni.

 

LXII. törvénycikk

azoknak a katonáknak a büntetése, a kik a nemesek házaiba szállnak vagy az oda beszállított élelmiszereket erőszakosan elviszik

Továbbá, hogy az ilyen hadcsapatok, átvonulásuk alkalmával sehol se merjenek a nemesek házaiba szállni, sem a nemesek házaiból és udvaraiból a jobbágyok és parasztok dolgait és javait erőszakosan elvinni és elhurczolni.

1. § E törvény áthágói pedig legott ugyanabba a büntetésbe essenek, mint az egyházak megszentségtelenitői.

 

LXIII. törvénycikk

a főesperesek és esperesek vagy a plébánusok, javadalmaik vesztésének büntetése alatt, a megölt emberek eltemetéseért semmit se merjenek követelni

Továbbá, mivel tudomásunk van arról, hogy a főesperesek és esperesek meg plébánosok, meg nem elégedvén törvényes és igaz jövedelmeikkel, telhetetlenségükben bizonyos átkos, ez országon kivül hallatlan rossz szokást hoztak be, különösen pedig Somogy megyében, azt tudniillik, hogy a midőn valakit bármi módon meg találnak ölni, annak az egyházban vagy czinteremben való eltemetését is mindaddig megtagadják, a mig részükre minden temetkezési és egyéb dijakon felül, a melyek ilyenkor a helységek szokásához és különféleségéhez képest divnak, még egy ezüst girát vagy négy aranyat nem fizetnek; és mivel ez nemcsak visszaélésnek és gonosz szokásnak, hanem méltán bizonyos szentségtörésnek és a simonia-vétség egy nemének tekinthető:

1. § Ennél fogva végeztük a jelen decretummal: hogy ennek utána jövendőre minden ilyen fajta dijnak a szedése mindenütt és nevezetesen az emlitett Somogy vármegyében abba maradjon és örökre megszünjék és a fő s alesperesek meg plébánosok és helyetteseik közül senki se merjen, javadalomvesztés büntetése alatt, ilyent kicsikarni.

2. § A mint hogy ezt az emlitett Somogy vármegyében a néhai igen dicső Károly urnak, Magyarország stb. királyának idejében is, ugyan ezen király urnak kérelmére és sürgetésére, apostoli bullák megsemmisitették és eltörölték, a mi ezekből, az országlakosok jelen gyülésében nyilván fölolvasott bullákból világosan kitünik.

 

LXIV. törvénycikk

a főpapok és bárók meg az összes nemesek tartoznak fekvő jószágaik után a vármegye pénztárába adózni, valamikor a vármegye közös szükségeire költségek kellenek; a vonakodókat az ispán a szokott birság felvételével kényszeritse az adózásra. Mindazonáltal az urak nem adóznak akkor, a midőn országgyülésre kell menniök

Továbbá, mivel a nemesek közönsége a vármegyékből néha az egész vármegye dolgaiban, néha a királyi felség parancsára gyakran szokott a királyi felséghez követeket és választott nemeseket küldeni, akadnak pedig igy az egyházi, mint a világi urak, szintúgy a nemesek, apátok, prépostok, káptalanok és conventek közül olyanok, a kik fekvő jószágaik után ezeknek a követeknek és választottaknak a részére, mások módjára, költséget adni vonakodnak, és magukat az efféle költségekre való adózás alól teljesen kivonják, a miáltal tudnivalóképen a nemesek közönségére és különösen a szegényebb sorsuakra nem csekély jogtalanság háramlik.

1. § Ezért a jelen decretummal határoztuk, hogy jövőre az összes birtokos emberek, együtt és egyenkint, bármely rendüek és állásuak is, és bármely vármegyében lakjanak, kötelesek legyenek és tartozzanak a közönség részéről elhatározandó költségeket, fekvő jószágaikból és birtokaikból az ezekhez arányitott részben és mennyiségben a megye pénztárába mindenkor megfizetni és megfizettetni.

2. § Kivéve azonban azokat a főpap urakat, bárókat és egyéb birtokosokat, a kiket a királyi felség országgyülés alkalmával levelével névszerint és személyesen meg fog hivni; de különben, tudniillik midőn a vármegye dolga forog kérdésben, mindenki tartozzék adót fizetni.

