Az 1848-as törvények magánjogi reformjai

Az 1848 forradalmai közül a magyar volt a leggyorsabban eredményre vezető, a leggyorsabb átalakítást kiváltó és a legnagyobb tömegbázist felmutató megmozdulás, amely a társadalom, a gazdaság és a politikai minden alapvető kérdésére választ adott.

A történelem tanúsága szerint a politikai változásokra általában a leggyorsabban és a legérzékenyebb módon az alkotmányjog szokott reagálni. A többi jogág, így a magánjog és a büntetőjog, sokkal kevésbé látványosan és inkább hosszú kodifikációs munkálatok lebonyolítása után követik az eseményeket. Az 1848. évi áprilisi törvények is elsősorban Magyarország új közjogi helyzetével foglalkoztak. A rendi-képviseleti monarchiát alkotmányos monarchiává alakították át. Azokon a területeken, ahol a magánjog és az alkotmányjog szoros kapcsolatban áll, ott a magánjogi szabályok is gyökeresen megváltoztak. Ennek megfelelően deklarálták a magántulajdon szentségét (1848:3. tc. 32. §.), az úrbériség megszüntetését, (1848:9. és 10. tc.) és a törvény előtti egyenlőséget, amelyek a magánjogot is teljesen új alapokra helyezték. A kor vezető politikus-jogászi felfogásának megfelelően mindez nem jogfosztással történt, mint azt a nagy francia forradalom törvényhozása cselekedte, hanem a szerzett jogoknak a körülmények között lehetséges tiszteletben tartása mellett. Hajnóczy József, Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc nyomdokain haladva, a nem nemesekre is kiterjesztették azokat a jogokat, amelyekkel a nemesség rendelkezett. (például Werbőczy István Hármaskönyv I. rész 9. cikk) a méltányosság lehetséges figyelembe vétele mellett.

Az áprilisi törvényeket három hét alatt rohammunkában kellett megalkotni. Ezért a jogszabályok megfogalmazói is úgy vélekedtek, hogy “nem minden az, mi az egész nemzet jövőjét magába foglalná, hanem alapja jövő kifejlődésünknek...”.  Kossuth Lajos visszaemlékezésében leírta, nem kellett rögtönözniük, hiszen a “program, melyet az 1847-48-i országgyűlésen keresztülvittünk, egyenesen azon reformmozgalom eredménye, mely már 1790 óta fennállott az országban: e program alapelvei nyilvánosan megvitattatnak éveken keresztül, évekkel a februári forradalom előtt, s mi ez izgató eredmény befolyása alatt semmit sem változtattunk programunkon. Nem oly növény volt az, melyet egy rögtönös izgatottság melegágya hoz létre, hanem a nemzet fájának egészsége, gyümölcse, mely a nemzeti bölcsesség s lankadatlan hazafiság zseniális levegőjében bimbózott, virágzott, megtermékenyült, fejlett és megért.” A részletes szabályozás kidolgozására a magánjogi és a büntetőjogi törvénykönyvek megalkotására igen rövid idő alatt nem kerülhetett sor. Ezért mondhatta teljesen jogosan Szladits Károly, hogy 1848-ban a magánjog terén tulajdonképpen csak ún. “negatív törvényhozás” történt, vagyis a feudális jellegű intézményeket eltörölték, azonban a részletes, hosszú időt igénybe vevő törvények meghozatalát későbbre halasztották.

Már az alkotmányjogi reformok révén nyilvánvalóvá vált, hogy megszüntették a magánjogunknak és a közjogunknak azt az összefonódását, ami az 1848 előtti jogunk egyik jellemző vonása volt. Addig a magánjogi jogképesség és alanyi jogok rendszere az egyén közjogi állásától függött. A közjog volt tehát a meghatározó és a magánjog hozzá igazodott. A nemesi státus megszerzése például felszabadított a személyes függés alól, ingatlanszerzési jogot adott, módosította az öröklési, családi stb. jogviszonyit. A nemesi birtok megszerzése, tehát egy magánjogi ügylet lebonyolítása, egyúttal közjogi, közigazgatási jogi, pénzügyi és közhatalmi jogosítványokkal járt együtt.

