Az 1267. évi dekrétum

Mi B[éla] Isten kegyelméből Magyarország királya és I[stván], ugyanazon kegyelem által a magyarok ifjabb királya és erdélyi herceg és B[éla], egész Szlavónia ifjabb hercege. Tudtára adjuk mindenkinek, akik jelen levelünket megtekintik, hogy Magyarország összes nemesei, akik jelen levelünket megtekintik, hogy Magyarország összes nemesei, akiket királyi servienseknek mondanak, hozzánk járulván, tőlünk alázatosan és hódolattal azt kérték, hogy őket Szent I[stván] királytól megállapított és elnyert szabadságukban megtartani kegyeskedjünk, hogy nékünk és a koronának annál hívebben és lelkesebben szolgálhassanak, minél kegyesebb szabadságokkal ajándékozzuk meg őket. Mivel úgy találtuk, hogy kéréseik és követeléseik jogosak és törvényesek, tanácsot tartván báróinkkal és az ő hozzájárulásukkal azokat teljesítendőnek véltük. Figyelembe véve, hogy ezáltal az ország jobb állapotáról kell gondoskodnunk.

1.

Elrendeltük tehát, hogy adókat vagy behajtásokat kamara címén vagy más oknál fogva a nemesek népeitől soha semmi időben ne szedjenek, hasonlóképpen élelmiszereket sem és megszállás címen sem fogjuk őket sem mi sem mások háborgatni.

2.

Úgyszintén akarjuk, hogy az összes várföldeket és az udvarnokok földjeit, amelyekre a mi nevünkben vagy a királyné asszony nevében népeket gyűjtöttek össze, a várnak és az udvarnokoknak vissza kell adni, nehogy ezek a falvak a szabad vendégek kiváltságos nevének örvendjenek.

3.

Úgyszintén elrendeltük, hogy ne legyen szabad nekünk a nemesek közül senkit sem rossz tanácsadásokra bírói ítélet nélkül elfogni, bebörtönözni vagyonában vagy személyében megkárosítani. Hanem bíróság elé rendelve, a bírók jelenlétében, harag, gyűlölet vagy kedvezés nélkül kell ítélni az ilyen fölött, megtartván a jog rendjét.

4.

Úgyszintén megengedtük, hogy a nemesek, amennyiben közülünk bárkihez is át akarnak menni, miután erre engedélyt kértek és kaptak, legyen joguk az átmenetelre, és ezért birtokaikat ne pusztítsák el. 

5.

Ezenkívül elrendeltük, hogy a nemesek földjeit, amiket a mi vagy a királyné asszony szabad falvainak népei, avagy udvarnokok, vagy pedig várnépek bármi ürüggyel elfoglaltak, vagy elfoglalva tartanak, a nemeseknek vissza kell adni báróink közül kettőnek a belátása és ítélete szerint, akikben mi és a nemesek megbízunk.

6.

Úgyszintén akarjuk, hogy ha valaki a nemesek közül esetleg örökösök nélkül hal meg, az ilyenek birtokait és javait addig ne osszák szét, senkinek ne ajándékozzák, senkinek ne adományozzák, senkinek el ne örökítsék, amíg illető meghaltnak rokonait és nemzetsége tagjait a mi jelenlétünk  elé nem hívták, és a birtokról azok és báróink jelenlétében intézkedés nem történik, ahogy a jog rendje megszabja. Ezen idő alatt pedig a meghaltnak minden birtokait, minden javait a rokonok és a nemzetségbeliek tartozzanak megőrizni.

7.

Úgyszintén elrendeltük, hogy ha megesnék, hogy országok vagy tartományok elfoglalására vagy megszerzésére sereget indítunk, a nemeseket akaratuk ellenére a seregbe nem kényszerítjük, csak ha valaki önként akar hadba vonulni avagy fizetésért, sem pedig arra, hogy fiaink vagy mások megsegítésére menjenek, őket akaratuk ellenére nem kényszerítjük.

8.

Úgyszintén elrendeltük, hogy minden évben a szent király ünnepén közülünk valaki tartozzék Fehérvárra jönni, és minden megyéből két vagy három nemes tartozzék megjelenni, hogy azoknak jelenlétében minden kártevésről és jogtalanságról, bárki okozta és követte el azokat, minden panaszosnak elégtételt szolgáltassunk.

9.

Úgyszintén, ha a nemesek közül bárki, akinek nincsen örököse, a hadjárat alakalmával meghal, birtokai, bármi módon szerezte is azokat, a király kezére ne háramoljanak, hanem a hadban meghalt személy rokonaira vagy nemzetségére szálljanak, úgy tudniillik, hogy öröklött birtokai rokonságának maradjanak, a vásárolt vagy szerzett birtokokat pedig engedjék át bárkinek, akinek ő életében adományozni akarta.

10.

Úgyszintén, a nemesek ügyeit kérvények nélkül kell elintézni.

És mindezekben, valamint más, a Szent István által megállapított szabadságokban, eme nemeseket meg fogjuk tartani, és sértetlenül meg fogjuk őrizni, Isten minket úgy segítsen és az Istennek szent evangéliumai és az Úr keresztjének életet adó keresztfája. Ha pedig közülünk valaki a jövőben eme határozatot és Szent István királytól megállapított szabadságot áthágná, ami távol legyen, őt az esztergomi érsek úr egyházi fenyítékkel kényszerítse az előbb mondottak sértetlenül való megtartására, amit mi magunk is elfogadtunk egyező akarattal. Hogy pedig ez a mi rendelkezésünk az érvényesség örök erejével bírjanak, számukra a jelen levelünket pecsétjeinkkel erősítettük meg. Adatott az Úr ezerkettőszázhatvanhetedik esztendejében.

A magyar történet kútfőinek kézikönyve (szerk.: Marczali Henrik) Bp. 1901. 168-169. (fordítás: Szilágyi Lóránt: Árpádkori törvények, Bp. 1951. 98-101. és a fenti forrásgyűjteményben közölt latin szöveg alapján)