3. § Az ellenszegülőket pedig az illető vármegye ispánja, az ilyen esetben szokásos birságokkal, vagyis három könnyü márka teherrel is, legyen köteles és tartozzék arra rákényszeriteni.

 

LXV. törvénycikk

a fegyvereket nem szabad a vármegye székére bevinni, hanem a szállásokon kell hagyni; és annak a nemesnek meg parasztnak a büntetése, a ki másképen cselekszik

Továbbá mivel a peres felek és némely más emberek, kik a törvényszékre mennek, fegyveres cselédekkel és jobbágyokkal, még pedig azoknak lehető legnagyobb számával szoktak minden megyében a nemesek törvényszékére bemenni és a többieket fegyverekkel vagy az emberek sokaságával megrémiteni:

1. § Ennélfogva részint azért, hogy jövőre az ilyen törvényszékre mindenki nyugodtan, szabadon és minden félelem és veszély gyanitása nélkül bemehessen és tisztességesen, békésen és egészen akadálytalanul ott maradhasson; részint meg azért, nehogy a törvények és jogok a fegyverek közt elnémulni látszassanak, határoztuk, hogy ugy a nemeseknek, mint azok cselédeinek és jobbágyainak is, a midőn a törvényszékre akarnak belépni, mindennemü fegyvereiket le kell tenniök és a törvényszékre fegyvertelenül kell belépniök, hogy tudják, hogy ott nem fegyverrel, hanem joggal kell küzdeni.

2. § A kik pedig e törvényt áthágják, ha nem nemesek, fegyvereiket az ispán vegye el és ezenfelül zárja őket kalodába és két napon s ugyan annyi éjen át étlen és szomjan tartsa ott.

3. § Ha pedig nemesek volnának, azoknak fegyverét hasonlóképen vegye el és ezenfelül rajtok egy nehéz girát vegyen fel.

 

LXVI. törvénycikk

a ki korcsmába akar menni, a fegyverét tegye le

Továbbá, mivel a sokadalmak és heti vásárok alkalmával, azonkivül a korcsmákban igen sok emberölés, sebesités, verekedés, továbbá sok veszekedés és végtelen számu másféle gonosztettek szoktak előfordulni, mert hát a vak szenvedély mindenütt fegyvert kovácsol;

1. § Ennélfogva, hogy az ilyennemü gonosz bajoknak is kellő gondossággal elejét vegyük, hasonlóképen határoztuk, hogy mindazok, kik sokadalmakra, vásárokra és korcsmákba mennek, bármily rendüek legyenek, minden fegyverüket tegyék le szállásaikon, és ugyancsak a fentebbi büntetés alatt, fegyver nélkül induljanak adni-venni és inni; s igy tartózkodjanak és mulassanak ottan.

 

LXVII. törvénycikk

a ki végrehajtás alkalmával az ispán vagy alispán és a szolgabirák ellen támadt és erőszakot használ, hütlenség vétkébe essék

Mivel a fentebbi czikkelyekből világosan kitünik, milyen sok a teendője a vármegye ispánjának az igazság végrehajtásában; azért tehát, hogy tisztében kellő módon és minden akadály nélkül járhasson el, határoztuk és végeztük:

1. § Hogy a kik az ilyen végrehajtások alkalmával az ispán vagy alispán ellen támadnak és ellene erőszakoskodni mernek és ekképen meggátolják abban, hogy az igazságot, melyet végre kell hajtania, végrehajthassa: azok (mindazáltal kideritve előbb a tiszta valóságot) hütlenség vétkének büntetésével lakoljanak.

2. § Ha pedig szolgák vagy parasztok teszik azt: uraik őket huszonöt gira büntetés alatt az ispán kezéhez tartoznak adni és szolgáltatni, hogy érdemlett büntetéseiket elvegyék; és ezenfelül az ország szokásához képest kötelesek és tartoznak magukat ártalmatlanságukra nézve, hogy tudniillik ez nem az ő akaratukból és meghagyásukból történt tisztázni.

3. § Ha pedig a szolgák vagy parasztok a büntény elkövetése után megszöktek, az alispán a rajta esett sérelem miatt nyomozza őket és uraik nem kevésbé tartozzanak magukat, mint emlitve volt, ártatlanságukra nézve tisztázni.