A közjog és a magánjog szétválasztásával az állam kivonult magánszférából, és az így relatíve önállósulni tudott vele szemben. Elkülönülhetett a magánélet a közélettől, a vagyoni helyzet az állampolgári léttől. A magánjog a civil társadalom joga lett, a hatalom gyakorlása pedig kizárólag a közjog territóriuma lett. Ezzel megvalósult a szabadságnak az a feltétele, amelyet Montesquieu óta a magyar jogászok és politikusok is követeltek.

Az önálló magánjog külső megjelenési formája a kódex. A természetjogi elvekhez közel álló Deák Ferenc igazságügyminiszter ezért a kiváló jogtudóst, Szalay Lászlót bízta meg a polgári törvénykönyv elkészítésével (1848:15. tc. 1. §.).

Az 1848 előtti magyar jogban a politikai alávetettség hierarchikus rendszerével szoros kölcsönhatásban érvényesült a gazdasági és a tulajdoni függőség rendszere. Ennek alapján kimutatható a személyi és a gazdasági függőség kölcsönhatása, miközben valóságos magántulajdonnal senki sem rendelkezett. Régi jogunk az ingatlanra nézve korlátozta a rendelkezési jogot, és a társadalom nagyobb részének korlátozta az ingatlanszerzés jogát. Éppen ezért a jogegyenlőség a politikai jogok vonatkozásában első lépésként a tulajdonszerzési jog általánossá tételével érhető el. A tulajdonjognak ezt a centrális szerepét a felvilágosodás korától ismerte fel a jogtudomány. Magyarországon először Hajnóczy József, majd a reformkorban Széchenyi István és Kölcsey Ferenc hatására vált a szabadság és tulajdon követelése általánosan ismertté. Ezt a felismerést realizálva tették lehetővé az 1848. évi áprilisi törvények, hogy minden ember tulajdonossá válhat, vagyis hogy nem korlátozzák a tulajdonszerzést és a rendelkezési jogot. Ezzel együtt autonóm szabad személlyé, a polgári társadalom valóban egyenjogú tagjává válhattak az emberek. Az alkotmányos rend a magántulajdon elismeréséből és minél szélesebb körben történő érvényesítéséből indult ki. A magántulajdon biztosítása egyúttal véget vetett a gazdasági és politikai hatalom közvetlen kapcsolatának is. (A politikai hatalom elvesztése ezután nem jelenti egyszersmind a vagyon elvesztését is.)

Az 1848. évi áprilisi törvények ezért törölték el az ingatlan feudális jellegű kötöttségeit: a fiscaliast, az ősiséget, és az úrbéri viszonyokat. Addig a földbirtok, mint sui generis jogintézmény, összefonódva a társadalmi státussal és hatalommal, nem volt valódi tulajdon, inkább a birtokjoghoz hasonlított. Frank Ignác szerint használati tulajdon (dominium utile fundi) volt. A birtok felett a nemest csak dominium, azaz uralom és a birtok használata (usus) illette meg. Egyedül a birtok jövedelmével rendelkezhetett szabadon (Hármaskönyv, I. rész 24. cikk, 2. sz. , I. rész, 37. cikk 9. sz.). Hiányzott a tulajdonos legsajátosabb, fogalmi valóságát megragadó eleme: a szabad rendelkezés.

Mindennek az érdekében megszüntették az ősiséget (1848:15. tc.). Felszabadították a jobbágyokat és magántulajdonba adták nekik az általuk használt földet. (1848:9. tc.).

Az 1848-as törvények nem deklarálták kifejezetten a magánjogi jogegyenlőséget, hanem a jogképesség fokozatait rögzítő rendi privilégiumokkal szembeni hátrányos megkülönböztetéseket szüntették meg. A szerzett jogok tiszteletben tartása mellett nem a nemességet szüntették meg, hanem a privilegizáltak jogait kiterjesztették a nem-nemesekre is. Az 1848. évi 8. tc. kimondta a közös teherviselést, a 9. tc. megszüntette az úrbéri viszonyokat, a 11. tc. pedig az úriszéket. Ettől kezdve azonos jogszabályok vonatkoztak a magánjog terén minden magyar állampolgárra. A nemesség ezután csak puszta cím maradt.