 

LXVIII. törvénycikk

hogy kik az ország rendes birái és hogy a törvényszékre hivatlanul senki sem mehet be

Továbbá mivel a rendes birákat gyakran szokták emliteni, és igen sokan kételkednek az iránt, hogy kik ezek a birák és kiket kell alattuk érteni?

1. § Ennélfogva határozottan kijelentjük e helyütt, hogy a rendes birák: elsősorban a nádor, azután az országbiró, és azután a titkos kanczellár, ha jelen van, különben a helytartó, vagyis, a kinél az idő szerint a királyi felség birói pecsétje vagyon.

2. § Ezeket pedig azért nevezik rendes biráknak, mivel bármely ügyben itélhetnek és a törvényszékre egyedül ők meg helyetteseik mehetnek be hivatlanul, és hivhatnak be másokat is, ha valakit bizonyságra vagy más dolog miatt be akarnak hivni.

3. § Az alább következők pedig, tudniillik a tárnokmester, a főseneschal, Dalmáczia, Horvátország és Szlavonia bánja és az erdélyi vajda nem számitanak a rendes birák közé és ennélfogva nem kell nekik s nem tartoznak a királyi felség törvényszékére hivatlanul bemenni.

4. § Mindamellett azonban, mivel felesketett birák és tisztek, ha valamikor önszántukból be akarnának menni, akár jelen van a királyi felség, akár nincs, mindenkor be kell őket bocsátani és részökre tisztességes helyet engedni.

5. § A kiknek itélőmestereit és birói helyetteseit is hasonlóképen be kell ereszteni.

6. § De az emlitett három rendes birói engedélye és beleegyezése nélkül a törvényszékre senkit sem hivhatnak.

7. § Határozottan kijelentvén azt, hogy az előbb megnevezett rendes birák e többiek nélkül, a királyi felség távollétében és mindenben szabadon itélhetnek.

8. § Hogy pedig a törvényszékeket tisztességgel, méltósággal és komolysággal, tudniillik minden lárma, zaj, zürzavar nélkül és háboritatlanul lehessen megtartani, határoztuk: hogy a törvényszék épületének ajtai mindenkor nyitva álljanak és hivatlanul senki se merjen belépni.

9. § Különben, a ki ezt áthágja, az e részben más alkalommal megállapitott büntetéssel, vagyis száz arannyal bünhődjék, a melyért őt azonnal el kell fogni és annak megtéritéséig csonka toronyban kell tartani.

 

LXIX. törvénycikk

egy ügyvéd legfölebb tizennégy személy ügyeit védelmezze

Továbbá, mivel szokása az ügyvédeknek, hogy nyereségvágyból mentül több személynek az ügyeit elvállalják és azok védelmében meglehetősen hanyagul járnak el, és ha megbizóikat egyszer-másszor birságban marasztalják, ebből semmit sem csinálnak.

1. § És ez leginkább onnan van: mivel az ilyen birságokat, régi szokásnál fogva, csakis köztörvényszékek tartása alkalmával szokták behajtani; minthogy azonban ezek a köztörvényszékek, mint föntebb érintettük, el lettek törölve, és jövőre soha sem lesznek megtartandók:

2. § Ennélfogva rendeltük, hogy ennekutána egy ügyvéd se merje tizennégy személynél többnek az ügyeit elvállalni és vinni.

3. § A mikor pedig birságokban fogják elmarasztalni, ezek iránt az ő felének fekvőjószágaiból és birtokaiból mind a birónak, mind az ellenfélnek részére nézve a per befejezése és az ügy eldöntése után azonnal eleget kell tenni.

 

LXX. törvénycikk

a már meginditott pereket szokott folyamatuk szerint kell megvitatni

Továbbá, hogy mindazokat a pereket és vitákat, melyeket bármely dologra és ügyre nézve eddig már megkezdettek, ugyanazon törvényes rend és eljárás szerint kell folytatni, elintézni és befejezni, a mint eddigelé szokásban volt; úgy tekintvén tudniillik a fentebb megirt czikkelyeket, mint a melyek egyedül a jövendő s nem az elmult dolgokra nézve lettek alkotva.

 

LXXI. törvénycikk

a kik azt állitják, hogy kíváltságleveleik elvesztek, a hatvan éven belül történt dolgot nemesek tanuvallomásával bizonyitsák

Továbbá határoztuk: hogy ha bármely állásu személyek, tudniillik akár egyháziak, akár világiak azt hoznák fel, hogy kiváltságleveleiket a törökök, csehek, lengyelek, németek vagy bármely más ellenség vagy vetélytársak elvitték, vagy hogy azok a kiváltságlevelek elégtek és elvesztek; vagy pedig ha az egyháziak közül valaki azt állitaná, hogy egyházuk soká világi kézen volt, a mint ez néha megtörtént, és a világiak ezt ugyanakkor jogaitól és kiváltságleveleitől megfosztották vagy ezeket különben elsikkasztották: akkor ha az ilyenek a királyi felségnek irott parancsára és más rendes birák megkeresésére annak a vármegyének a nemeseivel, a hol azok a fekvő jószágok vannak, a melyekre vonatkozó jogaikat és kiváltságleveleiket elveszetteknek állitják, hatvan éven belül történt dolgokra nézve azok megtörténtét bebizonyithatják, ezt a bizonyitást s a nemeseknek tanuvallomását mindenkor és minden biróság előtt eredeti és derék privilegium erejünek kell venni és beszámitani.

 

LXXII. törvénycikk

a világi személyeket egyháziak ellenében a biróság előtt egyenlő birságban kell marasztalni

Továbbá, hogy a világi személyeket egyháziak ellenében a biróság előtt nem szabad nagyobb birságban marasztalni, mint a mekkorában az egyháziakat világiak ellenében marasztalnák.

 

LXXIII. törvénycikk

az ország rendes birái és helyetteseik, ugyszintén az ispánok, alispánok, itélőmesterek, táblabirák és mások, a kik az országban biráskodnak, a maguk helyén esküt tegyenek

Továbbá rendeltük: hogy minden aggodalmas gyanu, a mely az ország birái és igazságszolgáltatói, továbbá az ispánok, alispánok, szolgabirák, valamint a választott nemesek és a többi tisztek ellen, ezeknek kedvezése vagy gyülölsége miatt támadhatna, mindenki szivétől távol maradjon, a néhai igen dicső Zsigmond császár úr törvénye megállapitotta és elrendelte:

1. § Hogy ennek az országnak összes birái és igazságszolgáltatói, úgy az egyháziak mint a világiak, a kiket tudniillik nádorrá, országbirává, tárnokmesterré, kanczellárrá vagy alkanczellárrá, a most nevezett birák itélőmestereivé vagy helyetteseivé, valamint törvényszéki biráivá, Szlavonia bánjává, erdélyi vajdává és bármely megye ispánjává s szolgabiráivá fognak megválasztani és megtenni, úgyszintén ezeknek a helyettesei, és a helyükbe kirendeltek, e tisztségükbe való beiktatásuk alkalmával, a jövendő örök időkben, a hűség megtartására és igazság kiszolgáltatására nézve királyi felségünk szine előtt, becsületes esküt kötelesek tenni.

2. § Az alispánok és szolgabirák azonban ezt az esküt vármegyéjük előtt tartoznak letenni.

Esküminta

Az esküminta pedig következőképen hangzik:

Én N. esküszöm az élő Istenre és az Isten szent anyjára, szüz Máriára és minden szentekre és az Isten kiválasztottjaira, hogy minden előttem perlekedőnek és minden ügyben, mely tisztemhez tartozik, minden személynek, tudniillik gazdagnak és szegénynek megválogatása nélkül, kérést, jutalmat, kedvezést, félelmet, gyülölséget, szeretetet és barátságot távoltartva és félretéve, tehetségemhez képest minden dologban igaz és való törvényt és igazságot fogok tenni s végrehajtást eszközölni, a mint azt Isten és ez ő igazsága szerint megtenni kötelességemnek ismerendem. Isten engem ugy segéljen és minden szentjei.

 

 

 

LXXIV. törvénycikk

a levelek dija a káptalanokban és conventekben

Továbbá, nehogy a káptalani és conventi levelek megváltása, valamint azoknak az utazásoknak és munkának megfizetése körül, melyeket a káptalanok és konventek bizonyságainak a végrehajtások alkalmával kell tenniök, egyenetlenség találjon támadni, végeztük:

1. § Hogy e részben azt a dijszabást kell megtartani, mely a néhai igen dicső Zsigmond császár ur idejében készült és a melyet utóbb a királyi felség szerencsés megkoronáztatása alkalmával megerősitett.

2. § Akképen tudniillik, hogy az első, második és harmadik perbehivó levélért ennek váltságdija fejében minden hiteles helyen, ugy a káptalanokban mint a conventekben, azok jegyzőjével és iródiákjaival együtt, egyenkint huszonnégy dénárt kell venni vagy fizetni, melyekből száz teszen egy aranyat.

3. § Továbbá elhalasztó levélért tizennégy dénárt.

4. § Továbbá minden eltiltó, tiltakozó és más hasonló levelekért, ha nyilt levél alakjában kelnek, huszonnégy dinárt, de ha zárt alakban, akkor tizenkét dénárt.

5. § Továbbá minden egyes kiváltságlevél alakjában kelt bevalló levélért száz dénárt; ha azonban nyilt levél alakjában készültek, huszonnégy dénárt: ha pedig zárt alakban, akkor tizenkét dénárt.

6. § Továbbá minden, akár nyilt, akár zárt tanuvallató levélért huszonnégy dénárt.

7. § Továbbá a levéltárból kikeresett régi levél párjától a levéltári őrnek vagy a levél kikeresőjének egymagára száz dénárt és a kikeresett levél kiváltása fejében, ha nem volt rajta sok irás és nyilt alakban készült, huszonnégy dénárt; ha pedig nagy irásmunkával járt és kiváltságlevél alakjában készült volt, száz dénárt.

8. § Továbbá az egyszerü átirásokért vagy átirt levelekért, melyek nyilt alakban keltek, ha az irás munkája nem volt nagy, huszonnégy dénárt; de ha a levél terjedelmes volt, vagy kiváltságlevél alakjában készült, száz dénárt.

9. § Továbbá iktató levélért, ha az iktatás alkalmával ellentmondás történt, huszonnégy dénárt. Örökerejű iktatólevélért pedig, a mikor ellentmondás nem történt, a levélváltságot a birtok mennyiségéhez és a telkek számához képest a következő mód szerint kell venni, tudniillik: egy, két vagy három, vagy négy telek után, egészben véve száz dénárt, négy telken felül tizig, mindenik telek után harmincznégy dénárt; ha pedig a telkek száma tizen felül volt, huszig, mindenik telek után huszonnégy dénárt; midőn pedig azok száma a huszat meghaladta, egészen százig minden egyes telek után tizenkét dénárt; ha pedig százon fölül bármeddig megy, akkor minden egyes telekért nyolcz dénárt.

10. § Továbbá határjáró levelekért, ha ellentmondás és perbehivás nem történt, huszonnégy denárt; az olyan határjárások esetében pedig, a melyekben egyszerü összeirás, vagy a királyi curiából kiküldött emberekkel a földre nézve tett eskü mellett a törvény rendje szerint vagy a felek megegyezésével szintén egyszerü összeirás vagy végleges határkijelölés történt, levélváltság fejében négyszáz dénárt: midőn pedig az ilyen határjárások és kijelölések alkalmával a felek meg nem egyezése következtében az ügyet a királyi curia elébe viszik, az ilyen levelek kiváltása fejében kétszáz dénárt kell fizetni.

11. § Továbbá a törvény rendjén meghagyott közös tanuvallatásért száz dénárt.

12. § Továbbá birtokfoglalásnak szemügyrevételéért száz dénárt.

13. § Továbbá a főbenjáró itéletben marasztalt emberek birtokainak birói meghagyásból történt elfoglalása és javaiknak elvétele alkalmából a káptalant régi szokás alapján az elvett dolgoknak egy tizedrésze fogja illetni, levélváltság fejében pedig száz dénárt kap.

14. § Továbbá birói meghagyásra eszközölt birtokbecslésekért száz denárt.

15. § Továbbá birtokok megosztásaért minden egyes megosztott birtok után száz dénárt.

16. § Továbbá eskütételt bizonyitó levélért huszonnégy dénárt.

17. § Továbbá olyan eskütételt bizonyitó levélről, mely neveket foglal magában, száz dénárt.

 

LXXV. törvénycikk

a káptalanban vagy conventben letett pénzektől mit kell venni és a hiteles bizonyságoknak a végrehajtás alkalmából tett utjokért és munkájokért mit kell napjára fizetni?

Továbbá azokból a pénzekből, melyeket a káptalanok vagy conventek avagy azok bizonyságai előtt szoktak fizetni, a káptalannak vagy conventnek nem szabad tized- vagy kilenczedrészt venni, hanemha akkor, a midőn a pénzeket a felek egyenetlensége miatt azok sekrestyéiben vagy letéthelyeikben helyeztek el, mert ezekből törvény szerint tized- és kilenczed részt vehetnek, de annak a félnek a rovására, a ki ennek a pénznek a letétbe helyezésére okot szolgáltatott.

1. § Azoknak a személyeknek pedig, kiket a káptalanok vagy konventek bizonyságul kiküldenek, minden egyes napra, melyet uton töltenek, tizenkét dénár jár, akár saját lovaikon utaznak, akár az ügyfelek lovain viszik őket.

2. § És azok, a kik a végrehajtásra kiviszik, kötelesek őket mindenkor lovaikkal és cselédjeikkel együtt mind hazulról elvinni, mind ismét haza hozni.

 

LXXVI. törvénycikk

levelek dija a törvényszékeken vagyis a királyi kisebb kanczelláriában

Ezenkivül, minthogy a királyi curiában szokásos biráskodások alkalmával ennek a curiának a rendes birái és jegyzőik előtt a levelek és ezek váltságai szükségképen előfordulnak.

1. § Azért, hogy a jegyzők és a peres felek közt fölmerülhető minden szóváltás alkalmát eltávoztassuk, jónak láttuk ama levelek megváltásának régi szokását is a következő módon megállapitani:

2. § Tudniillik, hogy a királyi curiában az országbiró jegyzőjének fizessenek egy közönséges elhalasztó levélért tizenkét dénárt.

3. § Birói- vagy bírságlevélért hasonlóképen tizenkét dénárt.

4. § Egyszerü tanuvallató levélért szintén tizenkét dénárt.

5. § Második perbehivó levélért huszonnégy dénárt.

6. § Harmadik perbehivó levélért száz dénárt.

7. § Kikiáltó levélért száz dénárt.

8. § Eskütételi levélért, harmad- vagy hatodmagával odaitélt eskü esetében huszonnégy dénárt.

9. § Attól, a ki tizenketted, vagy huszonötöd vagy ötvened magával esküszik, száz dénárt.

10. § Közös tanuvallatásért száz dénárt.

11. § Bajvivási levélért kétszáz dénárt.

12. § Eskütételi levélért, valakinek fejére való esküvés esetében kétszáz dénárt.

13. § Okiratoknak első izben való felmutatásától huszonnégy dénárt.

14. § Okiratoknak másod és harmad izben, tehervállalás mellett történt felmutatásától hasonlóképen huszonnégy dénárt.

15. § A feleletadást három márka teherrel elhalasztó levélért huszonnégy dénárt.

16. § Nyilt alaku elhalasztó levelekért huszonnégy dénárt.

17. § Közönséges bevallólevélért huszonnégy dénárt.

18. § Más közönséges, tudniillik eltiltó és ehhez hasonló levelekért huszonnégy dénárt.

19. § Szemtől-szembe való eltiltó levélért száz dénárt.

20. § Hatalmaskodás tényében kelt itélőlevélért a pecsétörzőnek száz dénárjával számitott tiz forintot; az iródiáknak pedig kétszáz dénárt.

21. § Egyszerü iktató és határjáró levelekért huszonnégy dénárt.

22. § Birtokok vagy egyéb javak visszanyeréséről szóló itélőlevelekért pedig a visszanyert birtok vagy javak mennyiségéhez képest a peres felek és itélőmesterek között létrejött egyesség szerint történjék a fizetés.

 

LXXVII. törvénycikk

a szomszédok és határosok neveit, a kik az iktatás és határjárás alkalmával jelen voltak, a káptalanoknak és conventeknek a végrehajtásokról készült leveleibe mindenkor bele kell irni

A birtokbaiktatásoknak, határjárásoknak és szemügyrevételeknek pedig nem kell másképen történniök, hanemha az illető birtokok törvényesen odahivott szomszédjainak és határosainak jelenlétében.

1. § És hogy az ilyen dolgokban a hamisság és csalárdság annál inkább elkerülhető legyen, azoknak a szomszédoknak és határosoknak a neveit, a kik az emlitett eljárások alkalmával ott egyenesen egybegyültek, az ezekről felveendő káptalani vagy conventi levelekbe egyenkint sorrendben bele kell irni.

 

LXXVIII. törvénycikk

hogy az abban foglaltakat soha sem kell megváltoztatni

Végre határoztuk: hogy a királyi felség a fentebb megirt rendelkezést minden czikkelyében, záradékában, fejezetében és pontjában mindenki által sértetlenül megtartassa.

1. § Annak áthágóit pedig ugy javitsa, fenyitse és büntesse meg, hogy valamint az országlakók ezt a rendelkezést mindnyájunknak egyenlő és egyetértő megegyezésével, akaratával s tanácsával és érett megfontolással tették: ugy ő felségének is mindnyájan méltó hálát adhassanak.

2. § A mely czikkelyeket vagy fejezeteket Mi, fentnevezett Mátyás király a fentemlitett főpap urakkal, bárókkal, előkelőkkel és többi választott nemesekkel, a kik tudniillik ez egész ország képviseletében a jelen közönséges országgyülésen velünk együtt vannak, előzetesen megtartott komoly tanácskozás után, ugyanazon főpap urak, bárók, előkelők és az egész ország tanácsából, és akaratából hozzájárulásával, egész tartalmukra nézve, ez országnak örök időkre megtartandó és fenmaradandó decretuma, statutuma és törvénye meg irott joga gyanánt szentesitünk, megállapitunk, helyeselünk, jóváhagyunk és megerősitünk; egyszersmind azok tiszteletben tartására összes királyi utódainkat valamint ezt az egész országot akképen kötelezzük, hogy azokon soha, semmi időben, tudniillik sem uj királyok választásakor vagy koronázásakor, sem pedig országgyüléseken vagy az országlakosaik közönséges avagy részleges gyüléseiben bármit változtatni, vagy másitani szabad ne legyen, hanem azokat minden záradékukban és pontjukban változatlanul és sértetlenül meg kell tartani.

3. § A minek örök emlékezetére és erejére a jelen iratba följegyzett és beiktatott czikkelyeket ugyanazon főpap urak, bárók és nemesek meg az egész ország akaratából és tanácsából titkos pecsétünknek, melylyel mint Magyarország királya élünk, ráillesztésével megerősittettük.

4. § Kelt Budán a tisztelendő atyának Krisztusban, János urnak a váradi egyház püspökének, udvarunk titkos kanczellárjának és kedvelt hivünknek kezével, az Úrnak ezernégyszáz nyolczvanhatodik esztendejében, szent Pál apostol fordulásának ünnepén, magyarországi stb. uralkodásunknak huszonkilenczedik, a csehországinak pedig tizenhetedik évében.

5. § Jelen lévén a tisztelendő atyák és urak Krisztusban: Geréb László, megválasztott és megerősitett gyulafehérvári, erdélyi püspök, a szentszék követe; az esztergomi érseki szék üresedésben levén; Péter, kalocsai érsek; Gábor bibornok, egri; az emlitett János, váradi; Ozwald, zágrábi; Zsigmond, pécsi; Urbán megválasztott és megerősitett győri püspök, a mi főkincstárnokunk; Albert, veszprémi; János, csanádi; Miklós, váczi; György barát, nyitrai; János, szerémi és Mátyás megválasztott boszniai püspökök, kik az Isten egyházait szerencsésen kormányozzák.

6. § Továbbá tekintetes és nagyságos Zápolya Imre a szepesi kerületnek örökös ispánja és nevezett Magyarországunk nádora, Báthori István ispán országbiránk és erdélyi vajda; Geréb Mátyás, Dalmát-Horvát- és Szlavonországaink bánja, Pakos László királyi tárnokmesterünk; Szokoli András és Haraszthi Ferencz szerémi bánok, Vilmos, Zagória ispánja, főasztalnok, Thuróczi György, főpohárnok, Guthi Ország László, főlovászmesterünk; Kinizsi Pál temesi és Lindvai Bánffy Miklós, pozsonyi ispánok, és mások igen sokan, kik országunk ispánságait és tisztségeit viselik.